Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-03-05 / 10. szám

zett és jól megfontolva gondolkozó ifjú törte le magáról a római egyház bilincseit, hogy a rabságból szabadságra, s a szabad vizsgálódás, az emberi műveltség és tökéletesedés ezen eszköze által igazságra jusson. Maga a tény igen természetes ; sőt azon van csudálni való, hogy mily késő az ébredés, mikor már oly magasan jár a nap I Mégis, mint jele az időknek, pontos megfigyelést érdemel. Nem igaz az, a mit ellenfeleink állitanak, hogy e mozgalmat teljesen politikai czél, a pángermanizmus eszméje vezeti. Hiszen a „Los von Rom" magában a német nemzet kebelében is erős gyökeret vert, hol a római klerikálizmus érdeke a pángermanizmus eszméjével meg nem egyeztethető, sőt vele épen ellentétes. Történeti okok sem bizonyítják, hogy az osztrák németnépű tartományoknak, feltéve, hogy bennök a reformáczió állandó diadalt aratott volna, ma a német egységhez kellene tartozniok. Az a vallásos buzgalom és áldozatkészség, a mi e mozgalom által Ausztriában létrehozott új protestáns egyházakban tapasztalható, a legnagyobb mértékben ellene mond a „Los von Rom "-mozgalom tisztán politikai jellegének. A politikai színezettől azonban maga a reformáczió sem volt teljesen mentes ! A tény az, hogy a római egyház hívei kénytelenek meggyőződni nevelő anyjoknak mostohaságáról; mert az emberiség legszentebb jogait, a lelkiismereti szabadságot, a szabad fejlődést, a művelődést, a felvilágosultságot, a hazaszeretetet békóba veri s gyermekeit örökös kiskorúságra kényszeríti. Az a tény, hogy immár kezdik belátni, hogy az emberiség, ha haladni akar, czélját csakis a protestantizmus zászlója alatt érheti el s ez nem hipothézis, hanem — Istennek legyen érte hála — tapasztalati, kézzel fogható valóság. Belátta ezt az a 49 ifjú is és erről tesz bizonyságot az egész „Los von Rom "-mozgalom, a miért is mint örvendetes jelenséget örömmel kell üdvözölnünk. Az áttért ifjaknak az evang. egyházba ünnepélyesen történt befogadásáról a következőkben számolok be : Az áttérők száma 150-ről 49-re apadt le, mivel azon egyetemi polgárok, a kik az egyetem rektora ellen demonstráltak, az ev. egyház erélyes állásfoglalása után áttérési szándékuktól elállottak s így az áttérőket csupán lelkiismereti, vallásos meggyőződésük vezette. A befogadási ünnepély Bécs új és legszebb protestáns templomában, az úgynevezett Antonius-templomban, február hó 22-én, délután 5 órakor folyt le. Már jóval előbb nagy néptömeg lepte el a templom környékét, úgy hogy a kapitányság rendőröket küldött ki a rend fentartására. Érdeklődő, előkelő közönség töltötte meg zsúfolásig a templom belsejét; de a tömeg nagyobb része künn szorult, mert a templom annyi ezer népet nem volt képes befogadni. Az egyetemi polgárok zöld és bíborszínű sapkában csoportosan és egyenként jöttek, hogy tanúi legyenek társaiknak egész életre kiható fontos lépése ünnepélyes megerősítésének. A hova csak néztem, komolyságot és meghatottságot láttam az arczokon. Öt óra után megszólalt az orgona s az áttérő ifjak az oltár elé sorakoztak. Rajtok csüngött minden szem. Elhangzott az orgona s a női kar éneke: Erős várunk nekünk az Isten! .. Ez alatt Beck József, az Antoniustemplom rendes lelkésze s kiváló szónok az oltár elé lépett és az éneklés elhangzása után áhítatos imát mondott, Istentől kérve az igazság és szeretet lelkét. Imája után így szólítja meg az áttérő ifjakat: Liebe Freunde und Commilitones 1 és hatalmas beszédet intéz hozzájok. Beszéde az egyházi szónoklat valóságos remeke volt. Igen rövid vázlata a következő: Tartózkodva vettelek fel benneteket testvéri körünkbe. Az elfogult ítélet is kellemetlenül érintett; de most szívemben örülök, hogy közületek a demonstrálók távol vannak s kik itt megjelentetek, benneteket a lelkiismeret komoly szava, igazi lelki szükség vezetett ide. Mostani lépésetek egész éltetekre kiható, s a nehéz viszonyok közt egész jövőtök hátrányává is válhat. De el ne csüggedjetek ! Szerető szívvel fogadunk evangéliomi közösségünkbe titeket! Jézus szavaival mutatok rá nyereségtekre : „Ha megmaradtok az én beszédemben, az én tanítványaim lesztek és megismeritek az igazságot, s az igazság szabaddá tészen titeket". (Ján. ev. VIII. 31, 32.) Evangéliomi egyházunkban Jézus a fő; az alapkő is ő, mert ő vallását a belső emberre, nem pedig a czeremoniákra alapította. Az Ő egyházának fundamentomai az igazság és a lelkiismereti szabadság. Luther is ezért küzdött. Ez a két legfőbb különbség régi és új egyházatok között. Kérlek benneteket, romboljátok le az igazság és szabadság korlátait! Mert veszélyes a lelkiismeret ellen cselekedni! Az evangéliom nem uralkodik a lelkiismereti szabadságon ! Krisztus sem uralkodni jött, hanem hogy szolgáljon mindeneknek. Legyetek ti is szolgái a szeretetnek, az egész emberiségnek ; teljesítsétek kötelességeteket családotok, egyházatok és hazátok iránt elfáradhatlanul, mert ez a kötelességteljesítés maga istentisztelet. Legyen az is főkötelességetek, hogy vigyázzatok lelketek tisztaságára ; tartsátok meg a hitet, melyért őseitek vagyont és életet áldoztak, s ne feledjétek, hogy a keresztyén ember egyedül Istennek van alárendelve. A lelkész beszéde után az egyik áttérő ifjú maga és társai nevében fogadást tett az oltár előtt az evangéliomra, mire a lelkész az áttérőkkel egyenként kezet fogott és ezzel felvette Őket az evangéliomi közösség szolgái közé. Az ünnepélyes szertartás imával, áldással és énekléssel ért véget. Rinyaparti.