Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-02-19 / 8. szám

müvei kell, hogy elfoglalják. Egyházszervezetet akartok javítani? Az ő eszméi kell, hogy vezéreljenek benneteket. Akarjátok, hogy az egyház sehol és semmiben ki ne bocsássa kezéből a lelki gondozás, a lelki építés mentő és megtartó munkáját? Ugy gondoskodjatok róla, hogy az ő szellemében szerveztessék a parókhiális, mindeneket felkereső és senkit el nem hanyagoló pastoralis cura. Liturgiális újításokról tanácskoztok? Lebegjen szemeitek előtt az a fenséges mű, a melyet az ő lángelméje tett az egyszerű nagyszerűség remekévé. A Krisztusban való egység, egy erős, egységes, egyetemes magyar reformált egyháznak eszméje kell, hogy eltöltse mindnyájunk lelkét, ha Kálvinra gondolunk és az ő ünnepére készülünk. Hol van ezen egység tudatának, eszméjének valamely látható jele és kifejezője? Van Budapesten egy Kálvin-tér, van ott egy református templom és épület; méltó szimbolumai-e ezek itt a fővárosban, a magyar kálvinizmusnak, most már kopottságukban és czélszerűtlenségiikben ? Csak el ne aludjék a Iválvineum eszméje! Hiszen az evangélikus testvéreknek van már itt egy „egyetemes" házuk. Hát mi megmaradjunk-e mindvégig a részekre tagoltság útján ? Ne alkossunk-e itt egységes erővel valamit, a mi pusztán egyszerűsége mellett is hatalmas és megkapó, és a kálvinizmus erejének, munkás szeretetének egységes kifejezője lehetne. Atyák és testvérek a főváros zajában és a csendes múzeumokban, világi segítőtársaink, ne feledkezzetek meg róla: emléket, méltó emléket Kálvinnak!! p. Az orsz. ref. lelkészi nyugdíjintézet kérdéséhez. Előttem fekszik a ref. lelkészi nyugdíjintézet tervezete, a melyet Kenessey Béla, a konventi adóügyi bizottság előadója szerkesztett, s mely azzal a kívánsággal küldetett széjjel, hogy „az egyházkerületek, a bemutatott munkálat, mint előadói tervezet fölött véleményeiket a legközelebbi konventi ülést megelőzőleg, még a kellő időben küldjék be a bizottság előadójához, hogy az annyira fontos és létérdekeinket annyira közelről érintő intézmény elvalahára életbe is léptettessék". Úgy gondolom azonban, hogy az egyházkerületi gyűlések tárgyalásait csak megkönnyítjük azzal, ha e fontos jelentéshez már a kerületi gyűléseket megelőzőleg hozzászólunk a hírlapok hasábjain. Azt mondanom se kell, hogy olyan ember aligha akad széles e hazában, a ki a tervezett lelkészi nyugdíjintézet felállítását örömmel ne üdvözölné. Mert nem szólva arról, hogy ma már nincs művelt pálya, mely a nyugdíjintézetet nélkülözné, sőt hovatovább alkalmazásba fog ez vétetni a többi életpályák összes vonalain; nem is szólva arról, hogy a lelkész is ép úgy megérdemli fáradsága után a nyugalmat, mint mások: a lelkészi nyugdíjintézet felállítását mégis nem annyira ez a szempont, mint. inkább az anyaszentegyház létérdeke követeli, sőt sürgeti. Mindenki tudja ugyanis, a ki viszonyainkkal ismerős, hogy egyházunk sebeinek növeléséhez, sokasításához ily intézmény hiánya is hozzájárult, és ha szemlélődéseink, tapasztalataink között sokszor így kiáltottunk fel: „Iam ardet Ucalegon!" — az ezen szavakat ajkainkra toló okok közt mindig ott szerepelt a lelkészi nyugdíjintézet hiánya is. Jó, istenes dolgot végeztek tehát azok, a kik ezt az ügyet már ennyire is előrevitték, a hol most áll. Ennyi mintegy örömem kifejezéseképen. Lássuk most niagát a jelentést. Nem akarok azon vajúdásokkal is foglalkozni, melyeken átment ez az ügy, addig is, mig a jelentés kinyomatható vala. A kinek kezei közt van e könyvecske, láthatja abból, hogy a konvent, midőn az egyházkerületeket felhívta, hogy a felállítás módjára nézve tegyenek javaslatot, különös tekintettel a felállítással járó terhek megállapítására s a fedezet mikéntjére: előbb egy, az özvegy-árvagyámintézettől különálló lelkészi nyugdíjintézetre gondolt s csak később jutott arra az igazán helyes álláspontra, hogy e két intézmény egyesíttessék. A bizottság előadója tehát már ez utasítás figyelembevételével s az egyházkerületektől beérkezett vélemények alapján készítette el úgy a törvényjavaslatot, mint az alapszabálytervezetet; a szakértő számítók pedig ismét az előadói javaslat alapján tették meg számításaikat. Most a kerületeken a sor, hogy a tervezetet jobbról, balról jól megnézegetve, megmondják rá véleményöket. Már azt kifejeztem, hogy a két intézmény összekötése csak helyes volt. Nem is kell ezt bővebben indokolni, ha csak a kezelésre gondolunk is. Azt is csak helyeselnünk lehet, hogy ezen nyugdíjintézet nemcsak a rendes lelkészeket, hanem a körlelkészeket, a lelkészi jelleggel bíró vallástanárokat, kántorokat is keblére ölelné. Utóvégre is egy mezőn működnek mindnyájan; így sorsukról illő és most van ideje gondoskodni. Részemről azonban a segédlelkészeket is bevenném az intézetbe, oly feltétel alatt, a mint az előadó mondja: „az illető, a mikor rendes lelkésszé lesz, akkor jelenti be igényét segédlelkészi szolgálati éveinek beszámítása iránt, mely esetben a beszámított évekre esedékes öszszes járulékokat 4% egyszerű kamattal fizetné meg" ; mert nálunk, a hol az előmenetel a választás esélyeitől függ, sokszor megtörténik, hogy jeles segédlelkészek, önhibájokon kívül, évekig várnak egy lelkészi állás elnyerésére, kivált ha túltermelés van papnövendékekben, mint a múltakban, vagy előreláthatólag a jövőben. A nyugdíjintézetből való kizárással sújtani az ily egyéne-