Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-02-12 / 7. szám

idegbajokat, az asthmát, gyomor, szív és vese betegségeit, a köszvényt, még pedig sokkal tartósabban és bizto­sabban, mint bármily más újabb gyógymód vagy gyógyi fürdő'. E gyógymód megalapítója dr. Kovács J. fővárosi orvos, a ki az évezredeken át uralkodó humorálpatho­logia elveihez visszatérve, csakis a test nedveinek kóros elváltozásaiban keresi a betegségek keletkezését és ezeknek gyógykezelésében a beteg szervek gyógyulását. Elért bámulatos eredményei tudományos hitelvét leg­fényesebben igazolják, mert néha a legválságosabb bete­geket rövid idő alatt tartósan rendbehozta. Dr. Kovácsnak Budapesten. V., Yáczi-körút 18. sz., I. em., egy e czélra szolgáló rendelő-intézete van, a hol naponta fogad bete­geket. Mindazoknak, kik a fent felsorolt bajok egyiké­ben szenvednek, ajánljuk, hogy forduljanak az elismert szaktudóshoz. * A Berlitz nyelviskola Európa-szerte mintegy 200 helyen évenként 50 ezer tanulóval csudálatos eredmény­nyel működik az idegen nyelvek elsajátításában. Buda­pesten is fényesen bevált ez az intézmény. Erzsébet-kőrút 15. sz. alatt van a helyisége, a hol olcsó pénzért bármely európai nyelvet rövid idő alatt meg lehet tanulni. A Berlitz nyelviskola módszere egészen gyakorlati. Mindenik nyelvet az illető nemzetiségű szaktanár oktatja, társalgás útján, úgy hogy a tanuló már az első órától kezdve csak az elsajátítandó nyelven társaloghat mesterével. Tanfolyam van kezdők és haladók, férfiak és nők, fel­nőttek és gyermekek számára. Belépés bármikor lehet­séges. Rendszeres oktatás az angol, franczia, német, olasz, orosz, spanyol stb. nyelven. Prospektus kívánatra ingyen és bérmentve. Fordítások bármely nyelvre elválaltatnak. PÁLYÁZATOK. Pályázat. A brassói magyar evangelikus egyházközség segéd­lelkészt keres. Kötelessége : a hitoktatás az állami isko­lákban és segédkezés a lelkészi teendőkben. Javadalma : 1200 korona évi fizetés és a stóla-jövedelem egy része; továbbá két szobából és egy konyhából álló lakás. Pá­lyázók kellően felszerelt kérvényeiket f. évi februárius hó 28-dikáig szíveskedjenek Moór Gyula lelkész czímére beküldeni. Brassó, 1905. ianuárius 20. 1—3 brassói magyar evangelikus egy házközség tan ácsa. Pályázat. A Nagypéntekei Református Társaság budaeörsi Erzsébet-házában üresedésbe jött igazgató-tanítói állásra pályázatot hirdet. Járandóság egy polgári évre 1400 korona és teljes ellátás. Az igazgató-tanítónak neje a nevelőnői és házvezetőnői teendőkért ingyenes teljes ellátásban, s ha a női kézimunkát tanítani képes : évente 600 korona tiszteletdíjban részesül. Az állás azonnal is betölthető. Pályázhatnak tanítói képesítéssel bíró nős, ev. reform, vallású lelkészek vagy tanítók. A pályázatok február 20-áig az elnökhöz — Budapest, I., Győri-út 13 — küldendők, kitől bővebb fölvilágosítás is nyerhető. Budapest, 1905. febr. 5. Dr. Kiss Áron, kir. tan., elnök. Felelős szerkesztő: Hamar István. NYILTTÉR. Az első leánykiházasítási egylethez folyó év január havában 1.033,800 K értékű biztosítási ajánlat nyújtatott be és 916,800 K értékű új bi tosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében 55,537 K 01 f. fizettetett ki. Ezen intézet a gyermek és életbiztosítás minden nemével fog­lalkozik, a legolcsóbb díjtételek és legelőnyösebb feltételek mellett. Alapíttatott 1863-ban. Helyisége: Budapest, VI. Teréz­körút 40—42, sz. Szerkesztői üzenetek. B. J. R.-Sztmihály. Szívességedet köszönöm; azonban mivel a czikk már nyomtatásban megjelent R. kiadott munkájában, s mivel oly felfogással van megírva, a mely az enyémmel s egy­házaméval nem egyezik meg : nem közölhetem. Kaphatok én ennél jobb dolgot is tőled. Gy. D. T.-Vásárhely. A küldötteket megkaptam. Részben már felhasználtam őket, részben pedig fel fogom használni. Egye­temes sematizmus nincs. Az adatok csak az egyházkerületek név­táraiban találhatók fel. A névtárakért az egyes püspöki hivatalok­hoz lehetne fordulni. Szíves üdvözlet! G. F. S.-Sztgyörgy. Szíves értesítéseit, úgy az egyházi, mint az iskolai élet köréből, továbbra is szívesen fogadom. B. J. Nagykőrös. Megkaptam. Köszönöm. Mihelyt lehet, sort kerítek reá. A támogatást igérő munkatársaknak. Az ígéret szép szó; ha megadják, úgy jó! Salvator Természetes vasmentes £ithion-forcás kitűnő hatású vese-, hólyag-, rheuma-, s kösxvénybántalmaknál, vizeleti nehézségeknél, ezukor­betegségeknél, a légző- és emésztési szervek hurutalnál Salvator-forrás igazgatósága Eperjesen Természetes forró-meleg kénes források, iszapfürdők, iszap­borogatások, zuhany - massage, vízgyógyintézet, villany - fény für­dők, gőzfürdők, kő- és kádfürdők, gyógyvíz-uszodák. Olcsó és gondos ellátás. Csúz, köszvény, ideg- és hőrbajok stb. felől kimerítő prospektust küld ingyen a WT Szt, Lukács-fürdö igazgatósága Budán, ""^ffi & természetes hydrocarbonátos ásvány, vízforrás, mely szénsavval telíttetik­: f Az emésztést elősegítő pompás asztali c; i ital. Vidékre és külföldre fuvardijmen­tes szállítás. Kérjen árjegyzést a Szt. Lukácsfürdő Kútvállalattói. Budán. 1904. St. Luois Grand Prix. >w * K rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a Szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents