Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-18 / 51. szám
ISKOLA. Theologiai magántanári vizsgálat. Bilkci Pap István, a budapesti ref. theologiai akadémiának az egyházjogi és gyakorlati theologiai tanszéke megválasztott tanára, „A rendi és áldozó papság fejlődése a három első században" czímű s lapunkban is megjelent írásbeli dolgozata alapján f. hó 14-én szóbeli magántanári képesítő vizsgálatot tett tanszéke szaktárgyaiból az egyházkerület által kiküldött vizsgáló-bizottság előtt. A bizottság a szóbeli vizsgálatot teljesen sikerültnek jelentette ki. B. Pap Istvánnak a teljes képesítettségből még csak az hiányzik, hogy az akadémiai elöljáróság, a tanári kar és az ifjúság előtt próbaelőadást tartson. Ezt a próba előadást az uj professzor az első félév bezáró napján fogja megtartani; előadásait pedig az iskolai év második felében már meg fogja kezdeni. A budapesti ref. theologiai akadémia uj rendes tanárát melegen üdvözöljük. Nagynevű és nagytudású férfiú : néhai Kovács Albert kathedráját foglalja el; de hisszük, hogy méltán fogja azt megülni, úgy is mint profeszszor, úgy is mint ember. Adjon ehhez neki az Isten erőt és segedelmet! Pótló vizsgálatok. A budapesti ref theologia akadémián folyó hó 14 én tartattak meg a pótló és javító alap- és lelkészképesítő vizsgálatok. Az alapvizsgálatra egy növendék állott s azt sikerrel ki is állotta. A pótló és javító lelkészképesítő vizsgálat azonban elszomorító eredménnyel végződött. Egy kandidátus kísérelte meg a javítást s egy a teljes első képesítő vizsgálatot; a vizsgáló-bizottság azonban, készültségük elégtelensége miatt, kénytelen volt őket visszautasítani. Sajnálatos eredmények ; de szeretjük hinni, hogy intő példákul fognak szolgálni a képesítő vizsgálatra állani kívánóknak. Az egyetemi félév berekesztése. A kultuszminszter, rendes időt egy héttel megelőzőleg, rendeletileg berekesztette a budapesti tudomány- és műegyetemen és a kolozsvári tudományegyetem első félévétf. hó 20-án. A félév ily korai berekesztésére a zavaros poli tikai szonyok és az egyetemi ifjúságnak ezek miatt rendezett tüntetései adtak okot, a mennyiben, a rendelet féhivatalos indokolása szerint, a miniszter elejét kivánt venni annak, hogy az egyetemi ifjúság inegújulhaó tüntetései következtében az egyetemek rögtön bezártatván, a csonkán maradt félévet azok is elveszítsék, a kik a tüntetésektől távoltartották magukat. A budapesti ref. theol. akadémián a karácsonyi szünet f. hó 21-től január 3-ig tart bezárólag. A félévi kolokvumok 1905. január 14 én veszik kezdetöket si tartanak február 2-ig bezárólag. Február 8-án lesz az első évesek félévi vizsgálata ; február 6-án pedig megkezdődnek a második félévi előadások. EGYESÜLET. A Budapesti Dávid Ferencz-Egylet folyó hó 10-én tartotta deczember havi felolvasó ülését. Kanyró Ferencz kolozsvári unitárius tanár és történetíró r XVI. századbeli korrajz" czímű felolvasását olvasta fel Percsel Ferenczné alelnöknő. A jeles történetíró megkapó vonásokkal rajzolja Erdély szellemi vezéreit, oknyomozólag kimutatja küzdelmeik czélját, hord erejét és azt, hogy Dávid Ferencz nemcsak unitáriussá, hanem egyúttal magyarrá is tette Kolozsvárt. Ezután Iiudnyánszky Gyula „Isten" czímű költeményét szavalta nagy lelkesedéssel Buzogány Anna. Imát mondott a tőle megszokott egyszerűséggel Józan Miklós esperes. Két szép egyházi dalt- énekelt Both Paula, Bellovics Imre zenedei igazgató orgonakisérete mellett. S a jól sikerült felolvasó iilóst, a melyen számosan vettek részt, Krausz Gusztáv zenetanár orgonaábrándja nyitotta meg és zárta be. KÜLÖNFÉLÉK. Értesítés és kérelem. Tisztelettel értesítem e Lap t. olvasóit, hogy a Lap szerkesztését, kiadását és tulajdonjogát f. évi deczembei' 31-én Hamar István kartársamra és eddigi főmunkatársamra ruházom át. Kérem tehát a Lap olvasóit, hogy az 1905. évre szóló új előfizetéseket már a kiadóhivatal új czímére (Budapest, IX. Kálvin-tér 7. sz.), a hátralékokat pedig még a kiadóhivatal régi czímére (Budapest, Csepreghy-u. 4.) szíveskedjenek küldeni. Budapest, 1904. deczember 16. Szőts Farkas. * Üdvös megtérés az orvosi tudományban. Igen érdekes és a szenvedőknek rég kívánatos megtérést észlelünk egy régi orvosi elmélethez egy fővárosi orvos gyógymódjában, a mely feltűnően kedvező sikerei révén a társadalom legjobb és legműveltebb köreiben gyorsan polgárjogot nyert és rohamosan terjed. Ezen gyógymód a vérgyógyítás (Hemopatia), a mely kizárólagosan a vér gyógykezelésével gyógyítja a neurastheniát és egyéb idegbajokat, az asthmát, gyomor, szív és vese betegségeit, a köszvónyt, még pedig sokkal tartósabban és biztosabban, mint bármily más újabb gyógymód vagy gyógyfürdő. E gyógymód megalapítója dr. Kovács J. fővárosi orvos, a ki az évezredeken át uralkodó humorálpathologia elveihez visszatérve, csakis a test nedveinek kóros elváltozásaiban keresi a betegségek keletkezését és ezeknek gyógykezelésében a beteg szervek gyógyulását. Elért bámulatos eredményei tudományos hitelvét legfényesebben igazolják, mert néha a legválságosabb betegeket rövid idő alatt tartósan rendbehozta. Dr. Kovácsnak Budapesten, V., Váczi-körút 18. sz., I. em., egy e czélra szolgáló rendelő-intézete van, a hol naponta fogad betegeket. Mindazoknak, kik a fent felsorolt bajok egyikében szenvednek, ajánljuk, hogy forduljanak az elismert szaktudóshoz. * A Berlitz nyelviskola Európa-szerte mintegy 200 helyen évenként 50 ezer tanulóval csudálatos eredménynyel működik az idegen nyelvek elsajátításában. Budapesten is fényesen bevált ez az intézmény. Erzsébet-körút 15. sz. alatt van a helyisége, a hol olcsó pénzért bármely európai nyelvet rövid idő alatt meg lehet tanulni. A Berlitz nyelviskola módszere egészen gyakorlati. Mindenik nyelvet az illető nemzetiségű szaktanár oktatja, társalgás útján, úgy hogy a tanuló már az első órától kezdve csak az elsajátítandó nyelven társaloghat mesterével. Tanfolyam van kezdők és haladók, férfiak és nők, felnőttek és gyermekek számára. Belépés bármikor lehet-