Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-12-18 / 51. szám

Adventi gondolatok. Itt vannak az Adventnek sejtelmes, reménységgel, várakozással teljes napjai újra. Csaknem kétezer esztendő választ el bennünket ama nagy és dicsőséges első Adventtől, s mégis, még ma is úgy megihletik lelkünket e napok. Valljuk ugyan, hogy az igaz keresztyén ember egész életének, élete minden napjának adventnek kell lennie: várásnak az Úrra, készülődésnek az ő szent színe előtt való megállásra. De mégis, mégis ... az emberi lélek gyengeségének, szükségeinek finom megfigyelése nyilatkozott meg a keresztyén egyházban, a mikor a Karácsony fenséges üunepe elé rendelte, mint az előkészületnek, a magábaszállásnak, a töredelmes bünbánatnak komoly idejét, az Adventnek napjait. Csaknem kétezer esztendeje, hogy felhangzottak a próféta hivogató szavai a Juda pusztájában s a Jordánnak szent emlékekkel gazdag partjain, s azok a szavak még ma is visszacsengenek lelkünkben. „Készítsétek az Úrnak útját, egyengessétek meg az ő ösvényeit!" — hangzik a szózat, s hatalmának nem tud ellenállani lelkünk, a mely pedig az esztendő egyéb szakaszaiban oly sokszor figyelmetlen Isten hivogató szavára. Az Úrnak Lelke jár közöttünk; szivünket szorongás fogja el, s lelkünk, visszavonulva a zajos külső világból, önmagába száll, hogy önmaga felett vizsgálódjék s keresse a kibékülést teremtő Istenével. Óh! Istennek Lelke, járj is közöttünk! Szállj be szíveinkbe s vezess megtérésre, hogy Jézusunkat illendőn fogadjuk s híven általadjuk néki magunkat! Mi magyar protestánsok, különösen pedig reformátusok azonban nemcsak egyszeresen, de kétszeresen is átéljük az Adventnek: a várakozásnak, a reménykedésnek komoly napjait. Egyházunk életében is várakozással, reménykedésekkel teljes napok következtek be. Iliszen ha volt boldogságra változtatandó nyomorúság, volt kielégíttetést kivánó szükség a világban akkor, a mikor a Szabadítót várta: van nyomorúság és szükség egyházi életünk terén is. Távol van tőlem, hogy a mi bajainkat, nyomorúságunkat, szükségeinket a Megváltót váró világéival mérjem össze. Hiszen nekünk van immár érettünk szenvedett, eleget tett, megdicsőült s Isten előtt közbenjáró Messiásunk. Kezünkben az ő örök evangélioma, s van azon az evangéliomon felépült anyaszentegyházunk, birtokában az igének, a szent sákramentomoknak és a lelkiismeret örök szabadságának. De mégis, eme mennyei kincsek birtokában is, mindnyájan érezzük, hogy szabadításra, újjászületésre van szükségünk. Mint a régi zsidó és pogány világé, úgy a mi szemeink is a sejtelmes jövőre vannak függesztve, mint a melytől reménységeink betöltését, szükségeink ki el építtetését, bajaink orvoslását várjuk. Valóban, Adventje van a magyar protestáns, különösen a református egyháznak is, nemcsak a keresztyén valláserkölcsi élet terén, hanem az egyházi közéletben is. Összeült zsinatunk, s nagy, életbevágó kérdések feküsznek asztalán, várva bölcs, egyházunk felvirágzására szolgáló megoldatásukat. Nincs egyházi életünknek egyetlen faktora sem, a mely várakozással ne tekintene dolgaink amaz alakulása elé, a melynek legfőbb tényezője törvényhozó zsinatunk. Terheik könnyebbítését várják egyházunk túlterhelt adófizető tagjai; javadalmazásuk rendezését lelkészeink, tanáraink, tanítóink, s orvosoltatásukat azok a sebek, a melyek egyházunk szeplőtelen testét éktelenítik. Lesz-e ennek az égő, mondhatnánk türelmetlenségbe és a zelóták elvakultságába is átcsapó várakozásnak karácsonya: boldogító beteljesülése ?! Az idők jelei mintha kedvezőknek mutatkoztak volna, — Biztatásokat nyertünk, jóindulatot tapasztaltunk ama hatalmi köröknél, a melyeknek segedelmével szükségeinket némileg is kielégíthetni reményiettük. De íme, újra elborult a látóhatár. Terhes felhők gomolyognak hazánk egén s nem tudjuk, áldásos eső fog-e azokból hullani földünkre, avagy pusztító jégverés, mely összetöri, sárba fojtja reménységeinknek sarjadásba indult csiráit! Mit hoz a jövendő sokat megpróbált hazánkra és sokat szenvedett, nélkülözött magyar protestáns egyházunkra? — ember nem mondhatja meg. Beváltja-e reménységeinket, avagy a csalódás kétségbeejtő fájdalmát hozza el? — ki tudná megmondani közöttünk. De az a kétség és aggodalom, a mely politikai életünk egének sűrű beborultsága következtében lelkünkben támad, ez adventi napokban késztessen bennünket még komolyabb gondolkozásra egyházunk jövendője felett. E nehéz, súlyos napok s az azok által feltámasztott amaz aggodalom, hogy vájjon megérjük-e reménységeink teljesülését? — komoly tanulságul szolgálhatnak arra, hogy a Krisztus anyaszentegyházának csupán emberekben bízni, reménységeit csupán emberekre építeni nem lehet és nem szabad. Pedig én úgy látom, hogy ebbe a végzetes hibába estünk, a mióta elviharzottak felettünk a szenvedés és elnyomatás nehéz századai s eljutottunk a békesség ülcíi mariUAr tpídfl7dílCíídÍ dpn PQ PC7líA7dVíÍr Tejszövetkezeti berendezések kézi erö- és gőz- TpoTjojot határtalan mennyi-LllűU magjai LCJgaAUaoagI gcp" Gd OöZiRUigJUi hajtásra, úgyszintén mindennemű tejgazd. gépek és lOanajaL ségben veszünk. © FUCHS és SCHLICHTER. Budapest, VI Jász-utcza 7. eszközök a legjobb kivitelben és legjutányosabban szállíttatnak. ? Árjegyzék és költségvetés ingyen és bérmentve.