Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-12-04 / 49. szám

hogy csak az Istennek valódi szolgája, a kit az apostoli successiónál fogva erre egyedül jogosult püspök szentel fel! Ha az üdvösség egyedül ezen az úton érhető el, milyen bizonytalan, tekervényes, ingoványos út volna ez! S hogy a keresztyén pap „ áldozár", a ki. mint a pogány pap, átváltoztat, átvarázsol látható jegyeket láthatatlan valóságokba és ezen áldozári jellegénél fogva varázsolja, erőszakolja ki Istennek jóindulatát az emberekhez! A mely vallás ezt tanítja, az nem lehet valódi keresztyén vallás, inert ennek nincs sem isteni, sem emberi megbízásból áldozó, közbenjáró papsága, a mely a keresztyén gyülekezet és Isten között áll. Hiszen nincs közvetlenebb vallás, mint a keresztyénség. amelynek alapítója minden kérést, a melyet hozzá intéztek, meghallgatott, minden könyet letörölt; aki mindenkivel, még a kisdedekkel is közvetlen érintkezésbe lépett, és a ki nem azt hirdette, hogy a ki ő hozzá akar jönni, az szóljon előbb Péternek, Jánosnak vagy valamely apostolnak, hanem inkább több ízben megdorgálta tanítványait, hogy nem engedték hozzá jönni a nagyokat és kicsinyeket és mindeneket magához hívogatott. Hát megváltozott-e Krisztus, elvonta-e, elrejtette-e magát az emberek előtt úgy, hogy most csak mechanikus, meghatározott úton és módon átszármazott rendi jelleggel bíró testület útján közelíthető meg? Ha ez így volna, akkor Krisztus nem volna az ma, a ki volt tegnap; pedig hisszük, hogy 0 ugyanaz maradt és marad minden időben. B. Pap István. Beleznay Miklós j főgondnok s a dömsödi superintendentialis Sessio 1773 márez. 31-én. Nagyréti Darvas József főkurátor meghalt 1772-ben, de nem hagyott maga után észrevehető űrt egyházkerületében, mert hivatalának czimét viselte, de terheit nem hordozta. Buzgó kálvinista főúr volt; lelkes védője vallásának, erős oszlopa egyházának, a ki 1738-tól fogva több ízben és nagy készséggel vett részt a küldöttségekben, melyeket a helv. hitv. egyházkerületek a folyton szaporodó gravamenek bepanaszlására és orvoslásuk eszközlése végett időnként Bécsbe menesztettek: de egyházkerületében 15 évi főkurátorsága alatt nem fordult meg soha, s anuak kormányzásába távolról sem avatkozott. Igaz, hogy erre nem is engedtek neki módot és alkalmat, sőt lehetőleg elzárkóztak előle. A papság — mint csecsemő az emlőkhöz, a melyeken nevekedett — folyvást szívósan ragaszkodott a helvét hitvallás betűihez, mely (XVIII. fejezet) az egyház gubernálását és konzerválását a miniszterekre bízza — nunc et porro, quoad Ecclesia in terris erit; s az az idegenkedés, melvlyel a bodrogkeresztűri végzést fogadta, mint egyebütt, úgy nálunk is évtizedek multán is árnyékként kisérte a főkurátori hivatalt. A püspök és szeniorok megtisztelték vele a nevesebb és befolyásosabb urakat; de csak kénytelenségből és azon világosan kifejezett reményben, „hogy úgy fogják moderálni az egyházi dolgokat, hogy az egyházi jussoknak — melyek a kánonokon fundáltattak — nem fognak praejudikálni". 1 Gondoskodtak arról is, hogy minél kevésbbé praejudikálhassanak. A közöttük élő s forgolódó nagy Ráday Gedeont átengedték túl a Dunának, maguk pedig ismételve a tőlük messze eső Losonczon keresték ós találták meg főkurátorukat, a ki távollakása miatt a papi gyűlé seken soha jelen nem lehetett, de a kit nem is hívtak közükbe, hanem bajlakodtak magukban s gubernálták az eklézsiát úgy, a hogy azokban a nehéz időkben lehetett. Az 1715-dik évtől fogva tiltva levén a generális szinodusok tartása, a püspök évenként kétszer összegyűjtötte most egy, majd más népesebb gyülekezet kebelébe a Ven. Presbyteriumot, mely a gen. Scriba, szeniorok és ezek asszesszoraiból állott. Az ily szűkebb körű papi összejöveteleken — Consessus, Concursus — ma is beválható alapossággal examinálták s aztán felavatták az új prédikátorokat, eszközölték a sűrűn előforduló helycseréket, vigasztalták az árva és nyomás alatt levő egyházakat, segélyezték a segélyre szorultakat, megvizsgálták az egyházkerületi pénztárnok számadását s ítélkeztek nagy körültekintéssel, olykor szigorúsággal is a prédikátorok és egyházak ügyes-bajos dolgaiban, de mindig a főkurátor s általában a világiak nélkül. Ezek, ha olykor s itt-ott jelen voltak is az üléseken, de mindenkor csak mint benevolus auditorok és vendéglátók, s a tanácskozásokban és határozathozatalokban fakultative és döntőleg részt nem vettek. Különösen Szőnyi Virág Mihály püspök a legnagyobb gondossággal zárkózott előlük — a míg zárkózhatott ; daczára annak, hogy az 1740. márczius 29-én Nagykőrösön tartott konferenczia félig-meddig már ajtót nyitott a világiaknak a papi gyűlésekbe s jegyzőkönyvileg biztosította a jogot, hogy az évenként megtartandó számadások alkalmával „a ratiocinatiókor a Secularisok köziil is ketten vagy hárman legyenek—ha kívántatik." Úgy vezette folyvást az ügyeket, hogy ne kivántassék, s még alkalom se legyen arra; minek okáért még akkor is, midőn a kormánytól vagy klérustól származó erős nyomás avagy támadás, az eklézsiának a papságtól magától ki nem telhető konzerválása érdekében szükségessé tette volna a világi patronusokkal való tanácskozást : kitartólag kerülte az elődei idejében ususba.vett vegyes konferencziák tartását is, s ezeket pótlólag minden előforduló iigyben-bajban személyesen vagy levélben tett panaszt, kért tanácsot és pártfogást az illetékes világi uraknál. S az ekként eljárásra már nem csupán a dogmához való merev ragaszkodás, hanem a mult tapasztalatain okulás s pénzügyi tekintetek is indították. Többször megesett ugyanis, hogy a konferencziákra meghívott, vagy azokon hívatlanul is megjelent világiak praepotenskedni kezdtek a kevesebb számú lelkészek fölött, — erővel jogokat csikartak ki a maguk számára, s nemcsak mélyen belenyulkáltak -— mindenféle ajándékozgatások végett — az alamizsnapénzekből a szegény papok- és egyházak részére megtakargatott kasszába: hanem a sűrűn Bécsbe járó urak számára, a szegény egyházakat terhelni félő püspök és szeniorok ellenére is, folyvást bővebben gazdálkodtak uti- és egyéb költséggel, a melynek előteremtése nem kis gondot okozott azoknak. 1 Az 1740 márez. 29-én Nagykörösön tartott konferenczia jegyzökönyve 1-sö pontja. (Földváry L. „Adalékok" II. köt. 90. 1.) 2 1735-ben a szuperintendenciák kikerekitésére vonatkozó kir. rendelet megsiirgetése tárgyában Bécsben hosszasan idözö Darvas