Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-11-13 / 46. szám

mi kántorok vagyunk. Nem kell körülményeink állapotaink betekintéséhez melanoszkop, mert e nélkül is meglehetősen sötét, árnyalt képeket látunk. Csudák-csudája azonban, hogy még igy is állunk, hogy el nem vesztünk, meg nem semmisültünk örökre ! Századok repültek el felettünk és mirólunk a dicső tettekben gazdag történelem lapjain semmi sincs feljegyezve. Csupán két alakunk örökítette meg nevét: Bach Sebestyén, a világhírű zeneköltő-orgonista ; a másik — kiről említést sem kellene tenni, de mert sokan közülünk nem Bach Sebestyént tartják példányképnek, hanem őt követik és utánozzák: — a czinkotai kántor, a világhírű ivó. Valóban ránk nézve szégyen, hogy nem tudtuk előállítani magunknak azt a parányi fényt, mely bevilágítaná históriánk milliárdra menő lapocskáinak egyik kicsiny szegletét. Ila azt nem akarjuk, hogy a modern, sebesen ügető kor elseperjen, vagy a nevetlen emberek közé számítson, úgy haladnunk kell! Haladnunk, pedig csak úgy lehet, hogyha kántori egyesületet alakítunk, a lelkészi egyesület mintájára. Legyen nekünk „kántori értekeztünk" minden egyházmegyében, évente legalább is négy ízben; mely értekezleteken egyházmegyéink minden egyes kántora tartozik müködőleg résztvenni, így, hiszem, fényes sikert fogunk elérni, úgy a zene, valamint az egyházi ének előadása terén. Itt vitatnánk meg az énektanítás helyes módszerét, hogy kelljen kicsinyeinkkel és nagyjainkkal szemben eljárni énektanítás alkalmával. Nekünk énekvezéreknek hogy és mikép kelljen énekelni, az orgonajátékot híveinkre nézve kedvessé, vonzóvá, építővé tenni; mert az orgona szabályos és módszeres kezelésével lehet csak a szándékolt czélt elérni, s mivel ezt nem tudjuk mindnyájan, egymástól ezt el kell tanulnunk. Erre valók lennének tehát értekezleteink. De volna még egy más nagy értelme a kántori értekezleteknek. Kántoraink jelesebb zenekapaczitásai között többen vannak, kik szebbnél-szebb műéneket készítettek és készítenek, azonban zavart anyagi viszonyaik nem engedik meg ezen darabok színre kerülését, mely által egyházi zeneirodalmunk csak pang. Mily dicső lesz, ha egyházi kántori értekezletünk lesz s az ily darabokat értekezletünk bírálat tárgyává teszi s ha megütik a mértéket, egyházi és társadalmi támogatással közre bocsátja. Szükséges ezenkívül még minden évben legalább is egyszer egyházkerületenként kántori közgyűlést tartani, a melyen minden minket — kántorokat — illető dolgok tárgyaltatnának, nyernének elintézést. Nagyon természetes, útiköltségről az illető egyházak gondoskodjanak. Elkerülhetetlen még, nézetem szerint — egy szaklap, pl. „Kántorok Lapja" szerkesztése és kiadása, a mit úgy lehetne megvalósítani, ha akár a „Tanítók Lapja", akár valamelyik elterjedtebb egyházi lap minden hóban legalább kétszer „Kántorok Lapja" czímmel adna ki mellékletül, a melyben mi a minket illető és érdeklő dolgokat megbeszélhetnők. E fontos és szerfelett szükséges tényezők nélkül nem fog fejlődni a mi osztályunk; de sőt hanyatlik. Napról-napra lankad munkakedvünk. „Úgy sem fogunk már szerepelni idegenek előtt, kik felülbírálnak, hát minek tanuljunk, minek gyakoroljuk magunkat, elég az nekünk már a mit tudunk!" így gondolkozik legtöbb részünk manapság. Munkakörünkbe eső dolgainkkal nem bajlódunk, vagy ha igenis, úgy keveset törődünk; csupán a testi életünk fentartásához szolgáló czélokat műveljük ; egyházunk, nemzetünk, hazánk szellemi jólétének érdekében késedelmesek vagyunk, vagy egyáltalában semmit sem teszünk. Az orgonista-kántorok társadalmi egyesülésével a lelkészek és kántorok közötti, most kissé elhidegült viszony és szívélyesebbé, melegebbé válnék. Én hiszem, hogyha mi szeretettel párosult lojalitással közeledünk lelkipásztorainkhoz, felajánljuk szerény és gyenge munka -erőnket, ők, a szeretet hirdetői, vonzódásunkat örömmel fogadva, szívesen viszonozzák. Ha ilyen formán gondolkozunk, úgy hiszem, hogy lelkipásztoraink által értekezleteiken, gyűléseiken vendégekül — mint mindenben segítőtársak — szívesen fogadtatunk s a kántori értekezleteken bizonyára mi kántorok is szívesen látnók az érdeklődő lelkészeket. Az pedig tagadhatatlan, hogy minden ily gyűlésen sokat tanul, lát és tapasztal az ember. Miután eddig — ad nostram consuetudinem — kényelmes tétlenségben vesztegeltünk, megfeszített akaraterővel törjünk előre s vívjuk ki magunknak azt a tekintélyt és súlyt, a mely minket, mint ambicziózus embereket méltán megillet a jelen kor tisztviselői között. Egy akarattal, kérjük zsinati atyáinkat, vizsgálják meg behatóan állapotainkat, s hátramaradott ókori voltunkon segítendő, helyes belátásuk szerint állíttassék fel mielőbb kántorképző-intézetünk, hogy a mai kornak megfelelő képzett egyének kerüljenek ki e felette fontos és igazi tudást igényelő helyekre, a kántori állomásokra. Ügy szintén a „kántori egyesület" szervezésére vonatkozólag is kérjük pártfogó, kegyes támogatásukat, hogy a felvetett eszme minél előbb testet öltsön. Ha ez így fog történni, ha gyenge erőnk parányi szikráit összeszedjük, hiszem, hogy nagy és üdvös szolgálatokat tehetünk és teszünk egyházunknak és magyar hazánknak. Quod faxit Deus ! Torontál-Vásárhely. Ifj. Györe Dániel, ref. organista-kántor, énektanító. TÁRCZA. A rendi és áldozó papság fejlődése a három első században. Ezen két rend keletkezésének, feladatának megállapítása nem képez semmi különös nehézséget; ezek keletkezésére vonatkozólag részint a dolgok természetes rendje, részint határozott történelmi feljegyzések adnak kielégítő magyarázatot. De honnan az episzkopus név, mi az eredete, külön tisztséget viselt-e e névnek hordozója 91*