Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-03 / 1. szám

Penelopé vásznává válik a nevelés ügye: a mit teremne a délelőtt, lerontja a délután, az este (s néha még az éjszaka is). Végtelenül szomorú és fájdalmas dolog, hogy az emberi társadalomnak egyes tagjai, ámbár ők is jólétüket, vagyonukat, hírnevüket, dicsőségüket jó részben a tanításnak és a nevelésnek, tehát az iskolának köszönhetik, nem tudják s nem akarják megérteni a nevelésügy fontosságát s nem becsülik meg még mindig eléggé az iskola munkáját. Sokan az elemi iskolákat csak gyermekmenhelyeknek tekintik, s akadnak emberek, a kik nem átallanák a gimnáziumokat a javitó-intézetek szerepére kárhoztatni, vagy legfölebb klinikáknak nézik azokat, s oly esetekben is, a hol ők maguk minden reménynyel fölhagytak, feltétlenül sikeres operácziókat várnak tőlük, nem gondolva arra, hogyha a legnemesebb szervek betegek s nem vetünk számot a körülményekkel, a műtét végzetessé válhat a legjobb akarat, s legnagyobb szakértelem mellett is. Bizony ilyenkor felkiálthatunk mi is Herbarttal: Mikor fog eljönni az idő, mikor az emberek belátják, hogy a nevelőknek és tanítóknak különös sajátlagos talentumokra, különös alkalmakra; különös gyakorlatokra, s egy különös, sajátlagos társadalmi helyre van szükségük; mert oly sok embernek van reájuk is szüksége, mint a mennyi a gyermeküket szerető atyák és anyák, s az apátlan és anyátlan árvák száma ! Ravasz Árpád, (Folyt, köv.) ref. főgimnáziumi tanár. TÁRCZA. Újesztendei ének. (Mutatványul a református Próba-énékeslxönyvböl.) Dallam a XXIII. zsoltárra. Felszállok hozzád, magas sziklaváram, Te változatlan, minden változásban ! Én Istenem, csak tégedet ölelve, Száll nyugalom, száll bizalom szívembe, Midőn látom az idő gyors folyását És éveim hirtelen elmúlását. Honnan vegyek szót hálaénekembe, Hogy mind máig vigyáztál életemre? Kegyelmedet, Uram, mikép dicsérjem, Hogy a mult évvel nem fogyott el éltem? Lelkem hozzád, a magas mennybe szárnyal S ez új évért imádlak mély hálával. Áldalak, hogy kegyes őrizőm voltál, Szívem ha vérzett, te hozzám hajoltál; Ha volt sebem, kezed azt bekötözte, Vigasztalás balzsamával öntözte. S bár gondjaimból gondok még maradtak, Legyen úgy minden, a hogy te akartad! Ez esztendőt is leteszem kezedbe. Reá bízom magam vezérletedre. Vezess, Uram, a mit te rám bocsátasz, Nem félek én, legyen bár a halál az; Az elzúgó idő nem árthat nékem, A sírban is te maradsz menedékem. Oh Istenem, én erős sziklaváram, Te változatlan minden változásban, Hozzád jövök megújult bizalommal És kiáltok, megnyert diadalommal: Nem árt nekem az évek elmulása, A mennyben lesz időm megújulása! KÖNYVISMERTETÉS. Kálvin János: A keresztyén vallás alapvonalai. Fordította Nagy Károly. Kiadja a Magy. Prot. Irodalmi Társaság. Nagy 8°. I—XXXVI. + 1—455. Budapest, 1903. Ára 6 korona. Magyar prot. theologiai irodalmunk egy örökbecsű munkával gazdagodott. Kálvin János: „Institutio religionis christianae" czímű, alapvető munkája magyar fordításával. Az 1903. év prot. theologiai irodalmának kétségtelenül ez a legbecsesebb produktuma. Sokáig vártunk rá; de végre kezeink között van, s termékenyítheti lelkeinket a nagy Kálvin e nagy alkotása. 1624 óta, a mikor Szenczi Molnár Albert kiadta Kálvin Institutióját, nem szólalt meg Kálvin magyar nyelven közöttünk. A Szenczi-féle fordítás is részben úgy elfogyott, részben úgy elavult, hogy bátran azt mondhatjuk: nem volt magyar Institutiónk. Annál inkább örülhetünk, hogy végre valahára Luther és Melanchton mellett Kálvint is magyar nyelvén olvashatjuk. 1900-ban, a Luther-Társaság kiadásában Melanchton Fülöp Apologiája, 1902-ben, a M. P. I. T. kiadásában Luther Márton három alapvető munkája, most pedig, szintén a M. P. I. T. kiadásában, Kálvin János: Institutiója látott napvilágot. S a reformáczió klasszikus műveinek magyar kiadása, ha Isten segít bennünket, még folytatódni is fog. A Luther-Társaság épen ez évben határozta el, hogy a reformátorok iratait egymásután lefordíttatja és kiadja; a M. P. I. T. választmányához ajánlat érkezett, a mely a Zwingli Igaz és hamis vallását szándékszik magyarra átültetni. Ezután reménységünk lehet arra, hogy a reformáczió korának alapvető irataiból néhány év múlva egy kicsiny, de értékében megbecsülhetetlen könyvtár fog rendelkezésére állani, nemcsak a lelkészeknek, hanem az egész, intelligens protestáns közönségnek is. A reformáczió kora nagybecsű müveinek kiadására irányuló eme törekvésben én igen sok vigasztalót látok jelenlegi nehéz viszonyaink között. Látom benne legelső sorban is azt az önbeismerést, hogy a miképen elernyedt keresztyéni valláserkölcsi életünk regenerálása végett a bibliához, a Krisztushoz kell visszatérnünk, akképen az elhalványodott, kihamvadt egyházi öntudat elevenítését, felélesztését meg azoknál a nagy alakoknál kell keresnünk, a kik Isten igéjének nemcsak avatott magyarázói valának, de tanításaikban bámulatos határozottsággal tudták megrajzolni ama vonásokat is, a melyek az evangeliumi keresztyénséget a meghamisított keresztyénségtől elválasztják, és a melyek, míg keresztyéni szeretettel ölelkeznek össze abban, a mi egyező, másfelől jellegzetesen mutatják fel az eltéréseket és tisztán