Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-10-23 / 43. szám

megmaradnak keresztyéneknek. A kik becsületesen végzik a reájuk rótt napi munkát, de e mellett nem veszik le szemüket a magasabb ideálokról. Igyekeznek belévinni a szeretetnek, a kevéssel megelégedésnek, a puritán becsületességnek szellemét a községházába, a képviselőválasztásokba, a megy egy ülések és városok, sőt a törvényhozás termeibe is. Nem félnek attól, hogy ez reájuk nézve kárral járhat, karrierjüket megakasztja. A kifogásolható eszközökkel szerzett eredménynek előttük semmi értéke, sőt ezt megvetik. Kinek lehet kifogása az ellen, ha azt követeljük, hogy az egyház neveljen necsak becsületes, necsak a jóért lelkesülő, hanem bátor és az önfeláldozásra képes polgárokat is? Olyanokat, a kik visszanyerik a lélek őszinteségét ós meggyőződésükért mernek tenni is. Hiszen ha az egyház ezt teszi, akkor a keresztyén ideál megvalósítására tör. Legyen gondja a nőkre is és igyekezzék ezeknek finomabb és nemesebb érzelmeit megnyerni. E nélkül reá nézve elveszett a család. A család nélkül pedig hiába fog küzdeni a győzelemért. Szinte csudálatos, hogy ez a kor, a mely olyan nagyra becsiili a takarékosságot, a mely annyi sikeres intézkedést tesz érte gazdasági téren, mily könnyelműen gazdálkodik a legnemesebb érzelmekkel, az anyni odaadás és hitvesi hűség nagy erényeivel. A fővárosban évek sora óta figyelemmel kisérve azokat a mozgató okokat, melyek a tömeg törekvéseinek irányt adnak, borzadva látom, hogy milyen tág teret enged az állam és társadalom a nem is leplezett haszonlesésnek a szocziális irányítás terén. Főleg az utolsó időkben haladtunk magasra. Összemérem a templomoknak gyér és főleg az alsó osztályokból származó közönségét, azzal a kiöltözött, az eleganczia és a világi jólétnek minden jelével dicsekvő közönséggel, mely megtölti a házasságtörést, a párizsi erkölcsöket egész meztelen gonoszságukban dicsőítő színházakat. Látom a fejvesztett, naprólnapra terjedő luxust, melyért feláldozni jóformán mindent hajlandók ; nézem a napi sajtót, melynek becsületesebb és nemes czélokra törő munkásai naponta gyérülnek, és elgondolom, mi lesz annak a vége, ha a bűnre csábító alkalmak mindinkább szaporodnak, a nemes ösztönzések ereje és száma folyton apad és ha nem gondoskodnak arról, hogy legalább az új nemzedék keresztyén legyen ? Vájjon a hitetlen barbarizmus-e az a czél, a mely felé törekedni kell? Ha nem, akkor lássunk munkához mielőbb, nehogy késő legyen. Nem egy tekintetben úgyis elkéstünk. Pedig társadalmunk újjáteremtése nem egy órának ós nem .egy napnak eredménye. Nem szűnő gondot és odaadást kíván. Megköveteli az egyházaktól, hogy híveinkre kiterjesszék figyelmüket a bölcsőtől a koporsóig. Tehetnek-e másként, mikor tudják, hogy az élet útjai veszedelmes kelepczékkel vannak tele, a melyekben fensőbb támogatás és irányítás nélkül megfogódik a legtöbb ? Ez erőfeszítések nyomában azonban az egyház újult erőben és hatalomban emelkedik föl. Buzgón végzi dogmái terjesztését azon a téren, mely neki az iskolában még megmarad; de szervez vasárnapi iskolákat és ifjúsági, jótékonysági és betegsegítő egyesületeket, leány-és fiúnevelő árvaházakat is. Terjeszti nemcsak a bibliát, hanem mindazokat a könyveket és folyóiratokat, melyek révén a keresztyén felfogás újra helyet foglalhat a társadalomban. Nem tér ki sem a politikai, sem a gazdasági problémák elől, de nem áll a harczolók közül egyiknek pártjára sem. Az igazság, méltányosság és a tiszta erkölcs parancsait igyekszik megvalósítani, és biztosítva a társadalmi békét, lehetővé tenni a tömegek nyugalmas boldogulását. Küzd a nyomorral ós bűnnel, nemcsak egyéni alakjában, hanem ott is, a hol az sokkal bonyolultabb formában, mint a helytelen társadalmi berendezkedések keserű gyümölcse, mint a szocziális igaztalanság és betegségjelentkezik. Nem fél a tőle látszólag legtávolabb álló problémákat is megragadni, ha azoknak keresztyén értelemben való megoldásától valami jót vár. Hívei és szolgái Krisztus tanításainak mindenütt érvényt akarnak szerezni. Nem is siker nélkül. Kezdik az eszmélő tanulni vágyó gyermeknél és végzik a koporsónál. De nemcsak ünnepélyes alkalmakkor jelennek meg: figyelemmel kiséfik és a mennyire lehet, irányítják a mindennapi élet fordulatait is. Tudják, mi fáj a munkásnak, milyen képzelt vagy valódi bajok teszik keserűvé a felső rétegek életét. Nemcsak a templomokban láthatók. Nemcsak ott fakadnak ki az erkölcstelen ós gonosz életűek ellen, a hol azok őket sohasem hallják. Leszállnak odáig, a hol a bűn tanyáz és a véres elhatározások érlelődnek. A hol az egyesek izzó gyűlölete összeolvadva még nagyobb tűzre szítja egymást, mindaz ellen, a mi nekünk édes és drága. Nem rettennek meg egy pillanatra sem attól a munkától, a mit végezni kell, ha belőle jó eredmény fakad. A sebek bűze és fertelmes volta nem rettenti őket, hiszen nem a kellemes illatot és színjátékot, hanem a társadalmi gyógyulást keresik ég igyekeznek megvalósítani/ Mind ez nem új dolog, legalább nyugaton nem az, hol az egyházak ebben az irányban már régen működnek. A franczia protestánsok társadalmi munkája kiterjed nemcsak az alkoholizmusra, hanem a vidék elnéptelenülésére, a munkásoknak a nyereségben való részeltetésére is. Tárgyalják az ifjúság kötelességeit és pr.ogrammjnkhoz hűen küzdenek minden ellen, mi a polgárok erkölcsi ós, vallásos fejlődósét-meggátolhatja • lelteti. Igyekeznek szocziális kötelességeik tudatára ébreszteni a keresztyéneket. így nemesítve az érzelmeket és felvilágosítva az elméket, előkészítik a jobb jövőt. A németek még tovább mennek. Évi kongresszusaikon, melyek közül az utolsót ez év májusában Boroszlóban tartották, felkarolják a sűrűn nyíló szocziális feladatok egész mezejét. Munkájukon végig tekintve, igazán kaleidoskop előtt állunk. Tár gyalják Luther állásfoglalását korának szocziális kérdéseihez s a lutheri egyház szocziális feladatait. Foglalkoznak a munkások szervezésével, a lakásszükséggel, a gazdasági válságok okaival és hatásával. Az iskolából kikerült ifjúság nevelésével, a mai társadalom és a keresztyén ethika viszonyával. Természetesen nem maradnak csak az elméleti fejtegetések körében, kezükbe veszik a gyakorlati munkát is. Szóljak-e a többi népekről, reámutassak-e a r. katholikus társadalmak törekvéseire? A franczia szocziális keresztyénekre, a kik azt hirdetik, hogy nemcsak az egyes, hanem a társadalom is bűnös, épen ezért reformra szorul. A keresztyénség feladata, hogy tövétől hegyéig átalakítsa és az igazságnak érvényt szerezve, apassza a bűnnek forrásait, melyet, ha csakis az egyénnel foglalkozik, elérni nem fog soha. Hirdessem-e, hogy az amerikai egyházak nagy hatalma az emberi lelkeken épen onnan van, mert nem restellik azt, hogy a társadalom módosuló szükségeihez alkalmazkodjanak és nagyra fejlesszék a szocziális tevékenységet, felkeltve az egyesekben a felelősségnek érzetét és az odaadást az iránt a munka iránt, mely az egyházból kiindulva s az által támogatva a nemzeti emelkedésnek egyik legerősebb tényezője ? Az angolokról nem fogok szólani, mert föl kell tennem, hogy régen kezdődött és nem egy tekintetben világra szóló vallásos és erkölcsnemesítő munká-