Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-10-16 / 42. szám

zést* tartott a budapesti körben (1902. jan.) Bogyó Samu. Többek hozzászólása után a kör az értekezésből kifolyólag egyhangúlag elfogadta dr. Beke Manó indítványát, mely szerint — miután a „tanári szövetkezet" terve elejtendő — illetékes helyen azt kell szorgalmazni, hogy az özvegy az összes állami tisztviselőknél 2400 koronáig 50°/ 0

-ot, azon íeliil pedig 20%-ot kapjon nyugdíjul és hogy az árva-tartási dijat már 1-2 árva után is kiutalványozzák. b) A pozsonyi körben (1902. márcz.) dr. Wagner Lajos referált az ung-beregvármegyei körnek a tanárok özvegyei és gyermekei érdekében tett indítványáról. Előadó részletesen ismertette a tanítók egyesületének ilyen irányban elért sikereit. Aztán a következő indítványt terjesztette elő: 1. A vall. és közokt. miniszter a középiskolai beiratási díjak 10 százalékát és a tandíjak két százalékát a középisk. tanárok fiai számára ösztöndíj-alapra fordítsa. 2. A budapesti Ferencz József Tanítók-házában, valamint a kolozsváriban is, középiskolai tanároknak fő- vagy szakiskolát látogató fiai lakást és ellátást kapjanak. 3. Az Eötvös-kollégium a felvételnél tekintettel legyen első sorban a középiskolai tanárok jó előképzettségű fiaira. 4. Valamint a tanárok és tanítók fiai a középisk. tandíj fizetése alól fölmentetnek, ha a követelményeknek jól megfelelnek : úgy kellene őket a fő- és szakiskolákban is a magas tandíj és egyéb illetékek fizetése alól fölmenteni, ha nem is tiszta jelesek. 5. A középiskolai tanároknak leányai a felsőbb leányiskolák és tanítónőképző-intézetek internátusaiban az ingyenes helyekre való felvételnél első sorban vétessenek tekintetbe. 6. A középiskolai tanárok leányai, a kik az egyetemet látogatják, kedvezményben részesüljenek. 7. A tanáregyesület segítő-alapja gyarapítandó a Rökk-Szilárd-, esetleg más alapítványok kamatainak bizonyos összegével. A pénzügyminisztérium megkeresendő, hogy a segítőalapot valamely országos sorsjátékból bizonyos összeggel gyarapítsa. Minden tanáregyesületi tag adjon évenként egy koronát a segítő-alapra, vagyis a tanáregyesület emelje föl egy koronával a tagsági díjat. — A kör az előadó indítványait, az egyesület igazgatósága útján, a pénzügyi és a közokt. miniszterhez való fölterjesztés végett elfogadta. 10. Rekesszük be czíkksorozatunkat azon szép bucsú-üdvözléssel, melyben a temesvári kör (1903. nov.) dr. Schönvitzky Bertalan elnök által a miniszteri székétől megvált Wlassics Gyulát részesítette. A ki — így szólt az elnök — egy évtizedet megközelítő időn át annyi ügyszeretettel, annyi hivatottsággal és olyannyira fáradhatatlanul intézte Magyarország szellemi műveltségének legfontosabb ügyeit: az méltán megérdemli, hogy távozásáról sajnálkozva emlékezzünk meg mi, a kik az ő lelkes és áldásos munkásságának oly sokszorosan voltunk tanúi, és a mi legfőbb : a kik iránt az ő jóakaratának, erkölcsi és anyagi helyzetünk komoly méltánylásának annyiszor adta bizonyságát. A történelem lesz hivatva kellőképen méltatni az ő korszakalkotólag hasznos és áldásos miniszteri tevékenységét és a történelem fogja megépíteni azt a piedesztált, a melyre dr. Wlassics Gyula miniszter alkotásainak és érdemeinek emléke fel fog emeltetni: mi csak abbeli érzelmeinknek adhatunk kifejezést, hogy a hazai tanügynek, a hazai tanítóságnak és tanárságnak legnemesebb lelkű barátja hagyta el azt a munkakört, a melynek betöltésére nálánál alig volt eddig hivatottbb, és elhagyta, mielőtt * Egész terjedelemben megjelent a Tanáregyes. Közi. 1902. évf. 10. sz.-ban. még nemes fáradozásának gyümölcseit a tanügy munkásaival megízleltethette volna. Örökítsük meg áldásos tevékenységének emlékét első sorban szívünkben, de örökítsük meg szerény körünk évlapjain is, azzal az óhajtásunkkal, vajha a Mindenható engedné, hogy fényes tehetségeit a hazai tanügy javára a változott viszonyok közepette is minél eredményesebben kifejthetné. — A kör Wlassics Gyula érdemeit jegyzőkönyvbe iktatta, hálás ragaszkodása jeléül pedig feliratban vett búcsút 0 Exczellencziájától. Sepsiszentgyörgy. Benke István, ev. ref. főgimn. tanár. TÁRCZA. Az egyház szocziális feladatai, (A M. P. I. T. nj vidéki közgyűlésén tartott felolvasás.) Vissza kell vinnünk a régi elhalványult ideálokat az életnek minden mozdulatába. Eleven tudattá kell emelni azt, hogy ez a ragyogó, hatalmas, napról-napra terjeszkedő nyugati művelődés keresztyén és tegyük hozzá, jórészt evangeliumi protestáns alapokon nyugszik. Illő és helyes tehát, hogy minden erőnkkel arra törekedjünk, hogy az alapvető tételek az önzetlenségről és szeretetről mindenütt uralkodjanak s csorbát ne szenvedjenek. Ekkor biztosítva lesz nemcsak a vallásos béke, hanem biztosítva lesznek a további fejlődés alapjai is. Olyan eredmény, mellyel még a legkétkedőbb agnoszticzizmus is meg lehet elégedve. A vallásos szívek pedig nyíltan és bátran hirdethetik, hogy az emberi érdekek legnemesebbjeinek jövője munkájuk sikerétől függ. Ha ide eljutottunk, akkor a ma egymástól olyan távol álló vallásos és profán felfogás között nem lehetetlen a kibékülés. Sőt a közeledés szükségszerű lesz. Ma az egyházak és papok azon munkálnak, hogy a sokat bálványozott modern czivilizáczió alapjait biztosítsák. Ehhez azonban nemcsak az kell, hogy az egyházak munkája komolyságánál és erejénél fogva imponáló legyen, hanem az is, hogy alkalmazkodjék a modern élet fejleményeihez. Az a férfiú, a ki ez idő szerint Magyarország ügyeit bizonyára nem könnyű viszonyok között vezeti, épen egy év előtt ugyanezen társaság színe előtt fejtette ki, mi a teendő a szoczialistákkal szemben. A munka azonban lassan indul, a közönbösség nyűge még mindig erősen szorítja nyakunkat, és akarva nem akarva felmerül a kérdés, vájjon mit ér az a sokat dicsért modern haladás, ha még a legjobbak lelkének fellángolása is elveszté a régi tüzet és erőt, mely a sikernek biztosítéka volt? Hogyan tekinthetünk lenézéssel és kicsinylő ítélettel a múltra, mely a nápolyi gályákon sínlődő raboknak, a Bethlen Gáborok és Lorántífy Zsuzsannáknak szülője volt, a mai nemzedék pedig csak habozni tud ott is, hol a legnemesebb érdekek vannak koczkán ? Az igazságnak, a nemes czéloknak felismerése nem vonja maga után a gyümölcsöző munkát; az egyes nem hajlandó érdekét föláldozni a közért. Ezen kell változtatni. De miként ? Hiszen az emberek nem hajlandók ilyes dolgokkal csak törődni is. Ez az esetek többségében igaz; de minden megváltozik, ha az egyház bebizonyítja, hogy a köznapi felfogás és a többségnek ebből fakadó filozófiája milyen felszínes, milyen kevéssé állja meg a bírálatot. Ha ezt el tudjuk érni, akkor mindazok, a kik adnak valamit a nemzet és társadalom jövőjére — pedig