Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-21 / 34. szám

Géza is „egyedül ezt értette" — az már egyáltalán nem felel meg a valóságnak, mert az a hogy jő, úgy el is megy. S ezen „úri voltunkat" tőlünk kapott levelekkel nem is igazolhatja dr. Kacziány Géza, mivel e tekintetben sem Dömény Zoltán, sem Hankó Gyula, sem én vele nem leveleztünk, több Magyarországról idejött presbiteriánus lelkész pedig nincs. Végül a mi a memorandumot illeti, azt épen dr. Kacziány Géza tudja a legjobban, hogy nem két, hanem öt lelkész irta alá s küldte el neki a Nagyméltóságú Konventhez való benyújtás végett. Vagy tán a három lelkésznek sem tekintetik dr. Kacziány Géza által? Igazán kíváncsiak vagyunk, melyikünket ért az, anathema sit. Erre különben csak annyi a megjegyzésem, hogy egyrészről ha dr. Kacziány Géza magát még ma is amerikai presbiteri lelkésznek tartja, akkor a többség akarata előtt meg kellett volna hajolnia, s a nevére küldött memorandumot be kellett volna nyújtania; másrészről egy igazán úri embertől, itt már nem a pénz bőségét értem, elvártuk volna azt, hogy ha már be nem nyújtotta, azt nekünk — tettét megokolva — visszaküldje. Ez a tiszta igazság ! Ez a presbiteriánus szemüveg! Ezen tessék nézni és megítélni úgy bennünket, mint minden cselekedeteinket. Áttérve most a Magyarországhoz való csatlakozásra, dr. Kacziány Géza itt is téved. Téved, mert mi nem azért nem vagyunk hajlandók elfogadni a gróf Dégenfeld József úr proponálását, mintha minden áron az 1000 dollár fizetéshez ragaszkodnánk; sem nem azért, mintha félnénk, rettegnénk az esperesi, püspöki felügyelettől. Nem, mert ha ez volna indító okunk, akkor az első esetben haszontalan, megvetésre méltó egyének volnánk, kik készek egy nyomorult száz dollárért hazájukat megtagadni; a másik esetben lelketlen, minden világosságtól félő s a setétség leple alatt bujkáló lélekkufárok lennénk, kik tetteikkel félnek a nyilvánosság előtt beszámolni. Nem, édes doktor úr! Kinek lelkiismerete nyugodt, ki megteszi kötelességét, Istentől nyert ereje és tehetsége szerint betölti azt a kört, a hová munkásul állíttatott, az nem félhet és nem is fél sem otthon, sem itt a nyilvánosságtól, nem fél, hogy cselekedeteiről számot kell adnia. De meg hiába, nincs itt esperes, van presbiteri elnök, s ennek minden három hóban be kell adni a jelentést működésünkről. Hát aztán hogy a presbiteri elnök, vagy az esperes-e az én felsőbbségem, kinek működésemről számolni tartozom, az már én előttem teljesen mindegy. Hanem igenis egy sokkal fontosabb, igaz hazafiságunkat bizonyító, hazánkat, szegény magyar népünket szivünk teljességével szerető; s egyrészről a proponálás törvénytelen alapon való megindulását látó, másrészről annak kivihetetlenségét határozottan tudó okaink azok, a mik bennünket a csatlakozástól visszatartanak. Ugyanis hogy olyan fontos dologban, minő valamely segélyző felekezettől való elszakadás és más segély igénybevétele, tehát az egész anyaszentegyház anyagi átalakítása, egyedül a presbitérium hozhasson határozatot, én ezt a zsinati törvénykönyvből kiolvasni nem tudom, hanem igenis tudom azt, hogy e felett határozni a közgyűléseknek kellett volna minden egyházközségben és ez sehol sem történt, miért is a megindítási alap törvénytelen, s ha törvénytelen az alap, nem lehet törvényes következménye sem. És én a magyarországi egyházi főhatóság egyetlen tagjáról sem tételezem fel, hogy az általuk alkotott törvényeket lábbal tiporva, törvénytelen utakon és módokon akarjanak minket édesanyai keblökre ölelni. Nem hiszem, mert ezáltal első helyen önmagukat bélyegeznék meg az egész világ előtt. De kivihetetlen is a proponálás. Kivihetetlen, mivel itt, két-három egyházat kivéve, sehol nem biztosíthat a gyülekezet a mindenkori lelkésznek 450 dollár évi fizetést és lakást; mert itt a hívek fekvőséggel nem bírva, ha a gyár beszünteti a munkát, felveszik magukat és mennek tovább, a hol munka van. Es megtörténhetik, mint a hogy már meg is történt nem egy esetben, hogy a hol ma 3—400 ref. hívő van, egy hét múlva nem lesz 20 se. Kin veszi meg ekkor az a pap a fizetését ? vagy ha meg nem veheti, mit csinál ? menjen ő is hívei után szenet csákányozni? Ha ehhez hozzávesszük, hogy az amerikai magyarságnak a legnagyobb része az otthoni nép legműveletlenebb és legvallástalanabbjaiból kerül ki, — tisztelet a kivételeknek, mert vannak egyházukat szerető, buzgó egyének is, — a ki már otthon, a törvény kötelező ereje alatt sem akart sem papot, sem Istent ismerni, és itt, a szabadság hazájában, Istent és minden szentjeit megtagadó gondolkodásának alkalmas talajt találva — mert itt senki nem kötelezhető arra, hogy valamely egyháznak tagja legyen — Istent ós az ő szentegyházát semmibe se veszi;

kérdem: hol lesz a biztosítók az évi 450 dollár és lakás előteremtésére ? De menjünk tovább. Ma Amerikában 24 lelkészi állomás van s ha Isten segít, lesz még több is. Most már ez egyházak mindenike segélyezendő lenne 450 dollárral évenként, ez évi 10,800 dollár, vagyis 54,000 korona; 24 templom építésére, 500 dollárjával kell 12,000 dollár, vagyis 60,000 korona. És ez az óriási összeg nem lenne előteremthető másunnan, mint a szegény magyar nép véres verejtékkel kiizzadott adófilléreiből; pedig ez a nép már most is a tönk szélén áll; pedig ez a nép már most is vándorbotot kénytelen kezébe venni, hogy megélhessen. Hát mi ennek a szivünk, lelkünk minden melegével szeretett szegény magyar népnek anyagi tönkretételéhez hozzájárulni nem óhajtunk, annak egyik tényezője lenni nem akarunk. Nem annyival is inkább, mivel szent és nemes czél általa elérve nem volna. Nem, mert mi papok jobb magyarok, erősebb reformátusok általa nem lennénk, mivel nem lehetünk, mert most is szivünk minden dobbanása, annak minden csepp vére hazánké és sok szenvedést látott egyházunké; híveink pedig — míg vannak -— azt a terhet;

mi az egyház fentartásából rájuk háramlik, megbírják. Minket azok a testületek, á melyek eddigelé segélyeztek, ezután is szívesen fognak segélyezni. Nem érdekből, nem önhaszonlesésből, nem hitünkből való kiforgatási szándékkal, hanem szeretetből, nem kivánva azért egyebe^ mint hogy hirdessük ev. ref. vallásunk hitelveinek betartása mellett Istennek igéjét alkalmas ós alkalmatlan időben és vezéreljük a gondjainkra bízottakat Istenhez. Nem ajánlatos tehát a gróf Dégenfeld József úr proponálásának elfogadása. Nem azért sem, mivel az amerikai ev. ref. magyarság halálos ítélete lenne. Tessék csak a közelmúltba visszatekinteni, hogy a két árnyalat minő ádáz harczot folytatott egymás ellen? Hát az hogy volna elgondolható, hogy majd három árnyalat békeben fog élni? Hogy ez ádáz harczot a testvérek között az édes anya, a magyarországi ev. ref. egyház főhatósága fölidézni segédkezzék, hogy az alapjában törvénytelen, a valóságban kivihetetlen semmi nemes czélt elő nem mozdító és az othoni magyar nép sanyarú helyzetét még kétségbeejtőbbé tevő proponálás elfogadása által a gyil-