Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-10 / 28. szám
útját állta maga az az idézett s keményen parancsoló kir. rendelet. Mert volt abban még más is, a minélfogva a kálvinisták egyáltalában nem örülhettek a püspöki látogatásnak és különösen nem Eszterházi Károlyénak. Benne volt jelesen egyfelől az, hogy a püspök nagy ügyelettel legyen arra és utána járjon, vájjon a predikánsok „annak rendje és módja szerint keresztelnek, avagy eléggé instruálva vannak-e a keresztelésnek érvényesen végezésére?u másfelől pedig az, hogy „a püspököt a maga rendje szerint végzendő vizitácziójában és intézkedéseiben bármiképen is zavarni, akadályozni, sértegetni, vagy az egyes és bármiféle egyházakba, templomokba, parókhiákba és kápolnákba belépésben gátolni ne csak ne merészeljék, de sőt inkább minden egyházba, templomba, parókhiába, oratoriumba és kápolnába szabad bemenetelt engedni, neki a klenodiumokat, ornamentumokat s mindenféle javaikat bemutatni, az egyházi jövedelmeket bevallani és jelenteni tartoznak és kötelesek1 1 . A rendelet itt idézett szavaiban nincs ugyan különösen ós kifejezetten megmondva, hogy a vizitáczió a kálvinista egyházakra is kiterjesztessék : de az erre való jogot az 1731-ik évi reszoluczió kiszélesített alapján már rég belemagyarázták és magukhoz ragadták a püspökök, s felsőbb elnézés, majd bátorítás és felhatalmazás folytán szerte és szertelenül gyakorolták. A vizitálás alkalmával bementek a helv. hitűek templomaiba s az illető prédikátortól tövirőlhegyire kikérdezték: „mennyi a hallgatók száma ? mi a papi fizetés pénzben és gabonában? hol végezte tanulmányait? miféle könyvei vannak? miként szolgáltatja ki a szakramentumokat s mint vélekedik azokról? mikor épült a templom és miféle szent edények vannak? s ezeket előhozatván kurioze lusztrálták;" a minek aztán nem egy esetben a becsesebb egyházi szerek elvétele, a templomok elfoglalása s a prédikátorok elüldözése lett a következménye. A Berényi Sigmond pécsi, Biró Márton veszprémi püspökök s a kalocsai vikáriusok vizitácziója örökre emlékezetes marad a baranyai, somogyi és fejér- és soltmegyei megnyomorított egyházak előtt. A pestvidéki egyházak, ha nem is teljes, de mégis tűrhető csendben voltak, míg az ifjabb Althán püspök — a kardinális testvére — és Forgács Pál ült a váczi püspöki székben ; utánuk azonban gr. Eszterházi Károly, egy praecipite amentia homo következvén, ez azonnal megzavarta a békét. Alig telt el egy hónap, összeiratni parancsolta az árvákat a róm. kath. hitben neveltetés okáért, s csakhamar Alsó-Némediről 10, Üllőről 4, Kosdról 5, Kis-Váczról 2, Verőczéről 2, Monorról 9, Veresegyházáról 3, Szadáról 1 árvát fogdostatott össze, a kik mesterségre vagy más szolgálatra pápisták kezébe adattak azon szigorú utasítással, hogy velük a kálvinistáknak semmi társalkodásuk ne legyen. Sőt bátorítása folytán még a szülők karjai közül is kilopták a gyermekeket, mint p. o. Kecskeméten, hol Nagy Györgynek fiacskáját ragadták el a klastrom kapujában a barátok, s daczára az apa rimánkodásainak és a Deputátusok Váczra és megyére gyakorta való járás-kelésének, nem is adták ki, mert sietve koníiteáltatták és kommunikáltatták a még csak 6 éves gyermeket.1 Majd parancsolta falunkint a reformátusoknak, hogy válasszanak a kettő között: vagy kiköltöznek a községből vagy megtagadják a kálvinista hitet. Ezen szándék nem ment ugyan tovább a fenyegetésnél, mert a megye ellentállott s maguk a pápista urak is megbotránkoztak a püspök türelmetlenségén anynyira, hogy a Perszonális egész nyiltan mondá neki: 1 Dunamelléki egyházkerület Könyvtára. Szathmári Pál levele Virágh Mihály püspökhöz. „meglátszik, hogy igen ifjú még Exczellencziád, mert nem tudja magát türtőztetni;" de a gyengéd figyelmeztetés nem használt semmit, a meddig karja elért, nyomta és kesergeté a kálvinistákat. „Vakbuzgalma — panaszolja a cserháti sénior — rémségesebb egyházainkra nézve, quain Episcoporum hujus temporis omnium. Quicquid potest, agit per malitiam, fraudem, impudentiam A közelebb mult márczius 30-án idvezült Peleskey Péter uramat eltemetvén, az irántunk eddig jó indulattal viseltető Mgs gróf Grassalkovics Camerae Praeses ő Exczellencziája által megtiltatta a héviz-györkieknek más prédikátor introdukczióját. A Mgs gróf Beleznai által újonnan épített bugyii templomnak elvétele tudom tudtára van kegyelmednek, arról tehát semmit sem írok; hanem egy, szavával játszani nem szokott úri embernek leveléből vettem, hogy az ócsai eklózsiát is eljegyezte s a földesurak csak úgy menthették meg a templomot, hogy megígérték és magukat kötelezték, hogy saját költségükön egészen új és tetszetős templomot építenek a romano catholica ecclesia számára.1 Egyszóval mi mindnyájan nagy rettegésben vagyunk, mert proximus ardet".'2 Mi természetesebb, mint hogy a püspök rosz híre együtt indult ki vele a vizitáczióra, s majd csakhamar megelőzve őt, remegésbe hozta úgy a prédikátorokat, mint az eklézsiákat Dunától a Tiszáig, sőt azontúl Szentes és Vásárhelyig. De Virágh Mihály püspök s a széniorok figyelme szintén szorongva kisérte lépésről-lépésre. Értesítették magukat minderről, a mit mond és cselekszik, s ugyancsak ők is tájékoztatták a vizitálás alá kerülő prédikátorokat és egyházakat, hogy miként viseljék magukat és kérdéseire mint feleljenek. így írja a kecskeméti szénior körlevelében : „A mi a püspök vízitálását illeti: úgy látszik, hogy a püspök túlmegy a rábízottakon. Mindenütt iparkodik róm. kath. plébániát alapítani vagy legelább plebánust beállítani; s ha a csekélyebb helyeken az nem lehetséges, a luthereket a reformátusoktól elszakítva alantasaikká tenni. Curiose lustrálja a reformátusok templomait, iskoláit, parókhiáit, a sz. edényeket és a prédikátorok könyvtárát, s tudakozza az évi szolucziókat. Különben csakis a legjobbnak mutatja magát, olykor hízelkedik is, noha talpig ellenség. Disputálni szeret és ha lehet, téríteni is, de serpentina prudentia kell neki felelni. A prédikátorok czenzurája alkalmatosságával a legrendesebb kérdései ezek: „Mi által lesz a keresztség tulajdon erejénél fogva — opus ex opere operato — munkálkodó cselekedet?" Felelet: Per veram Baptizantis Intentionem, azaz : a keresztelő papnak igaz, egyenes igyekezete — intencziója — által, melylyel a Krisztusnak szerzése szerint akar munkálkodni és azt akarja cselekedni, a mit cselekszik az eklézsia. „Hányféle az ilyetén intenczió avagy igyekezet?" Felelet: Háromféle, ú. m. aktuális, virtuális és habituális. „Micsoda az aktuális intenczió ?" Felelet: A keresztelő pap akaratjának munkája, mely abban a szempillantásban, a melyben keresztelni akar, arra határozza magát, hogy ő azt cselekedje, a mit a Krisztus szerzett és parancsolt a megkeresztelendő személynek újjászületésére, és a mit az eklézsia ugyanazon végre cselekszik. „Micsoda a virtuális intenczió?" Felelet : Az, quae actu transiit ac manet virtute, a mely a jelenvaló időre elmúlt ugyan, de hathatóságára vagy erejére nézve megmaradt, p. o. mikor a keresztelő pap a feljebb leírt aktuális igyekezettel járul a keresztelésre, 1 A csinos templomot meg is építtették az akkoron máiromban álló kakati régi templom köveiből. i Bakos András szénior levele a szuperintendenshez Gyömrő, 1761 ápr. 2. Dunamelléki egyházkerület levéltára.
