Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-29 / 22. szám

nemzedékek ! Nos hát, egy ilyen iskolánál, mint a sárospataki, a tanulók jövendő sorsát is biztositani kell a jótétemények állandó biztosítása által, mert a tanulók ellátása is napról-napra drágul, és azzal, a mit ma erre a czélra bírunk, talán már igen rövid idő múlva is fennakadást szenvednénk, ha a jótékonyság cseppjeiből új források nem gyülemlenének össze, mint hála Istennek és az erőteljes hitbeli buzgóságnak, eddig még gyiilemlenek. Különben pedig, hogy másfelől ne gondolja senkisem azt, hogy mi a főiskola önállóságát a tanári fizetések rovására védelmezzük, röviden megemlítem azt, hogy a sárospataki főiskolában jelenleg 1. a gimnáziumi tanárok fizetése: 2400 korona kezdőfizetés, 2000 koronáig emelkedő korpótlék és 600 korona lakbér. 2. az akadémiai tanárok fizetése : 3400 kor. kezdőfizetés, 2000 koronáig emelkedő korpótlék és 600 kor. lakbér. A theologiai tanárok számára az államinak megfelelő nyugdíj. Úgy hiszem tehát, hogy felekezeti iskoláinkhoz viszonyítva ma sem mondható rendezetlennek a pataki tanárok fizetése, mert a végponton felülmúlja az mai napon még a legnagyobb városok, Debreczen és Budapest tanárainak fizetését is; arra nézve pedig, hogy az állami tanárokéval egyenlő fizetést nyerhessenek, épen magunk tettük meg a szükséges lépéseket. Fog-e czélhoz vezetni ez a törekvésünk? azt én nem tudhatom, de azt ismét tudom, hogy a pataki iskola a többi egyházi iskolával úgy is versenyképes marad, mert a mi Vay-Mocsári-alapunk minden 12 -14 évben 200,000 korona tőkét nyit meg az újabb szükségek pótlására. Én hát a pataki iskola jövendőjét ezért nem féltem s önállóságát ezért nem koczkáztatom. Ezért utasította el kerületünk is az akadémiai tanároknak a főiskola önállóságát feladni hajlandó kérését, elfogadva, mint elől megírtam, az igazgató-tanácsnak általam szövegezett indítványát. Szívesen üdvözöl tisztelő barátod S.-A.-üjhely, 1904. máj. 16.* Fejes István. TÁRCZA. A dekretális esküforma az 1728—29. országgyűlésen. II. Heves jelenetek az országgyűlésen. Kenessey István védekezése. A protestánsok válasza a többség feliratára. Az eskü: actus adorationis, szorosan vallási ügy. Praeeedenst a múltból felhozni nem lehet. Kísérlet magyar „Testact" alkotására. Királyi leirat. Általános elégedetlenség. A királyi döntés sürgős. Az adóügyek tárgyalásának folyamán keletkezett vallási viták, küzdelmek két fórumon folytak, két helyen * Ezt a nagyb csű instructiv leve'et mult számunkra későn kaptuk. De fontos és helyes elvi kijelentései miatt most sem multa idejét a közlése. Köszönet érte a n. é. czikkírónak. Szerk, mérték össze a küzdő felek fegyvereiket: az országgyűlésen és a felség előtt; amott élőszóval, hevesen; itt papiroson, érveket helyezve érvek mellé, de nem csekélyebb elszántsággal. Az országgyűlés előtt folyó küzdelemben az ingerültség előbb erős szavakban nyilatkozott, volt hellyel-közzel olyan pillanat is, a midőn az éles szavak csaknem erőszakos tettekben nyertek folytatást. Ilyen lehetett pl. midőn „a nem esküvő" kemény nyakúak a többség által kiszabott 64 frt1

pénzbírságot kifizetni nem akarván, gróf Nádasdy Tamás katonákat hozatott a várból s Eszterházy József azt vitatta, hogy az ellenszegülőknek börtönben kell maradniok addig, míg a bírságot ki nem fizetik. Az elhangzott indítvány pedig nem is jelölte az ingerültség legmagasabb fokát, mert Bácsmegye követe a meleg levegőben még radikálisabb indítványt tett közé, vagyis inkább még radikálisabb indítványt kiáltott közbe: Ki kell őket dobni az ablakon! Érdekes jelenet lehetett a fentebbiek során említett királyi leiratnak a felolvasása (aug. 11.), mely a többség eljárását helyben nem hagyja. A rendek czélszerűbb dolgot nem tudtak tenni, de az ügyet elejteni sem akarván, vádat emeltek azok ellen, a kik személyesen Bécsben jártak s ott az udvart, szerintük nagyon is szubjektive, informálták. Az érdekeltek egyike, Kenessey István, Veszprémmegye követe, a torony magasságú, de nem egészen természetes felháborodás közepette őszintén kijelentette: „Megvallom, az ügyet Bécsben előterjesztettem, de hiszen sem magamon másképen nem segíthettem, sem azokon, a kik velem együtt veszedelemben forogtak." A küzdelem másik része papiroson folyt. Említve volt, hogy a többség az aug. 9-én kelt leiratra újabb felterjesztést tett. Érezte, hogy az ügy Bécsben fog eldőlni, s annyi érvvel szerelte fel a felterjesztést, a mennyi csak keze ügyébe esett. A protestánsok persze szintén nem tehettek mást; ők is szerkesztettek folyamodványt; érezték, hogy erőiknek hanyatlása még jobban feltüzelné azokat, a kik alig várják, hogy a Regnuin Marianumban végre, post tot discrimina rerum -— az egyedül üdvözítő egyház a maga régi fényébe visszaállíttassék. A protestánsok szóbanforgó felterjesztésükben hálát mondanak a királynak azért, hogy a veszprémi, turóczi, borsodi, közép-szolnoki, krasznai követeknek hathatós szavával segélyt nyújtott. Ők, az országgyűlésnek protestáns hitvallású tagjai, ő felségének leiratával az ügyet befejezettnek tekintették ugyan, mivel azonban a többség a kérdés felett napirendre térni nem akar, kénytelenek igazaik védelmére kelni, kénytelenek érveiket feltárni a trón előtt, a hol az igazságot a pártok felett állva, részrehajlás nélkül méltatják figyelemre. Nem minden keserűség nélkül hallották a vádat, mely szerint ők, a protestánsok, a szenteket megvetik. Távol legyen ez minden evang. és minden evang. szerint reformált hitvallású embertől 1 Az Isten választottait és Máriát — a ki az emberiségből a Fiú anyjának választatott —• ők is tisztelik; ámde e tisztelet nem imádás, már pedig az esküt vallásuk ágazatainak értelmében imának (pro actu adorationis) tekintik. Ima ez, melyen Istent tanúnak, sőt hamis esküvés esetén bosszúállónak kérik fel. Az eskü ima lévén, csak az Istenhez és a Szentháromsághoz emelhetik föl annak szavait. Ezt vallják ők, vallják abban a hitben, a melyben üdvösségüket várják. Ebben áll a különbség közöttük és a r. katholikusok között az esküre nézve. Á r. katholikusok szerint az eskü nem ima, hanem ünnepélyesség 1 A Hármaskönyv 16 márkával (64 frt.) sújtotta azokat, a kik esküt tenni nem akartak, •