Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-29 / 22. szám

rásának saját vallásfelekezetének tagját, a keresztyén embert tartsa első sorban maga előtt. A mi azonban a köteles imák mellett elmondható beszédeket illeti, ezeknél igenis lehet a fenforgó körül­ményekhez és viszonyokhoz képest eltérés és különböző­ség; szabad tér engedtetvén az eljáró lelkészeknek egy­aránt; de szerintem azon kötelező szabály megtartásával, hogy beszédeik ne legyenek világiasak, hanem bibliásak s a szentírásra alapítsák, mert bizonyára manapság külö­nösen az ünnepélyesebb halotti beszédek, immár úgy szólván világi szónoklatok sorába mehetnek, melyeknek pedig már is bővében vagyunk, sőt halotti temetéseinknél maholnap papokra se szorulunk, mert sajnosan tapasz­taljuk, kivált népesebb és előkelőbb gyülekezeteinkben a bibliára fektetett valláserkölcsi tartalmú halottipredi­kácziók elmaradását, melyek helyett divatba jöttek a felravatalozott halottak körül fényeskedő gyertyák, a felkoszorúzott koporsókat kisérő lobogó fáklyák és har­sogó zenék, a temetők csendes sírjainak pogány korból származó zajos kivilágításai ós az úgynevezett halottak napján évenként ismétlődő koszorús felczifrázásai, melyek mellett mostani temetéseinknél bánkódva nélkülözzük a megjelent népség áhítatos közéneklését, s a néma ajkú és rideg közönyű kíséretben — mely gyakran nem egyéb kíváncsi és bámészkodó seregnél — megbotránkozik az érzékeny szivű s hitbuzgó református keresztyén. Székes­fővárosunk üzletei és kirakatai nyiltan hirdetik a temet­kezési pompát § ezt & távol vidékekre is kiterjesztik úgy, hogy halottaink eltakarítára már valóságos luxussá válik és sok ezernyi pénzérték, mely az emberi nyomor enyhítésére jótékony czélú intézetek és vállalatok támo­gatására, szűkölködő özvegyek és árvák gyámolítására szol­gálhatna, vándorol állandóan az anyaföd rideg gyomrába. Igaz, hogy a magyarhoni református keresztyén­ségnek a hitújítás hajdankorából származó, az akkori elvilágiasodott római katholiczizmus ellenében elfogadott puritán szertartásai szárazok és meddők, s különösen a még ma is uralkodó r. katholikusságéhoz viszonyítva kevésbbé szólnak az emberi érzékenységhez, a pompát és fényt pedig merőben nélkülözik. Mi tagadás benne, el kell ismernünk, hogy tem­plomi terjengős közéneklésünk, kivált ott, hol szakképzett kántoraink, a tanítás mellett énekvezérséggel is foglal­kozó közegeink és orgonáink nincsenek s az összhang­zatos közéneklés berendezése még hiányzik, kellemes­nek és megnyerőnek épen nem mondható; pedig nálunk az istentiszteletnek lényeges alkatrészét a gyülekezet közéneklése teszi. Régibb lelkészeink és felekezeti nép­tanítóink az éneklésben kiképezve nem lévén — ha netán akarnák is — templomi és halotti közéneklésünk­nek kellemesebbé és tetszetősebbé tételét nem eszközöl­hetik, míg a pápistáknál közönséges templomi istentisz­telet kántori énekvezérlet és orgonakiséret nélkül még a leggyengébb gyülekezetekben sem történik. Ennélfogva be is valljuk, hogy a pápista köznép templomi éneklése is rendszerint simán, tetszetősen s a testi érzékenységre behatóbban hangzik, mint a mi köznépünké. Mindezeknél fogva, szerintem, ideje is volna jö­vendő közzsinatunknak figyelmét most már arra is kiter­jeszteni, hogy tekintettel jelen korunkra, az időközben megváltozott körülményekre, s már a köznépre is elra­gadt, főkép pedig a nőnemnél észlelhetőbb érzékiségre vallásfelekezeti szertartásainkban, különösen közönséges istentiszteletünkben, úrvacsoránk kiszolgáltatásában, nö­vendékgyermekeink konfírmácziójánál, halotti temetke­zéseinknél, közénekléseinknél több melegség és élénkség fejlődjék ki, hogy a külsőségekre is ügyelve, a szivre­hatóságot jobban számba vegyük, tagadhatlan lévén, hogy a túlságos egyszerűség és szárazság, mely csak az észre és értelemre hat, sokakat elidegenít köztünk, nem ugyan a hitelvektől, melyekre már nem annyira gondol az emberiség, hanem a vallásfelekezetiségtől és egyháziasságtól. Valamint hajdan nemcsak a nagy Németországban, hanem magyar hazánkban is voltak ágostai hitvallású evangelikus testvéreink közt úgynevezett kripto-kálvinis­ták, úgy most lehetnek, sőt valószínűen vannak is köz­tünk reformátusok közt, mint a ködös szigetországokban lakó s inkább reális mint ideális angol nép uralkodó református egyházának érsekei, püspökei, főpapja, hit­tanárai s világi főemberei közt már is nagy számmal találtatnak úgynevezhető kripto-katholikusok és pedig egyenesen a vallási szertartások élénkebbítésére s beha­tóbbá tételére irányuló szándékból. Innen példát véve ne feledkezzünk meg arról, hogy már a magyarhoni kálvinistaság kebelében is növekszik az olyan egyháztagok száma, főleg a műveltek és értelmi­séghez tartozók, s különösen a nőnem köréből, a kik örömest látogatják a római katholikusok templomait és megbámulják az ottani pompát és látványosságokat, örömest hallgatják ott a kellemes éneklést és zenét, míg saját templomaikban — még a legfőbb ünnepek alkalmával is — alig. mutatkoznak, némán ülve a köz­éneklők hangos soraiban. Használjuk fel a kínálkozó alkalmat már közzétett, eléggé meghányt-vetett, számos újabb vonatkozású dicsé­retekkel s több kellemes dallamokkal megbővített próba­énekeskönyvünk minél előbbi közhasználatával vallás­felekezeti szertartásunknak, a közéneklés terén is, meg­nyerőbbé és tetszősebbó tételére. Ne engedjük, hogy minden irányban kielégítő próba-énekeskönyvünk a mostaninak sorsára jusson, mely a mult XIX. évszázad elején sok nehézségek mellett és sok akadályok közt csak lassan és fokozatosan foglalhatta el helyét. Bizonyára komoly megfontolást érdemel ifj. Győré Dániel torontál-vásárhelyi ref. orgonistának Lapunk f. é. A legjobb, legmegbízhatóbb gazdasági és kerti magvak a GOMBÁS JENŐ MT (ezelőtt Nöthling Vilmos) magkereskedésében szerezhetjük be, Budapest, IX., Kálvin-tér 9. ""^W == Árjegyzék ingyen és bérmentve.

Next

/
Thumbnails
Contents