Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-08 / 19. szám

gácziók újból való megtelepedésének, a kérdése is szóba került. így Hackenberg arra hívta föl az államkormány figyelmét, hogy nagyobb tekintettel legyen az ev. hivők vallásos érzéseire s a jezsuiták által veszélyeztetett kulturális javakra. A mariánus kongregácziókat pedig pedagógiai ós nemzeti alapon támadta meg, s fenhéjázással, kémkedéssel, felekezeti türelmetlenséggel és a jezsuita-renddel való titkos szövetkezéssel vádolta azokat. Bülow miniszterelnök erre azt válaszolta, hogy a jezsuiták rendjének megtelepedéséről vagy pláne a jezsuita-törvény 1. §-ának megszüntetéséről szó sem lehet, mivel az állami felségjogokról a kormány a jezsuitákkal szemben sem mondhat le. Utána Moltke gróf, mint szabad konzervatív képviselő azt hangoztatta, hogy a jezsuita-rend mint szervezett testület a szellemi kényszert proklamálja a szellemi élet egész vonalán, s szellemi szabadságéletünk és a protestantizmus szivbeli vérén élősködik. Majd Eynern képviselő azt vitatta, hogy a jezsuitákkal ugyanazok az elemek kerülnének Németországba, a kik hajdan a liga lelkét képezték a protestantizmus ellen s a rettenetesfvallásháborúkat okozták. Közelebbről a mariánus kongregácziók megengedése az állam felségjogaiba ütközik. Az ultramontán czentrumpárti képviselők közül Porsch és Bachem védték a jezsuitákat s a mariánus]; kongregácziókat, mignem Studt vallás- és közoktatásügyi miniszter a protestánsok aggodalmait megnyugtató választ adhatott. De a jezsuita törvény 2-ik §-a a szász * tartományi gyűlésen is szóba került, a hol Seydewitz miniszter kijelentette, hogy a szászorsz. szava vázátok a szövetségi tanácsban („Bundesrath") a jezsuita-törvény 2-ik §-ának megszüntetése ellen szólottak. Az összes szász miniszterek mint" az ev. hitvallás hívei, a megszüntetés ellen nyilatkoztak, s mindez a r. kath. fejedelem beleegyezésével történt, ki ezzel örök hálára kötelezte maga iránt ev. hitvallású alattvalóit. Úgy látszik, hogy a német birodalmi gyűlésnek sok dolga lesz a jezsuita-törvénynyel, mely is már hétszer került ott tárgyalás alá. A német protestantizmus éberségének s a modern állameszme követelményeinek köszönhető, hogy a jezsuitákat kitiltó törvény érvénye a jövőben is fen fog maradni. Azért hát videant consules! Eperjes. Dr. Szlávik}Mátyás. NEKROLOG. Szász G e r ő. 1831—1904 Ismét egy fényes tehetség és eredeti "egyéniség dőlt ki a kálvinista papság soraiból. Szász G-erő nyug. kolozsvári lelkészt testi-lelki szenvedéseiből f. évi április 29-én váltotta meg a jóttevo halál. Fényes tehetségeit az egyház, az irodalom és a társaság között osztotta meg, nagy hévvel, temperamentumosán, sajátos eredetiséggel szolgálva mindenik ügyeit. Szász Gerő 1831-ben Ördögkereszturon született, hol atyja lelkész volt. A középiskolát Kolozsvárit tanulta; de mielőtt befejezte volna, kitört a szabadságharcz és a 17 éves ifjú fölcsapott honvédnek. A szabadságharcz után Kolozsvárit 1856-ban fejezte be theol. tanulmányait; de két évet még a külföldi egyetemeken töltött. 1859-ben lett kolozsvári lelkész. A papi pályán mint szép papi alak és ékesszavú prédikátor gyorsan emelkedett és országos hírre jutott. Volt esperes, igazgató-tanácsos, egyházkerületi főjegyző, konventi tag, zsinati képviselő és püspök-jelölt. A templomban elragadó szónok, a közéletben szókimondó erős fárfi;

a társaságban szellemes, érdekes egyéniség, a kit ha valaki csak egyszer is hallott, nemcsak ércles ötleteiért, de valódi szellemessége miatt is nem egykönnyen felejtett el. Irodalmi ember volt, a ki ismerte a modern szépirodalmat, tudott gyönyörködni az irodalmi alkotásokban és maga is tehetséges író volt. Több kötet lyrai költeménye, Corday Charlotte czímű nagyobb költői beszélve és Bolandné czímű tragédiája utat nyitottak előtte a Petőfi-társaságba ós alelnökévé tették az erdélyi Irodalmi Társaságnak. írói működése a szépirodalom terén a legértékesebb. Az egyházi irodalomban mint lapszerkesztő és predikáczióíró örökítette meg nevét, 0 alapította 1871-ben és szerkesztette sok időn keresztül az Erdélyi Protestáns Közlönyt, a melynek élénk hasábjain nagy hévvel védtetámogatta Debreczen orthodoxiájával szemben a Kovács Albert-féle Protestáns Egylet theologiai naturalizmusát, a nagyenyediekkel szemben a Szász Domokos által Kolozsvárra tervezett ós fel-is állított theologiai fakultás ügyét, a teljes uniót sürgető Királyhágón inneni vezérféríiakkal szemben az erdélyi egyházkerület egyázszervezeti sajátosságait, a hiressé vált „erdétyi specziálitások"-at. Utolsó nagyobb akcziót az erdélyi lelkészi értekezletek szervezésében fejtett ki ; de ezek megalakulása már visszavonulása idejébe esik. Ezekben az irodalmi csatározásokban mint temperamentumos és szellemes író, a tárgyi érvek mellett gyakran használta az élez és a gúny fegyvereit is. Kiváló működése volt a predikáczió-irodalom terén is. Költői színezetű, naturalista irányzatú, de szines és formás igehirdető volt. Az úgynevezett modern theologia hívének vallotta magát, s a franczia nagy prédikátorok, a modern Coloni, a két Coquerelle, Reville voltak a mesterei. A határozottan evangéliumi irányú Monod-t és Bersier-t kevésbbé szerette. A szerkesztésében megjelent Prédikátori Tár (1871—73) és Újabb Prédikátori Tár (1887—1891) évfolyamaiban ennek a franczia modern theologiának a levegője az uralkodó, s annak egyik legkiválóbb képviselője a szerkesztő maga. Szines, formás predikácziókat írt; mestere volt a szónoki nyelvnek, a szellemes fordulatoknak s a megragadó ötleteknek ; de alkotásaiban vékony ere csergedezett az evangéliumnak. Az evangéliumi bensŐséget pietizmusnak, a határozott keresztyén tanokat orthodoxiának tartotta, s a hol szerét ejthette, a maga módja szerint lebecsülte s néha gúnyolta is. A társaságban, noha különös egyéniség volt, szívesen látott érdekes alak volt. Szellemes ötleteivel, néha túl"