Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-04-24 / 17. szám

A békésbánáti egyházmegye értekezletén, a mely április 25-én a közgyűlést megelőzőleg Hódmezővásár­helyt lesz, dr. Szabó Aladár budapesti theologiai tanár tart felolvasást, ezen a czímen: Az egyház és az egyház munkája. Másnap kedden a hódmezővásárhelyi nőegylet gyűlésén pedig a keresztyén női munkáról tart előadást. A külső-somogyi egyházmegye espereshelyettese, az elhunyt Bocsor Lajos ideiglenes utóda, a törvény értelmében Kálmán Gyula ságvári lelkész, az egyház­megye legidősebb lelkészi tanácsbirája, a dunamelléki egyházkerület első jegyzője lőn, a kinek az esperesi hivatalt egy erre kiküldött bizottság már tényleg át is adta. Az esperesi állás végleges betöltése végett dr. Vécsey Tamás egyházmegyei gondnok, az espereshelyet­tessel egyetértőleg, május 2-dikára Tabra rendkívüli gyű­lésre hívta össze az egyházmegye közönségét. Egyházmegyei gyűlések. A bihari ref. egyházme­gye f. hó 14-én tartotta meg közgyűlését Nagyváradon, Sulyok István .esperes és Ritoók Zsigmond gondnok el­nöklete alatt. Miskolczy Ferencz uj tanácsbiró feleske­tésén és az esperesi jelentésen kiviil legfontosabb tárgya volt' a gyűlésnek a Nagyváradon felállítandó tanítónő­képző ügye. A gyűlés a kiküldött bizottság véleményét és a bemutatott terveket elfogadta s az intézet felállí­tását kimondta. A felsőbb egyházi hatóságok jóváha­gyása után az építkezéseket azonnal megkezdik, úgy hogy az intézet az 1905—1906. tanévben már meg­nyittatik. — A felső-szabolcsi ref. egyházmegye közgyűlése f. hó 12—13-án folyt le Nyíregyházán. A gyűlés leg­fontosabb tárgyai voltak: a próba-énekeskönyv birálata, a debreczeni prot. egyetem, a liturgia egysége és az 1848. XX. t.-cz. végrehajtása. A próba-énekeskönyvre nézve már megelőzőleg hangoztatott kifogásaikhoz újab­bakat kapcsoltak; a debreczeni egyetem ügyében elhatá­rozták, hogy egyházmegyei egyetemi bizottságot alakí­tanak és széleskörű mozgalmat indítanak; a liturgia egységesítését, a külső formában, szükségesnek jelentették ki; az 1848: XX. t.-cz. végrehajtásánál pedig kívánták, hogy a lelkészi fizetés minimuma 2400 koronában állapít­tassák meg. — Az alsó-zempléyi ref. egyházmegye f. hó 12— 13-án tartotta meg közgyűlését Sárospatakon. A gyűlés; az esperesi jelentés meghallgatása után, feleskette három új aljegyzőjét: Olajos Pált, dr. Mitrovits Gyulát és Lábos Bélát; kiküldte az egyházkerületi képviselőket; azután pedig a püspöki nyugdíjintézet, a miskolczi leány­nevelő intézet támogatása és a liturgia egységesítése kérdéseit vette tárgyalás alá. A püspöki nyugdíjintézet kérdését csak a lelkészi nyugdíjintézet felállításával kíván­ják megoldani; a miskolczi leánynevelő intézetnek 2000 koronás alapítványt adnak; a liturgia kérdésében pedig azt jelentették ki, hogy nem tartják szükségesnek, hogy a zsinat erősebb kezekkel nyúljon bele. Következő egyházmegyei gyűlések : a kézdi ref. egyházmegye f. hó 28-án Kézdi-Vásárhelyen, — a gör­gényi ref. egyházmegye május 2-án Szászrégenben tartja meg közgyűlését. ISKOL A. Érettségi vizsgálatok. A. tiszántúli ve?, egyházkerü­let főgimnáziumaiban az érettségi vizsgálatok a következő­leg fognak megtartatni: Békésen június 17- 18-án, elnök Zsigmond Sándor egyházkerületi főjegyző. Debreczenben június 23—28-án, elnök dr. Erdős József theol. akad. igazgató. Hajdúböszörményben június 27—28-án, elnök Dóczy Imre középiskolai felügyelő. Hódmezővásárhelyen június 20—22-ón, elnök Dóczi Imre. Kisújszálláson június 24—25-én, elnök dr. Öreg János akad. tanár. Máramaros­szigelen június 22—25-én, elnök Kiss Áron püspök. Mező­túron június 23—24-én, elnök Dóczi Imre. Szatmáron június 22—25-én, elnök Eröss Lajos theol. tanár. Nyilvánossági jog. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a hajdúböszörményi ref. főgimnázium 7-ik és 8-ik osztályai számára a nyilvánossági jogot és az érett­ségi vizsgálati engedélyt a folyó tanévre megadta. Tanulmányút. A debreczeni ref. főgimnázium igaz­gatósága a folyó hó végén tanulmányi kirándulásra ve­zeti Erdélybe az intézetnek arra vállalkozó növendékeit. A tanulmányúton meglátogatják Kolozsvárt, V aj dali u­nyadot, Dévát, visszatérőleg pedig Aradot. Középiskolai tanárok fizetésrendezése. A községi és felekezeti középiskolai tanárok fizetés javítása érde­kében a napokban ankét volt a kultuszminisztériumban Boncz Ödön dr. miniszteri osztálytanácsos elnöklésével. Az értekezletre nem az illetékes egyházi és községi iskolai hatóságok küldtek ki képviselőket, hanem a kul­tuszminisztérium részéről felkért felekezeti és községi iskolai tanárok adták elő véleményüket az elibük ter­jesztett fizetésrendezési javaslatról. Az értekezletet dél­előtt a kultuszminisztériumban és délután a középiskolai tanáregyesület helyiségében folytatták. Tíz órán keresz­tül behatóan megvitatták az összes felmerült részleteket és megvilágították a felekezeti iskolák fizetési rendsze­reinek bonyodalmait. Boncz Ödön dr. osztálytanácsos is előterjesztette a maga tervét. A hosszú tanácskozás eredménye az volt, hogy az előadói javaslatot valamennyi meghívott elfogadta, mert az állítólag a legkülönbözőbb érdekeket is kielégíti. Ennek a javaslatoknak mintájára fogják rendezni a tanítóképző intézeti tanárok illetmé­nyeit is. — A felekezeti akadémiai (jogi és theologiai) tanárok fizetésrendezéséről még hallgat a krónika. A népiskolai törvény revíziója. Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter már elkészítette a népiskolai törvény revíziójának tervezetét. A miniszter e hónap közepére értekezletet hív össze, a melyen a revíziót a hozzáértők meg fogják vitatni. Az értekezlet elé már kész javaslat kerül, alapos megokolással. A javaslat első részében a tankötelezettség kérdésében vannak határozott megállapodások, melyek hivatva vannak a mostani zűrzavaros állapotoknak egyszersmindenkorra véget vetni. A törvényjavaslat felöleli az eddig rende­letileg szabályozott gazdasági ismétlő-oktatást. A tanítói fizetések rendezésével is foglalkozik a tervezet. E szerint gondoskodás történik a felekezeti és községi iskolák tanítói fizetésének megfelelő állami kiegészítéséről. Igen fontos intézkedése a javaslatnak az, a mely szerint bár-

Next

/
Thumbnails
Contents