Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-27 / 13. szám

tani megemlítésüket, mikor már a hatalmas orvos, az idő, vékony hártyájával kezdi bevonni a sebet. Első veszteségünk nem mai vagy tegnapi. Tudós és munkás elődöm lassanként s csaknem észrevétlenül kezdett ritkábban jelenni meg közöttünk testben, lassankint maradozott el tőlünk lélekben; mikor vártam megjelenését, levél jött helyette, «és a levélen fekete pecsét», mely az ő végleges visszavonulását, lemondását jelentette, veszteségünket jelentette, mely az által jutott teljességre, hogy most én ülök a helyén. Isten akarta, hogy szűnjön meg cselekedni és szólni az ő nevében: mi újítsuk meg gyöngéd kegyeletünk kifejezését, jelentsük meg neki és családjának tiszteletteljes részvétünket; hivségének emlékezetét őrizzük meg, miként fáradhatatlan kezének s lelkének emlékezetét munkái és alkotásai megőrzendik. Másik veszteségünkről egy még alig feldomborult sír beszél: Kovács Albert sírja. Közel 40 esztendeig theologiai intézetünk tanára, igazgatója, ifjaink mentora, egyházkerületünk jegyzője, tanácsbirája, konventjeinknek, zsinatjainknak éles elméjével, alkotó szellemével, mélyreható gondolataival s jövőbe néző tekintetével egyik leghasznosabb lagja. E néhány szóban legyen kifejezve veszteségünk én általam, és kifejezve ab|pan a néhány szóban, melyben azt egyik méltó tanítványa foglalta: «Bölcs elméjének fénysugarai sokak előtt ragyogtak életében, és sokáig világítanak halála után». Mikor egy-egy kiváló hasznos lélek eltűnik azon a nyíláson, mely fölött az élet hullámai oly gyorsan összecsapnak, aggódva tekintünk üres helyére, s kérdezzük, ki fogja helyét betölteni! Tudjuk, hogy van hazánkban — örökre betöltetlenül hagyott szék is, — «egy betemetett sir, hova senki új házat nem épít». De nekünk szükségünk van soraink kiegészítésére, s a mit egy helyen vesztettünk, azt más helyen legalább azonos értékű szolgálatban nyertünk meg. így van pótolva veszteségünk Hegedűs Sándorban, kit tanácsbiráink sorába megnyerhettünk; méltóztassanak megengedni, hogy közgyűlésünk tegnapelőtt megnyilatkozott üdvözlő soraihoz én is hozzájárulhassak. Baksay Sándort üdvözlő beszéd. (Elmondatott a dunamelléki egyházkerület márczius 21-diki közgyűlésén.) Fötiszteletü püspök úr! A hagyományos gyakorlat a világi főjegyzőnek juttatja a szerencsét, hogy napirend előtt üdvözölje s hivatalosan értesítse a kerületi gyűlés érzelmeiről a törvényesen beiktatott püspököt, elnöki székének elfoglalásakor. Könnyű és kellemes a főjegyző mai teendője, mert, szeretve tisztelt főpásztorunk, a legkedvezőbb értesítéssel szolgálhatok. A kerületi szervezet rendben van. A jó békesség és hitrokoni egyetértés angyala visszaszállt mihozzánk és megvan körünkben a kedélyek ama nyugalma, mely mellett, bölcs vezetés alatt, evangéliumi buzgósággal fogjuk munkálni anyaszentegyházunk javát. Munkálkodásunk összhangzatosságának s ezzel jó sikerének zálogát látjuk abban, hogy a tisztelet, szeretet s nagyrabecsülés emelkedett hangulatával s mindnyájunk érzelmeinek melegségével, egyértelműleg sorakozunk főpásztori kormányszéked körébe, mert tudjuk, hogy a kit a kormányszékbe emelt a többség akarata, azt mint költőt (pedig poéta est profeta) kedveli a nemzet, mint prédikátort szereti az egyház, mint Szász Károly utódát velünk együtt üdvözli az egész ország. Mutatta ezt a sajtó rokonszenves hangja és a küldöttségek tegnapi tisztelgése. Arról nem beszélek, hogy a mi püspökünk édes anyanyelvünkre művészileg fordítá Lucanustól a polgárháború eposzát, hogy ebből is tanulja a magyar ifjúság csodálni, tisztelni az erényhőst, a Cato jellemét. Püspökünknek köszönhetjük, hogy van magyaros versformában csengő szép Homerosunk, oly bájos, zengzetes nyelven, mely egyszerre zenei és festői hatás varázsával gyönyörködtet, mintha maga Homeros írt volna magyarul. Kinek nem tetszett a „Gyalogösvény", kinek ízlésével nem találkozott a „Szederindák", Baksay Sándornak szebbnél-szebb elbeszélései? A költészet múzsáját tette népünkre figyelmessé. Tiszta alföldi erős levegőben, művészi formában domborítá ki népünk természetét s romlatlan kedélyét, eredeti észjárását. Mindezeket az irodalmi érdemeket méltányolta a Kisfaludy-Társaság és a M. T. Akadémia. Most csak arról beszélek, a mi egyházunk belügye. Negyvenkét éve, hogy Baksay Sándor egyik legszerényebb, de legkiválóbb tagja az ev. ref. lelkészi karnak. Előbb tanár, majd 1862 óta eklézsiás pap, 1878 óta solti esperes. Hevülettel és ihlettséggel készülnek megható szép prédikácziói és áhítatos imádságai Azokat lebilincselő ékesszólással, ezeket igazi bensőséggel adja elő. a figyelmes hívek seregének lelki épülésére. Egyházi irodalmunk egyik eredeti gazdagítója, a ki szívén hordja, hogy az embernek nemcsak anyagi, hanem valláserkölcsi czélokért is kell fáradni, lelkesedni, eszményi szent czélokért is kell áldozni. A kerület tudja, hogy püspökében a bibliaismeret, a klasszikai műveltség s a költői lélek teljes harmóniában működik. De azt is tudja a kerület, hogy püspöke nemcsak költő, szónok és jó lelkész, hanem ennél még több: puritán, határozott, szilárd jellemű, vasakaratú, lankadatlan kitartású férfi, Krisztustól áthatott lelkülettel, apostoli élőhittel, reformátori bátor világos látással, békés hajlamokkal, igénytelen, önzetlen szerénységgel s a szellemi és erkölcsi felsőbbségből folyó tekintéllyel. Ezek a vonások képesítik a lelkipásztort a főpásztori hivatásra. Ezeket a ritka nemes tulajdonságokat ünnepeltük tegnap és e pillanatban. Ezek teszik érthetővé, hogy püspökké választatásodban alkotmányos érzelemmel megnyugodtak azok is, a kik más jelölt hívei voltak. Eltöltött éveid biztosítanak minket arról, hogy az egyház javára szenteled ezentúl is egész erődet, emberi szeretetedet s istenfélő bölcseségedet.