Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-06 / 10. szám

kétszáz koronát juttatott az egyetemi alapnak. A kiváló tudóst Komlóssy Artúr, a Csolconai-Jcör alelnöke mutatta be a közönségnek. Biró az új-guineai pápuákról, azoknak családi s társaséletéről, szokásaikról, viseletükről, foglal­kozásukról tartott igen vonzó előadást, a közönség zajos tetszése mellett. Bemutatta ezután ausztráliai útja alkal­mából szerzett érdekes gyűjteményét is. Este több mint százterítékű bankett volt a tudós tiszteletére. EGYESÜLET. A M. Prot. Irodalmi Társaság folyó évi vándor­gyűlése szeptember hónapban Újvidéken lesz. Az újvi­déki két protestáns egyház presbitériumának nevében és megbízásából Belohorszky Gábor ág. h. evang. lelkész, bácsi főesperes és Molnár Hugó ev. ref. lelkész a na­pokban küldték el a hivatalos „Meghívót" a Társulat elnökségének, mely azt a legnagyobb előzékenységgel fogadta és azonnal intézkedett, hogy a gyűlési előkészü­letek megindíttassanak. Újvidék népes és előkelő két egyháza, művelt társadalma és festői szép vidéke bizo­nyára elég vonzerőt gyakorol, hogy a Társulat tagjai minél számosabban résztvegyenek az idei nagygyűlé­sen is. A kecskeméti ref. ifjúsági egyesület igen sike­rült vallásos estélyt tartott a mult hó 21-én este a kol­légium tornacsarnokában. A gyülekezet közéneke és rövid ima után Marton Sándor főgimnáziumi tanár tartott tartalmas szabad előadást „A pogányság és a keresz­tyénség" czímmel, felmutatva a régi pogány világ nagy hatalmát és hogy e roppant hatalmat miként győzte meg a keresztyén világnézlet : a Jézus neve. Mihó Ernő czeglédi kántor harmoniumkiséret mellett új énekeket mutatott be az új énekeskönyvből. Az estélyt Kájel István segédlelkész bibliamagyarázata és a gyülekezet éneke rekesztette be. A kolozsvári Bethlen Gábor-kör február hó 24-től márczius 23-ig minden héten felolvasó-estélyeket rendez a ref. theol. fakultás dísztermében. Az estélyeken dr. Bartók György püspök, Kovács Dezső főgimnáziumi, Nagy Károly theol. tanárok, Ravasz László püspöki titkár és Balogh Endre joghallgató tartanak felolvasá­sokat. A pápai ev. ref. nőegylet a mult hó 21-én tartotta meg közgyűlését a főiskola dísztermében. A közgyűlésen Baranyay Zsigmondné elnökölt, Faragó János titkár pedig terjedelmes jelentésben számolt be az egylet mult eszten­dei működéséről. A jelentés szerint volt az egyeletnek 21 alapító, 161 rendes, 10 pártoló, összesen 192 tagja; az egylet vagyona 3140 kor. 12 fill.; fölruházott az egylet részben 32, egészen 12, összesen 44 szegény iskolás gyermeket 313 kor. költséggel; kézimunkaanyagot adott 20 szegény leánynak 9 kor. 60 fill. értékben; felnőtt szegényeket segélyezett 47 koronával. A szegény leány­kák ruháit a választmány tagjai varrták meg. A titkár indítványára tervbe van véve, hogy jövőre az egylet a helybeli ev. ref. népiskolával kapcsolatban ú. n. napközi otthont létesít, hol a szegény gyermekek, kik délre az iskolában maradnak, gondozásban fognak részesülni és meleg ételt kapnak. A jelentésből örömmel látta a köz­gyűlés, hogy az egylet hivatása magaslatán áll s ez fő­ként a fáradhatatlan buzgalmú elnöknőnek: Baranyay Zsigmondnének az érdeme. (Dt. Pr. L.) A „Luther-társaság" és a „Tabitha" jótékony nöegyesület a mult hónap 27-én este 7 órakor az ág. hitv. ev. egyház dísztermében vallásos estélyt rendezett a következő műsorral: 1. Raphael Gy.: „Isten a sze­retet", vegyeskarú motette, előadta Bruckner Fr. veze­tése alatt a ném. egyház énekkara. 2. „A prot. vallás és az emberiség boldogulása", írta és felolvasta Bier­brunner Gusztáv ókéri lelkész. 3 Rubinstein: „A köny", Mascagni: Santuzza románcza, énekelte Sárkány Anna k. a., a nemzeti zenede növendéke. 4. Jakab O.: „Az irgalom", szavalta Beliczay Mariska k. a. 6. Schubert : „Impropta elégique% Schüttj: „Étude mignonne", zon­gorán előadta Dittmann Katicza k. a. 7. Szuhany: „A gályarab", szavalta Pálmai Kálmán úr. 8. Pinsuti: „II Libro Santo", énekelte Sárkány Anna k. a., zongorán kisérte Dittmann Katicza k. a. és gordonkán Doma niczky Teréz k. zeneakadémia növendéke. 9. Rö­der É.: „Ez a nap, melyet az Úr rendelt" (118. zsoltár), vegyeskarú motette, előadta az énekkar. GYÁSZROVAT. Jónás Bálint kolozsborsai ref. lelkész, a kolozsvári egyházmegye törvényszéki birája, megyebizottsági tag stb. február hó 21-én, 58 éves korában elhunyt. Áldott legyen emlékezete ! KÜLÖNFÉLÉK. * Üdvös megtérés az orvosi tudományban. Igen érdekes és a szenvedőknek rég kívánatos megtérést észlelünk egy régi orvosi elmélethez egy fővárosi orvos gyógymódjában, a mely feltűnően kedvező sikerei révén a társadalom legjobb és legműveltebb köreiben gyorsan polgárjogot nyert és rohamosan terjed. Ezen gyógymód a vérgyógyítás (Hemopatia), a mely kizárólagosan a vér gyógykezelésével gyógyítja a neurastheniát ós egyéb idegbajokat, az asthmát, gyomor, szív és vese betegségeit, a köszvényt, még pedig sokkal tartósabban és bizto­sabban, mint bármily más újabb gyógymód vagy gyógy­fürdő. E gyógymód megalapítója dr. Kovács J. fővárosi orvos, a ki az évezredeken át uralkodó humorálpatho­logia elveihez visszatérve, csakis a test nedveinek kóros elváltozásaiban keresi a betegségek keletkezését és ezeknek gyógykezelésében a beteg szervek gyógyulását. Elért bámulatos eredményei tudományos hitelvét leg­fényesebben igazolják, mert néha a legválságosabb bete­geket rövid idő alatt tartósan rendbehozta. Dr. Kovácsnak Budapesten, V., Váczi-körút 18. sz., I. em., egy e czélra szolgáló rendelő-intézete van, a hol naponta fogad bete­geket. Mindazoknak, kik a fent felsorolt bajok egyi­kében szenvednek, ajánljuk, hogy forduljanak ez elismert szaktudóshoz. A ,,Magyar Tanítók Országos Takarók és Hitel­szövetkezete" a kölcsön kamatlábát 7%"r a szállította le. Ezen leszállítás 1904 márczius hó 15-én lép életbe. E határozat kapcsán felhívjuk a figyelmet arra is, hogy az intézet a hosszú lejáratú kölcsönöket is életbe léptette (15—20 év) és az erre vonatkozó tájékoztató az intézet igazgatóságától (VIII., József-körút 8. sz.) 20 fillér válasz­bélyeg beküldése ellenében kapható. A péteri ág. h. evang. egyház régi orgonáját gyökeresen kijavíttatja, átalakíttatja és megnagyobbít­tatja. A munkálattal Országh Sándor rákospalotai orgona­gyárost bízta meg az elöljáróság, a ki azt a tavasszal kezdi meg.

Next

/
Thumbnails
Contents