Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-20 / 38. szám
csak harag és bosszú, az újban pedig kegyelem és könyörületesség uralkodnak ? — Pál apostol az idézett helyen nem beszél sem az ó-, sem az új-szövetségről, hanem csak azon küzdelemről, mely az újonnan született emberben végbemegy; mert az újonnan nem született rész harczol a hivŐkben lakozó Szentlélek ellen. Ez az, a mit az apostol mondani akar és lelkében érez. És azután nem is tartozik az idézett helyhez ez: Istennek kegyelme a Jézus Krisztus által, hanem ott így vagyon : hálákat adok Istennek a Jézus Krisztus által. (Folyt, köv.) Molnár János. BELFÖLD. A pesti ev, reform, egyházmegye közgyűlése. Közgyűlés gróf Teleki József egyházmegyei gondnok és Mády Lajos esperes elnöklósével szept. 11-én tartatott, miután az előző napi értekezleten a közgyűlési tárgyak alapos megbeszélésben részesültek. Ez az értekezlet tette lehetővé, hogy az ötven pontból álló tárgysorozatnak már d. u. egy órára végére ért a közgyűlés, a nélkül, hogy a legcsekélyebb fontosságú ügyeket is felületesen intézték volna el. A közgyűlés Mády Lajos esperes lélekemelő imájával és gondnok úr szívélyes üdvözlő szavaival megnyittatván, mindjárt a tagok igazolásánál felszólalt Székely József, budafok-albertfalvi h.-lelkész, budapesti vallástanár s az 1896. évi egyházkerületi közgyűlés határozatára hivatkozva, kérte a közgyűlést, hogy ezentúl a fiók- és leány-egyházak képviselői is vétessenek fel a megjelentek sorába. A közgyűlés helyet is adott a jogos kérelemnek. Az egyházmegye tisztikara ismét két kiváló erővel gyarapodott. A dr. Darányi Gyula lemondásával megüresedett világi főjegyzői tisztségre dr. Szabó József, az egyházmegye ügyésze, világi tanácsbiróvá pedig gróf Ráday Gedeon, a nagynevű család e hitbuzgó és tevékeny tagja választattak meg. Sokat várunk tőlük anyaszentegyházunk építésében. Az esperes jelentéséből örömmel győződtünk meg arról, hogy egyházmegyénk a külső és belső rend mesgyéjén biztosan halad előre ; e körülményben oroszlánrésze Van a fáradhatatlan szorgalmú gyülekezeteink minden ügyét annyira szivén viselő esperesnek. Nagyfontosságú újítás a lelkészi hivatalok ügyforgalmi vezetése tekintetében hozott, egyöntetűségre s mindenekfelett az eddig több helyen hiányzott külső rendre vezető határozat. Az a buzgóság pedig, melylyel esperesünk a fiók-és leányegyházakban s a szórványokban élő ref. testvéreink lelki gondozásának, tömörítésének, külső és belső szervezkedésének új meg új támpontokat nyújtott, nemcsak megérdemli, de egyenesen megköveteli, hogy méltó elismerésben részesüljön. íme, Rákosszentmihályon, Mátyásföldön, Czinkotán, Csömörön, Rákosligeten, Rákos-Keresztúron, Bufafok-Albertfalván, Örkényben ós Csillaghegyen megmozdul a föld, az anyaegyházaiktól elszakadt és távoleső testvéreinkben megindul a régi kálvinista buzgóság. Tömörülnek, lelkészi gondozás után vágyódnak, áldozatokat hoznak, lassan-lassan kiemelkedő fundamentomául a később megalakulandó új kálvinista magyar egyházaknak. És mintha az őszi dermedésre készülő földből felcsapna a nagy álomban pihenő kálvinista ősök buzgóságának lángja: halljuk Pálóczi Horváth István Örkényi nagybirtokos és neje Katona Ilona úrasszonynak adománylevelét, a melyben kötelezik magukat, hogy Örkényben 1200—1200 négyszögölön templomot és paplakot építenek a saját költségükön. Nemes, nagy cselekedet, melylyel szemben kevés tán még az a hálás elismerés is, mely őszintén nyilvánult meg a közgyűlési tagok kitörő éljenzésében. A terjedelmes esperesi jelentésből kiemeljük még a következőket. Híveink buzgón látogatják a templomokat. Visszás házasság gyéren fordult elő, a törvénytelen összeállás azonban a nagyobb egyházakban, főleg a fővárosban és ennek környékén gyakori jelenség. Az egyházi és iskolai ügyek előbbviteíére fontos intézkedések tétettek. Több helyen van ifjúsági egylet és énekkar ; ilyenek szervezésére az esperes mindenütt felhívja a lelkészek, tanítók és presbitériumok figyelmét. A templomépítésre vagy renoválásra, javításra és más nemes czélokra több egyházban szépen gyűltek adakozások, melyeknek összege 35,535 kor. 70 fillér. Építkezésre fordíttatott 45,315 kor. 98 fillér. Egyházkerületi járulék czímén befolyt 1735 kor. 40 fillér; hátralék nincs. Egyházmegyei közigazgatásra 666 kor. 40 fillér. Közpénztárba 285 kor. 39 fillér. Örvendetes jelenség, hogy az évi számadások mérlege csaknem mindenütt emelkedett. Az esperesi jelentós kapcsán az egyházmegye a következő határozatokat hozta: A szentendrei lelkész felhivatott, hogy a pomázi anyaegyház lelkészéhez az anyakönyveket az elmúlt időkről azonnal tegye át, jövőben pedig ismerje kötelességének azokat negyedévenként áttenni. Monori lelkész felhivatik az iktató-könyv rendes vezetésére; azon egyházak pedig, a melyeknél a régibb iratok rendezve nincsenek, felhivatnak azok rendezésére a jövő évi esperesi látogatásig. Darányi Ignácz m. kir. földmívelésügyi miniszter úrnak a parochiális könyvtárak részére tett ajándékozásokért hálás köszönet mondatik; a lelkészek és tanítók pedig a czólszerű használat foganatosítása s a könyvtár további gyarapítására felkéretnek. Az egyházmegyei számszék felhivatik, hogy a jövő évi egyházmegyei közgyűlésre az egyházi adó mikénti kivetése, beszedése ós kezelésére nézve egy mintát, illetve előterjesztést adjon a közgyűlésnek; az összes egyházak pedig felhivatnak, hogy az egyházi adókivetést évrőlévre eszközöljék s a kivetésről az egyháztagokat értesítsék. Az egyházi számadásokhoz becsatolandó a jóváhagyott költségvetés, csatolandó a pénztári napló másolata és a számadás 3 eredeti példányban. Az egyházmegye lelkészei felhívatnak, hogy a mennyiben ezt nem tették volna eddig is, ezután minclen vasárnap délután káté- vagy biblia-magyarázatot tartsanak. Az ifjúsági egyletek szervezése és vezetése körül fáradozóknak az egyházmegye köszönetét nyilvánítja, egyszersmind felhívja a lelkész és tanító urakat, hogy minden egyházban szervezzenek ifjúsági egyleteket és énekkarokat. A lelkészek, tanítók, egyházi elöljárók s az összes gyülekezetek felhivatnak, hogy az iskoláztatást illetőleg az egyházi törvényekhez és a népiskolai szervezeti szabályrendelethez szigorúan alkalmazkodjanak, s különösen felhivatnak, hogy a tanítási idő még a nagyobb növendékeknél is legalább 8 hónap legyen. Az egyházmegyei közgyűlés örömmel veszi tudomásul az egyházmegye területén levő szórványok mun-