Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-12-06 / 49. szám

lott összeget biztosítsák, illetve készíttessenek azokról okleveleket. A központi egyetemi bizottságot a következőleg alakították meg. Elnök: Kiss Áron püspök és gróf Dégenfeld József főgondnok; tagjai: Erőss Lajos, dr. Hajnal István, Horthy István, Kiss Albert, Kovács József, Márk Endre, Puky Gyula, Sass Béla, Simonffy Imre, Somogyi Pál, Szele, György, Széli Kálmán, gróf Tisza István és Zsigmond Sándor. A bizottság már legközelebb meg fogja kezdeni munkálkodását. Sz—i. BELFÖLD. Válasz Szőts Farkas úrnak. E Lap folyó évi 48-dik számában Szőts Farkas szerkesztő-kiadó úr „A püspökválasztási mozgalmakhoz" czímén írt czikkében, felsorolva az ez ügyre vonatkozólag közelebbi időben megjelent ajánlatokat és körleveleket, kritika tárgyává teszi ezek hangját és tartalmát egyaránt. És míg az ú. n. világi elem — a 4—4 egyházmegyei gondnok — körleveleit kifogástalanul tisztességesnek, lovagias modorban tartottaknak jelenti ki, addig az ú. n. lelkészi elem részéről kibocsátott röpívek tartalmát, hangját és modorát az igazság és tisztesség követelményeivel megegyezőknek nem találva, ezek ellen souverain fensőbbséggel, papi lelkiismerete és kálvinista igazságérzete egész erejével tiltakozik. Tiltakozásának indokolása során, bonczolgatva a röpívek tartalmát és érvelését, azt, a melyiknek az én nevem is alá van írva „egy ténybeli nagy valótlanság világgá kürtölésével" bélyegzi meg. Magyarán ezt így mondják: egy nagyot hazudnak az illetők! Ezzel a megbélyegző váddal szemben, a való tényállás egyszerű előadásával felelek. A folyó év tavaszutolján egyházkerületünk egyik egyházmegyéjének esperese bizalmasan közölte velem azt, hogy egyházkerületünk főgondnokával valami elintézendő hivatalos ügye lévén, az ügy megbeszélése után főgondnok úr azt a bizalmas kérdést intézte hozzá: mit gondol, megnyerhető lenne-e a 8 esperes annak az eszmének megvalósításához, miszerint püspökváltozás esetén más kerületből hozzunk püspököt? Mely kérdésre a hivatkozott esperes azt felelte minden tisztelettel, de a leghatározottabban, hogy nem képzeli, fel sem teszi esperestársairól, hogy erre kaphatók lennének; — de ha a többi 7 kapható lenne is, ő, t. i. az, a ki ezeket velem közli — egymagára maradva is teljes erejével szembe szállani fogna minden ilyes törekvéssel. Ezt a közlést, mivel szavahihető és teljesen megbízható egyéntől nyertem, s mivel Morvay barátom is, noha más kézből, de ép oly hiteles egyén útján, szintén értesült erről a tapogatózásról: való ténynek tekintve, felhasználni kívántuk együttesen közreadott Észrevételek stb. czímű felszólalásunkban. Azt kérdem már a tényállás való előadása után, főként akkor, midőn maga Sz. F. úr is tudja, hogy ez a nisus csakugyan megvolt a budapesti körökben s hivatkozik is arra az egyénre, a kitől ez kiindult: menynyiben kürtöltünk mi világgá egy nagy ténybeli valótlanságot? Mi jogosítja fel őt arra, hogy egy megtörtént ténynek leplezetlen közlését egyszerűen az igazság szempontjába ütközőnek nyilváníthasson ? És ha már megvolt, a minthogy magának Sz. F. úrnak előadása szerint is kétségtelenül megvolt, ez az óhaj és törekvés: nem épen az a felfogás vezette, vezethette-e erre azt, vagy azokat — bárkik lettek légyen is. a kik ezt felszínre vetették —• hogy szerintük a dunamelléki kerületben nem találtatik a püspökségre megfelelő alkalmas egyén? Mert ha nem, akkor mire való volt az ez irányban való puhatolózás ? De mert puhatolóztak : minden kétségen kívül megállapítható az a tény, hogy igenis a kerületünkbeli lelkészi kar felől nagyon kicsinylő véleményt tápláltak. Ennek a logice másképen meg nem állapítható ténynek a közönség elé tárását nevezi már Sz. F. úr „egy nagy ténybeli valótlanság világgá kürtölésének". ítéljen a gondolkozni akaró és helyesen következtetni tudó olvasó ! (A puhatolózás, az ötlet, az eszme meg volt; de ténnyé nem vált; még csak komoly kísérletet se tettek vele. Ez a teljes igazság, s az ellenkezője a nagy valótlanság. Szerk.) A részünkről hangoztatott elvi szempontot is igyekezik Sz. F. úr, a maga módja szerint, értéktelenné tenni, kimutatni törekedvén azt, hogy a tételes törvény világos rendelkezése és a gyakorlat alapján fungens lelkész és theolog. akadémiai tanár között a választhatóság tekintetében jogilag semmi különbség sincsen. Bene! mi is elismertük és elismerjük ezt. Tehát elvi álláspontunk nem téves. (Ho-hó, a körlevelek azt nevezik elvi álláspontnak, hogy csak eklézsiás papra szavazzanak a gyülekezetek. Ezt mondtam és mondom téves álláspontnak. Szerk) De bár ez így áll is, az elvnek gyakorlati alkalmazásában a logikus következtetésnek egészen megfordított rendjét látom, mint a mit a hangoztatott egyenlő jogalap involvál. Mert ahhoz mégis csak valami ferde magyarázat, hogy ne mondjam, észjárás kívántatik, miszerint, míg az egyetemes lelkészi gyámintézet alapszabályának 3. §-a megengedi, lehetővé teszi a theol. akad. tanárainak is az ezen intézet kebelébe való belépést, felvétetést: azok ide be nem léptek s lépnek, hanem az egyenlő szegényes ellátást maguktól kézzel-lábbal elhárítva, a velünk egyenlő jogalapon állóknak mondott tanárok külön nyugdíjintézet létesítését szorgalmazták ós eszközölték ki. Itt már — mert kedvezőbb — tetszik a különállás, de a mikor a passiv választóképességről van szó ... no akkor egyek vagyunk úgy-e?! Hjah paraszt, az más! Vagy vegyük a velünk egyenlő jogi alapon álló theologiai tanárok lelkészi minősítésének törvényes feltételeit. Az Egyh. törvk. 187. §-a C. pontja így hangzik: „Theologiai rendes tanárok, legalább egy évi rendes tanári szolgálat után II. osztályú, két évi után I. osztályú egyházba választhatók1

. Nem azt bizonyítja-e ez, hogy ott, a hol jogélvezetről van szó, ott ők mindenkor és mindenben előnyös elbánásban részesülnek, kivételes állapotúaknak tekintetnek? Miért veszik ezeket igénybe? Miért kell törvényben két külön mértékkel mérni a gyakorló pályára lépni szándékozó és a tanárlelkészi állásra törekvő egyéneket, ha egyenlő jogi alapon állunk? Dehogy állunk, dehogy állunk ! Hiszen a tanárlelkész püspökké lehet a nélkül, hogy valaha a gyakorlati lelkészségnek az abc-jét is megismerte volna, legalább az életben nem ; lehet hogy könyvből ismeri a theoriáját, de hogy ez nem elég, mert minden theoria szürke, színtelen. Színt, valóságot mindnek csak az élet ad és adhat: bizonyítja egy igen eklatáns példa a legközelebbi múltból, a mikor is a gyakorlati lelkészet egyik igen jeles volt tanára a gyakorló lelkészség terén legfeljebb a közép-