Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-11-08 / 45. szám

keresztség sákramentuma kiszolgáltatására. Esetleg külön tanfolyamban is előkészíttetnek. Ok végzik a hétköznapi s többnyire a vasárnapi istentiszteleteket is és gyakorolják a cura pastoralist. Személyökben az egyháznak állandó hivatalos képviselője és megbízottja van jelen az egyházközségben s így egyszersmind az egyházközségi életnek állandó központja, mely a szétzüllést ellensúlyozza. Ajánlom, hogy e hivatal rendszeresítessék. A reá vonatkozó pár § megfogalmazása könnyű s lényegtelen munka. De maga az intézmény áldásos fog lenni. Presbyteri Jánus. TÁRCZA. Naplójegyzetek, — Emlékezés a M. P. I. T. nagyváradi vándorgyűlésére. -II. A Társaság közgyűlése, a melyet Szőts Farkas titkár elnöklete alatt egy kis értekezlet előzött meg az egyháztörténeti monográfiák tárgyában, szept. 23-án délután 5 órakor kezdődött, Bihar vármegye székházának dísztermében, mely zsúfolásig megtelt a vándorgyűlés tagjaival. Világi uraink közül br. Bánffy Dezső és gróf Dégenfeld József egyházkerületi gondnok és Zsilinszky Mihály ev. ker. felügyelő urakat, püspökeink közül Antal Gábor és Bartók dr. György református, Zelenka Pál és dr. Baltik Frigyes evang. püspök urakat üdvözölhettük élünkön. Egyházunk két megaggott pátriárchája: Kun Bertalan és Kiss Áron püspökeink gyengélkedésük miatt jobbnak látták az idén elmaradni összejövetelünkről, a melyen pedig még tavaly is oly nagy érdeklődéssel vettek részt. Gyurátz Ferencz egyházi elnökünket ugyancsak betegeskedése, míg Hegedűs Sándor vil. elnökünket ez első napról halaszthatatlan politikai teendői tartották vissza. Helyettök Antal Gábor és Zsilinszky Mihály urak foglalták el az elnöki székeket. Hogy közgyűlésünk mint folyt le, arról részletesen szólott már e lap tudósítója. Legyen szabad nekem csupán egy-két megjegyzésre szorítkoznom s inkább csak egyéni benyomásaimról számolni be. Jóleső melegséggel töltött el engem s azt hiszem mindnyájunkat egyrészt az elnöklő püspök árnak megnyitó;

másrészt Sulyok István helybeli ref. esperes és Materny Imre ágost. hitvallású lelkész uraknak hévvel elmondott üdvözlő beszéde. Mintegy éreztük, hogy lelkesedésünk tüze az ily beszédek hatása alatt új lángra éled, s mint az egyik szónok mondá, tüzet nyer a tűzből. S ez épen egyik czélja ez apostolok vándorlásának. Annál inkább sajnáltuk aztán, hogy nélkülöznünk kellett ezúttal Szilassy Aladár, egyik kitűnő vil. papunk gyújtó szózatát, a melyet vártunk azon előre jelzett felolvasás kapcsán, mit az ifjúság keresztyén gondozásáról tartott volna, ha közbejött betegsége abban meg nem gátolja. Ám az a tartalmas és elvontsága mellett is a figyelmet mindvégig lekötött felolvasás, mit Raffay Sándor pozsonyi theol. tanár „Az egyéniség jelentőségéről" tartott, ugyancsak kielégíté, sőt nem egyszer élénk tetszésnyilvánításra ragadta a jobbára magas míveltségű hallgatóságot. A mit ezután Szőts Farkas titkárunk előadásában a Társaság ügyeinek állásáról a választmány jelentéseként hallottunk, részint megnyugtató és felemelő, részint lehangoló hatással volt reánk. Felemelő, hogy a taggyűjtés, a vidéki fiókkörök szervezése körül több buzgó tagtársunk elismerésre méltólag működött és működik, hogy a tagok száma, bár a tagdíjhátralékok erélyes behajtása következtében többen kimaradtak Társaságunkból, mégis 120-al növekedett és ez idő szerint 1660-ra rúg, s hogy a Társaság kiadványai megint becses művekkel gazdagítják szegényes theologiai és vallásos irodalmunkat. Lehangoló azonban, hogy a tagdíjhátralékok, daczára a foganatosított szigorú behajtásnak, nem csökkennek s még mindig meghaladják a 13 ezer koronát. Sajnos, hogy a Koszorú-füzetek sem voltak oly kelendők, mint a megelőző évben. És nem tudom, milyen érzéssel fogadjam azt a tényt, hogy a Koszorú-füzeteinek írói tiszteletdíját még mindig Hegedűs Sándor elnökünk áldozatkészsége fedezi, s hogy ily módon idáig már épen 10 ezer koronát kitevő összeget áldozott, ez igazán nagy elismerésünkre és mély hálánkra érdemes Maecenásunk, a ker. vallásos és népies irodalom fellendítésére. Mikor bocsátkozunk már a magunk szárnyára I A mult évi gyűlésünkön módosított alapszabályok megerősítve érkezvén vissza a minisztériumtól, azok értelmében két alelnököt kellett választanunk. Keresve sem találhattunk volna alkalmasabbakat e két díszes állásra, mint a kik épen jelen közgyűlésünket vezették: Antal Gábor püspök és Zsilinszky Mihály urakat. Az államtitkár úr ugyan nagy elfoglaltságára hivatkozott, mindazáltal készséggel fogadta el a megtisztelő bizalmat, a mit különben Társaságunk érdekében kifejtett buzgósága folytán, rokonszenves egyénisége méltán kiérdemelt. Legyenek mindketten, valamint a választmány új tagjai: dr. Bernát István és Szaboleska Mihály tagtársaink is szíves örömmel üdvözölve! Az indítványok során élénk tetszéssel találkozott különösen Zsigmond Sándor tagtársunk azon indítványa, hogy a bécsi békekötés közelgő háromszázados évfordulóját Társaságunk ünnepelje meg s vándorgyűlését 1906-ban a Bocskay-hajdúk híres városában: Hajdú-Böszörményben tartsa. Többfelől hallatszott a felkiáltás: Ott leszünk, ha Isten éltet! Hogy azonban a reánk jövő esztendőben hol üthetjük fel majd sátorfánkat, arról — meghívás hiányában — a választmány értesítést nem nyújthatott. Magánbeszélgetésünk közben két nevet hallottunk említtetni: Sopront és Újvidéket. Mindkét helyre örömmel „elvándorlunk", vagy akár a felvidékre, pl. Rákóczy híres városába is, hahogy az illető városok és gyülekezetek szíves vendégszeretettel hívnak meg és fogadnak keblökbe. * A 8 óra tájban végződött közgyűlésre következett nyomban az ismerkedési estély a „Fekete sas" vendéglő tágas helyiségében, mely mindazáltal szűknek bizonyult az idei vándorgyűlésünkre is nagy számban összesereglett tagok befogadására. Elnökeinket, világi urainkat megérkezésükkor lelkes óljenekkel üdvözöltük, s tartozom vele krónikaíró tisztemnek, hogy külön is kiemeljem azt a tüntető fogadtatást, melyben különösen báró Bánffy Dezső főgondnokot részesítette úgy ezen este, mint különösen a másnapi közebéd alkalmával, a több száz főből álló s „szűnni nem akaró éljenzésre" ragadtatott díszes társaság. Szokás szerint igen kedélyesen töltöttük el az estét. Áz egymást rég nem látott iskolatársak ós barátok deresedő fővel, de a multak emlékeitől megifjult szívvel mondogatták el egymásnak „boldog fiatalkori" élményeiket, elfeledve egyidőre a talán komor jelent s az ezernyi viszontagságot, miken az egykor oly gondtalan ifjú az élet nagy iskolájában keresztülment. Már csak ezért a baráti találkozásért is érdemes meg-megjelenni olykor