Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-02-01 / 5. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Csepreghy-utcza 4. szánt, a hová a kéziratok, az előfizetési pénzek, hirdetési díjak stb. intézendők. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: SZŐTS FARKAS. Kiadja: SZŐTS FARKAS. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ára: Félévre: 9 kor., egész évre: 18 korona. Egyes szám ára 40 fillér. TARTALOM. Vezérczikk: Id. Mitrovics Gyula. Ballagi Géza — A szegény kórházi betegek. Garzó Gyula. — A katecheták helyzetéről. Morvay Ferencz. — Iskolaügy: Bibliai olvasókönyv és Kis Biblia. Hetvényi Lajos. — Tárcza : Jézus esodatetteinek lényege és értelme. Birtha József. — Belföld : A budapesti egyház rendezéséről. Siculus. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Gyászrovat. — Különfélék. — Nyilttér. — Pályázat. — Hirdetések. Mély gyászba borulva álljuk körül a koporsót, mely a magyar protestáns egyház egyik leghűbb ós legigazabb fiának hamvait takarja. Mitrovics Gyula, — ki egész életét, fényes tehetségét, nagy tudását egyházának szentelte s kinek egyházi és közmívelődési tevékenységéhez a maradandó sikerek egész lánczolata fűződik, — eltávozott tehát közülünk s immár ott van a magyar protestáns egyháztörténetnek az utódok kegyelete által körülövezett kimagasló alakjai közt. Ma, a mikor még az elhunyta felett érzett megdöbbenés tölti el egész lelkünket; a mikor még a mult szereplőinek és eseményeinek higgadt és tárgyilagos megítéléséhez nélkülözhetetlen históriai távlat hiányában az ő fenkölt egyéniségét a maga teljes és hű mivoltában nem vagyunk képesek szemügyre venni: csak veszteségünk nagysága felett kesergünk s az utókor történetírójára bizzuk, hogy az őszinte, de igazságos kritika mértékével határozza meg, mit vesztettünk mi Mitrovics Gyulában. Én nem tartok tőle, hogy ez a mérték kisebbé teszi őt előttem és mindazok előtt, kik őt ismerték s kik az ő szivéhez ós lelkéhez közel állottunk. Egyaránt nagy volt ő a tanteremben, az íróasztalnál, az egyházi szószéken s a családi és baráti körben. Két évtizeden át szolgáltam vele abban a nagymultú főiskolában, melynek ő édes gyermeke, én fogadott fia voltam, de a mely egyformán a szivünkhöz forrott. Az alma mater iránt érzett szereteténél csak hűsége volt nagyobb s ennek a két magasztos érzésnek a sugallatát követve, utolérhetetlenné vált a kötelességteljesítésben. Hányszor találkoztam vele, midőn kinos főfájás által gyötörtetve, lassú léptekkel haladt a tanterem felé, hogy előadását megtartsa. Betegen sem mulasztotta tehát el kötelességét. Pompejussal tartott, ki midőn a parancsnoksága alatt álló hajósok a tengeri vihartól megriadva a horgonyokat felszedni vonakodtak, ellenállásukat azzal az ismeretes mondással törte meg, hogy »navigare necesse est, vivere non necessecc. A tanítószékben megfeledkezett minden bajáról, ott még az élet gondjai sem jutottak eszébe; hanem egész lelkével belemerülve tárgyába, ragadta magával hallgatóit. Előadása élénk volt, de sohasem túlcsapongó; mély, de nem fárasztó; szabatos, de a fölösleges szónoki formáktól ment. Akkor érezte magát igazán elemében, ha a vitatkozás terére léphetett. A polémiát nemcsak, hogy nem kerülte, sőt — hivatásánál fogva — mintegy keresni látszott az ellentóteket, s azoknak útvesztőjéből, éles, bonczoló eszének teljes erejével vezette azután ki hallgatóit. S ez a nehéz munka őt soha nem fárasztotta ki. Ha betegen fogott hozzá: meggyógyulva végezte; ha pedig nem volt beteg: az édes öntudat, hogy ismét sikerült, újabb ós újabb ismeretekkel megtermékenyítenie tanítványai lelkét, derűt árasztott egész lényére. Tanítványaival azonban a tantermen kivül is foglalkozott. Ha tanácsért fordultak hozzá: mindig a legnagyobb készséggel állt rendelkezésükre. Magánéletüket állandóan figyelemmel kisórte s igyekezett őket a botlásoktól megóvni. Id. Mitrovics Gyula.