Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-10-04 / 40. szám

lókra és évi 50 fontot Burns, a nagy skót költő egy szegény rokonának. A cambridgei egyetem ezen évben többnyire kato­nákat tüntetett ki a tiszteletbeli doktori czimmel. Az egyetem kanczellárja, a devonshirei herczeg a con­naughti herczegnek, Roberts lordnak, Seymonr tenger­nagynak, Shmith és French tábornokoknak és a can­terbury-i új érseknek adta át Hi tudori kalapot. A heidelbergi egyetem, újból való feltámadásának 100-dik évforduló ünnepén szintén sok tiszteletbeli doktort kreált, köztük 2 angol hölgyet is, bibliai tanulmányokért. Legbőkezűebbek a tudori czím adományozásában az amerikai egyetemek, különösen az ott gombamódra szaporodó „svindli" egyetemek. Amerikában majd min­den lelkész „doktor", és most Angliában egy előkelő egyházi lap, a „Christian World", több ily czímkóros lel­készt leplezett le. Egy közülök sajtópert indított a lap ellen és a tárgyaláson kitűnt, hogy a „tenessee"-i egye­temen, a melytől a doktori czímet kapta, a csillagászat előadója egy fogtechnikus és a többi szakokon is nagyon kétes tudású és diplomájú professzorok működnek és osztogatják jó pénzért a hangzatos doktori czimeket. Az említett lap azonban egyelőre e körmön koppintás­sal elvette sok lelkésznek a kedvét az e fajta páva­tollak viselésétől. Az anglikán egyházat nagy veszteség érte a volt miniszterelnök, lord Salisbury halálával. Egyházának mind­végig hatalmas védelmezője és erős oszlopa volt ő. Mint nagy ellenfele: Gladstone és mint mostani utódja: Balfour, igazi hivő keresztyén volt, a ki magas állásában sem szégyelte soha a Krisztus evangéliumát. Jó szándék vezette a volt és a mostani kormány­elnököt az angol iskolai törvény megalkotásában ; a non­konformisták azonban még most sem nyugodtak bele ennek azon rendelkezésébe, hogy az állam felekezeti iskolákat segélyezzen, és most napirenden van, liogy az ú. n. passziv reszisztenczia elvet vallók, vagyis az iskolai adó fizetését megtagadók holmiját a hatóság lefoglal­tatja és nyilvános árverésen eladatja, a mi sok helyen demonstrácziókra, sőt rendetlenkedésre is ad okot. A most következő új választások alkalmával a whig-párt, a melyhez a nonkonformisták is jórészben tartoznak, e két jelszóval megy a küzdelembe : „szabad kereskedés és szabad iskola!" A Vaughan bíbornok halálával megüresedett west­minsteri érseki állásra a pápa az angol pápista püspöki kar egyik legifjabb tagját, Bourne Ferencz southwarki püspököt nevezte ki. Angliában a római egyház az állam­tól teljesen független, a püspököket a pápa szabadon nevezheti ki; igaz, hogy nem is élvez semmit az állam földi javaiból. A „Daily News" czímű nagy és élelmes napilap érdekes munkát végeztetett munkatársaival. Megszám­láltatta ugyanis a londoni összes templomokban az isten­tiszteleten résztvevők számát. Hat hónapig tartott e nagy munka. Londonnak 472 millió lakosa van jelenleg, s az isten­tiszteletet a census szerint 870 ezren látogatták. A legtöbb hallgató volt a Szent Pál, westministeri, City templomokban és Spurgeon tabernaculumában, a mely­ben Spurgeon fia vette át atyja örökét. Ujsóve. B. Pap István. IRODALOM. ** A Nagy Képes Világtörténetnek XI. kötete a napokban jelent meg. A kötet a Napoleon utáni reform­korszakot tárgyalja. Az egész kötetet maga a szerkesztő, dr. Marcznli Henrik írta. Ez a kor is nagy volt és fon­tos. A politikai életnek a bécsi kongresszus és a szent szövetség építettek új alapokat; Angliában kifejlett az ír-kérdés, megalakultak az Egyesült-Államok s a kis Belgium; szervezkedik Spanyolország és Portugália; Fran­cziaországban a júliusi forradalmat a polgárkirályság váltja fel: Németország az egyesülés vágyától hevül; a Balkán forrong, s Magyarország történetének új stádiu­mába lép : megkezdődik nemzeti kifejlődése. A politikai küzdelmeket a nemzetek legnagyobb költői díszítik: Goethe, Schiller és Heine, Byron, Beranger és Victor Hugó, nálunk Vörösmarty, Eötvös, Kölcsey. Weimarban Goethe már írja Faustot, Byron a Don Jüant tervezi, Königsberg utczáin aranygombos pálczikával jár-kél Kant; Laplace már megírta az Égi mechaniká-t, Mon­tesquieu a törvények szellemét fejtegeti. Rendre föltűn­nek : Canning, Peel, Fitt, O'Connell, Thiers és Guizot, Metternich és Bismarck, Széchenyi, Kossuth és Deák. Jönnek a nagy találmányok: a gőzös, a levólbélyeg, s kifejlődik a nemzetiségi eszme. Ennek a kornak törté­netét mondja el a Nagy Képes Világtörténet XI. kötete. A kötetet számos korhű illusztráczió diszíti. Ára 16 korona. ** Az erdélyi ref. egyházkerület története, a mely­nek megírásával a kerület Pokoli/ Józsefet, a kolozsvári ref. theol. fakultás kiváló tanárát bízta meg, készen van és keresztülment már a biráló bizottság kezén is. A kerület igazgató-tanácsa megtette az intézkedéseket a körülbelől 55 nyomtatott ívre terjedő nagy munkának kiadása iránt. A munka árát 10 koronában állapították meg; azonban az erdélyi egyházkerület gondnokai, tanárai, tanítói és más egyházi alkalmazottai, egyházi hatóságaik útján, ez év végéig 6 koronáig megrendelhetik. A nagy munkát érdeklődéssel várjuk ** A Bibliai Képek II í. kötete kikerülvén a nyomdából, kérem a t. megrendelőket a pénz (3 kor. 50 fillér) utalványozására, melynek vételével a könyvet ajánlva küldöm. — Nagyigmánd, 1903. szept. 24-én. Sz. Kiss Károly. ** Deák Ferencz emlékezete. A haza bölcse születése százados évfordulója alkalmából közelgő orszá­gos ünnepre Deák Ferencz emlékezete czimmel értékes kis füzet jelent meg, a mely magában foglalja röviden mindazt az anyagot, a mely az országszerte tarjand 80

Next

/
Thumbnails
Contents