Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-25 / 4. szám

4. szám. *• kollegám a felsőbbfokú iskolák hitoktatását lelkészjellegű emberekre óhajtaná bizni. A tervezetnek ezt a részét magam is teljes készséggel aláirom; de már arra a megszorításra, a melyet magában foglal, ismét van egy pár szavam. Legelső sorban is különösnek tűnik fel előttem, hogy míg az elemi iskolákban megfelelőbbeknek tartja Haypál kollegám a tanító-katechetákat és pedig azzal az indokolással, hogy a tanítóknak több pedagógiai és módszertani tudásuk van, mint a lelkészeknek, addig a felsőbb iskolákban lelkészjellegű katechetákat kivárina alkalmazni. Az igaz, hogy ezeket a „vallástanárokat* a lelkészi vizsgálatok mellett még külön pedagógiai vizsgálatra akarná állítani; de nem veszi-e észre, hogy okoskodásában itt egy igen nagy ugrást tett. E nélkül a külön pedagógiai vizsgálat nélkül a theologiát végzettek pedagógiai tudását még a tanítókéval sem látja összemérhetőnek; a külön pedagógiai vizsgával pedig egyszerre felrugtatja ezt a tudást a gimnáziumi tanárok tudásának a polczára. Ez igen nagy ugrás, a mi azt mutatja, hogy Haypál kollegám nem gondolta meg ennek a kérdésnek minden részletét oly alaposan, mint a hogy az megérdemelte volna. Erre mutat az is, hogy míg az elemi iskolákról szólva a lelkészek pedagógiai tudását alacsonyabbnak minősítette a tanítókénál; a középiskolákról és a népiskoláknál magasabb intézetekről szólva meg ezek tanárainál alacsonyabb kvalifikácziójúaknak mutatja fel őket. Igen, ezt teszi, mert a mikor a lelkészi oklevél mellett még külön pedagógiai vizsgálatot kíván és azt mondja, hogy csak ez a külön vizsgálat emelné „más felekezetű gimnáziumokban, polgári és szakintézetekben működő vallástanárainkat tanár kollegáikkal egyenlő helyzetbe" (értsd: a kvalifikáczió egyenlő fokára) és ez a külön vizsgálat képesítené őket az állam szemében is mindazon jogok birtoklására, a melyekkel a középiskolai tanárok bírnak: ezzel azt tanítja, hogy a lelkészi oklevél maga nem egyértékű a polgári vagy gimnáziumi tanárok oklevelével, hanem annál alábbvaló. Nem akarom azt állítani, hogy ezzel a tanítással a polgári vagy középiskolai tanároknak akart volna hízelegni; de azt már állítom, hogy igen rosz szolgálatot tett a lelkészi oklevél tekintélyének. Hiszen, különben is úgy áll, elég sajnos, a dolog, hogy nemcsak a nem felekezeti, de még a felekezetünkhöz tartozó középiskolákban is harczot kell vívni azért, hogy a lelkészjellegű vallástanárok egyenlő fizetést ós egyenlő jogokat nyerjenek. Vájjon nem meggondolatlan dolog-e tehát, ha egy lelkész azt hirdeti, hogy bizony az a kvalifikáczió, a mit a konvent megszabott a középiskolai vallástanárokat illetőleg, nem olyan, a mely annak birtokosát tanár kollegáival egyenlő kvalifikácziójuvá tehetné ?! En annak tartom; de épen azért tiltakozom is a Haypálféle kicsinylő felfogás ellen. Az a lelkészi oklevél, az én ítéletem szerint, nemcsak a vallástanítást, hanem a pedagógiai tudást illetőleg is van olyan értékű, mint nemcsak a tanítói, hanem a középiskolai tanári oklevél; különösen ha azzal a megszorítással tekintjük, a melyet a konventi szabályzat előír. A jeles oklevél, az igaz, hogy nem mindig mértéke az igaz tudásnak, vagy helyesebben szólva: a tudás gyakorlati felhasználására való képességnek; de mégis csak több garancziát és reménységet nyújt arra, hogy annak birtokosa többre bízható, mint az, a ki csak elégségesekkel bukdácsolt át a vizsgálatokon. Arra a Haypál kollegám által ajánlott külön pedagógiai vizsgálatra tehát szerintem sincs szükség. Különösen nincs szükség akkor, ha úgy akarunk arra tekinteni, mint a mely a lelkészi oklevelet a tanári oklevéllel egy rangba emeli. Azt azonban magam is igen kívánatosnak tartom, hogy a theologián, úgy a pedagógiai tárgyakat felölelő alapvizsgálat, mint a lelkészkepesítő vizsgálatok oly szigorúak legyenek, mint a minőknek valóban lenniök kell. Kívánatosnak tartom, hogy azokon a minősítés felett azok a profeszszorok döntsenek, a kik a kandidátusokat igaz értékük szerint tudják mérlegelni, s ne azok a tényezők, a kik egy s más tekintetek által esetleg befolyásolva vannak, s a kik meglehet, csak egyszeri látás, illetve hallás után ítélnek. Ha a vizsgálatok az igazi tudás kipuhatolására fognak szolgálni és azok Ítélkeznek, a kik arra, négy évi gondos megfigyelés és tapasztalás alapján a legkompetensebbek : akkor meg lehet győződve Haypál kollegám, hogy csak azok fognak okleveleket kapni, a kik azt megérdemlik. És meg lehet győződve a felől, hogy a kik oklevelet kapnak a kezökbe, azok meg fogják állani a helyöket, mind a népiskolai, mind a középiskolai hitoktatás terén. A budapesti vallástanítás berendezését illetőleg tehát véleményem az, hogy a míg az egyház deczentralizácziója és a vallástanítás kellő ellenőrzése be nem következik: maradjon meg a jelenlegi berendezés, a lelkészjellegű katechetákkal. Azután talán kísérletet tehet az egyház az elemi iskolákban a tanító katechetákkal is. A mi pedig a magasabb iskolák hitoktatását illeti: minden külön pedagógiai vizsga nélkül, válaszsza ki az egyház a kerület káplánjai, vagy papjai közül a legarravalóbbakat, ne pedig csak úgy találomra alkalmazza katechetáit. A legfőbb dolog pedig az, hogy akár így, akár úgy rendeztetik is be a vallástanítás, a felett meglegyen a rendszeres és szigorú felügyelet, ne úgy, mint most, a mikor a katecheta esztendőn át sem lát óráin lelkészt vagy presbiteri; sőt még a vizsgálatokra is magának kell fogni elnököt, igen sokszor az egyháznak nem presbiter tagjai közül. Hamar István. Bibliai Olvasókönyv és Kis Biblia. — Válaszul Bereczky Sándor úrnak. — I. E Lap mult évi utolsó számába Philobiblicus néven egy czikket írtam, melyben az 1902-ik éri ág. h. ev. egyetemes közgyűlés jegyzőkönyvében közölt, az úgynevezett iskolai Kis Bibliára vonatkozó szakvéleményt