Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-08-30 / 35. szám

EGYHÁZ. Lelkész választás. A Méhész Lajos halálával meg­ürült tiszaszőllősi lelkészi állomásra Szabó Imre mező­sasi lelkészt választották meg a hívek a nagyszalontai egyházmegyéből. Szele Györgyöt a debreczeni reformált gyülekezet augusztus hó 19-én lelkészéül meghívta. Déli óra­kor hirdette ki a küldöttség elnöke, Biber József, hogy 3488 választó közül csak 215 találkozott, ki a meghívást kívánta. Egy lelkész ünneplése. A bács-feketehegyi nagy­érdemű lelkész, Tóth Sándor f. é. augusztus 18-án ünne­pelte 25-ik évfordulóját annak, hogy mint rendes lel­kész megkezdette a gombai egyházban áldásos műkö­dését. Úgy a gombai, mint mostani egyházában hatalmas jelekben örökítette meg eredniénydús szolgálatát. A gyönyörűen restaurált templomban az általános szeretet­nek és tiszteletnek örvendő ősz esperes, Szabó Péter üdvözölte az ünnepeltet a presbitérium és egyházmegye nevében és kért áldást reá és gyülekezetére. A gyüleke­zet szép ajándéka, egy díszes biblia átvétele után az ünnepelt meghatottan és meghatóan adott kifejezést köszönetének és azon kérelmének, hogy támogassák őt minden arra hivatott tényezők, nehéz őrtálló, építő munkájában és remek imában mondott hálát az elvett jókért és kért erőt és Szentlelket a továbbiakhoz. A templomban lefolyt lélekemelő ünnepély után a paplakon a különböző testületek tisztelegtek. A presbitériumot egy 84 éves tisztes, még friss, jó erőben levő, Gáspár nevű presbiter vezette, a ki már 46 év óta viseli pél­dás odaadással belső elöljárói tisztségét! A tisztelők, jó barátok alig tudtak megválni e páratlan vendógszeretetű kedves kálvinista papi családtól. Nekik és nekünk is bizonyára felejthetlen e kedves emlékű nap. —p. A tiszántúli ev. ref. egyházkerület lelkészi érte­kezlete Máramaros-Szigeten fog megtartatni e hó 27-én. Az elnökséget Lator Sándor országgyűlési képviselő által vezetett küldöttség fogja fogadni a taraczközi állomáson, a vendéglátó város állomásán pedig Szerémy György polgármester és Kovácsy Ákos főgondnok fogják üdvö­zölni az érkezőket. Este fáklyászene is lesz az elnökség tiszteletére. Másnap istentisztelet lesz s utána tartatik a közgyűlés. Már 171-en jelentkeztek az értekezleten való részvételre. Az Úr áldása legyen a tanácskozáson, a vendégeken s vendéglátókon. Fontos évforduló. A hajdúböszörményi ev. ref. egyháztanács e hó 23-ik napján tartott gyűlésében fog­lalkozott a bécsi béke 300 éves fordulója megünnep­lésével. Zsigmond Sándor esperes felhatalmazást kért sorban arra, hogy az egyház nevében a „Tiszántúli egy­házkerületi lelkészi értekezlet"-et ez évre Hajdúböször­ménybe, a legnagyobb hajduvárosba meghívhassa. Meg­bízást kért arra is, hogy a „Magyar Prot. Irodalmi Társaság"-ot felkérje a bécsi békekötés történetének megiratására. Egy Bocskay-kiállítás szervezése is szóba került. Az ünnepségnek fénypontja lenne a Bocskay­szobor leleplezése. A presbitérium az esperes indítványait egyhangúlag elfogadta, a kért felhatalmazásokat megadta. E lelkes határozatnak csak örvendhetünk s reméljük, hogy az ünnepség komolyságának megfelelő lesz az egyetemes magyar protestantizmus érdeklődése is. ISKOLA. Értesítés. A debreczeni ev. ref. főgimnáziumban az 1903—4. isk. év. szept. 1-én nyílik meg. A fölvéte­lek, beiratkozások szept. 1—8. napjain történnek és pedig szept. 4-ig csak prot. vallásúak, azontúl; bármily vallású növendékek jelentkezhetnek fölvételre. Első sorban az előjegyzett tanulóknak van joguk a beírásra, kik szept. 4-ig jelentkezni kötelesek. Az isk. év ünnepélyes meg­nyitása szept. 9-én d. e. 9 órakor lesz, mely után a tanítás azonnal megkezdődik. Vizsgálatok határideje : 1. Javító és pótló vizsgálat a VIII. osztályból szept. 1-én; az I—IV. osztályból szept. 2-án, az V—VII. osz­tályból szept. 3-án. 2. Fölvételi vizsgák bármely osztály­ból: szept. 1. 2. d. e. 3. Magánvizsgák: a VIII. o.-ból szept. 1-én; az I—IV. o.-ból szept. 5., az V—VII. o.-ból szept. 7-én d. e. írásbeli, d. u. szóbeli vizsgálatok. Az igazgatóság. A halasi ev. ref. főgimnáziumban a jövő 1903— 1904-ik iskolai évben a beiratások szeptember 1-től 8-ig tartatnak, még pedig: szept. 1—3-ig d. e. 10—12-ig, d. u. 4—5-ig; szept. 4., 5., 6., 7., 8. d. e. 8—11-ig, d. u. 2—5 óráig. — Szeptember 1-től 3-áig naponként d. e. 8 órától 10-ig, d. u. 2-től 4 óráig lesznek a fel­vételi, javító és pótvizsgálatok. Az előadások szeptem­ber 9-én kezdődnek. Á megnyitó isteni tisztelet s az iskolai törvények felolvasása szept. 14-én lesz. A felvételnél minden tanuló személyesen és rend­szerint atyja, anyja, vagy gyámja, illetőleg azok vala­mely külön megbízottja kíséretében tartozik az igazgatóság előtt jelentkezni. Az I-ső osztályba csak oly növendéket veszünk föl, kik 9-ik évöket betöltötték, de 12-ik évöket meg nem haladták s hiteles bizonyítványnyal igazolják, hogy a IV. elemi osztályt jó sikerrel végezték vagy pedig fel­vételi vizsgálatot tesznek. A többi osztályokban mind az itt tanult, mind az újonnan ide jövő tanulókat csak rendes iskolai bizonyít­vány mellett írjuk be. Tandíj: helybeli ref. tanuló után 12 kor., vidéki ref. tanuló után 32 korona, más hitfelekezetű tanuló után 48 korona. A tandíjak félévenként előlegesen fizetendők. A tandíjon felül minden tanuló fizet a beíráskor beírási díjat, és pedig: helybeli ref. tanuló 2 koronát, vidéki ref. tanuló 6 koronát, más hitfelekezetű tanuló 10 koronát; továbbá fizeti az értesítő díját (1 kor.), ifj. könyvtári díjat (1 kor.), bizonyítvány díjat (2 kor.), tanári nyugdíj illetéket (6 kor.) s a vidéki rendes tanulók az orvosi díjat (2 kor.). Az összes illeték tehát helybeli ref. tanuló után 24 kor., vidéki ref. tanuló után 50 kor., más hitfelekezetű tanuló után 70 korona. Azon tanulók, kik első ízben iratkoznak ezen inté­zetbe, úgyszintén az összes VIII. osztálybeli tanulók kötelesek korukat hiteles keresztlevéllel vagy születési bizonyítványnyal igazolni.

Next

/
Thumbnails
Contents