Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-08-30 / 35. szám

egy „zeneestély" vagy „liáziestély" készül, hogy olvadnak össze a társaságnak azon elemei is, melyek azelőtt egyáltalában nem vonzották egymást! Ez és az a kisasszony, a kik azelőtt nem igen érintkeztek, most szépen megismerkednek, összebarátkoznak, mert hiszen nekik együtt kell énekelniök, vagy „négykézre" kell játszaniok, vagy rokonszerepeik vannak, egymást kisérik; ez és az az úr, a kik azelőtt csak távolról ismerték egymást, most látogatást cserél s lassacskán mint két barát beszél egymással. A nők a műkedvelői stb. előadás érdekéből szivesen elfogadják, felveszik körükbe ezt is, azt is, mert ez „jó súgó", amaz meg kitűnő „inas", az meg pompás „vén apó" s tudja Isten mi! A férfiak köre s a nők köre úgy meg telik új és új elemekkel, egyedekkel, tagokkal, s a férfiak köre s a nők köre úgy összeolvad, úgy egygyé lesz, hogy gyönyörűség látni, szemlélni! De ki akarhatná azt leirni, hogy egy művészeti előadás mennyi barátságos érintkezést hoz magával a közreműködők, a hallgatók, a szemlélők részéről, mikor úgy is mindenki tudja, hogy a műkedvelő előadások stb. nem szoktak megbukni, mert oda leányáért az anya, fiáért az apa, ifjáért a leányka, s ő érette az ifjú okvetlen siet, megy! Ki akarná elmesélni, hogy ezen kölcsönös közeledés mennyi örömmel, mennyi vígsággal jár, midőn mindenki tudja, látja, hogy a művészet ez úton is segíti az „egy akol — egy pásztor" eszméjének megvalósulását; összefűz, rokonit, összeforraszt s így egygyé teszi a társaságot, egyesíti a népeket, egygyé teszi az emberiséget, egy atyának egyforma, egyenlő gyermekeivé az embereket: a testvériség, egyenlőség, szabadság javára! s az erkölcsiség megdicsőítésére ! Valóban mindezért bátran mondhatjuk, hogy a művészet valami isteni! Isteni, mert erényt szül, erényt ápol, embert nemesít, embert boldogít! A létet megvilágosítja, az életet szellemivé teszi, hatalmas szárnyakon visz a tökély felé, akárcsak édes testvére: az erkölcsiség! Pozsony. Hörk József, theol. tanár. BELFÖLD. Kálmán Gyula e. m. főjegyző üdvözlő beszéde. Méltóságos Gondnok Úr! A most elhangzott eskü, s a sziviinket-lelkünket foglyul ejtett szép programmbeszéd után méltóztassék megengedni, hogy ezen egyházmegye nevében a legőszintébb tisztelet és szeretet hangján üdvözöljem Méltóságodat, mint már hivatalosan is beiktatott gondnokunkat. Üdvözöljem abban a külsőleg fénytelen, de a multak hagyományainál s jelen fontosságánál fogva is tiszteletreméltó s díszes állásban, melyre a mi reform, egyházunk a maga leghívebb és legjobb fiait szokta elhívni, hogy elsők legyenek közöttünk, nem rangban és méltóságban, hanem a munkában és kötelesség teljesítésében ; s melyre Méltóságodat is elhívta ezen egyházmegye gyülekezeteinek oly impozáns módon megnyilatkozott bizalma vagy helyesebben: elhívta az egyházunk felett őrködő kegyes Gondviselés ! Székfoglalójában azt méltóztatott mondani: „Kérdezhetné valaki, mi módon jött ide, az ország távoli fővárosából, egy kevesektől ismert akadémikus, hogy ezt a tiszteletreméltó széket elfoglalja?" Mi ezt nem kérdezzük, mert nem idegenül jött Méltóságod közibénk s biztosítjuk róla, hogy nem is idegenbe. Sőt úgy tetszik, mintha egy régi jó ismerősre, régi jó barátra találtunk volna rá, a ki egy volt velünk örömeinkben és küzdelmeinkben mindenkor s a ki épen azért teljesen méltó arra, hogy tárt karok és tárt szivek fogadják. Az a tartalmas programm is, mely az előadás szép formájá- • val annyira lebilincselte figyelmünket s megragadta lelkünket, nem ismeretlen előttünk, mert hiszen Méltóságodnak hazaszerte ismert múltja s egész élete tulajdonkópen nem egyéb, mint annak a szép programmnak szép megtestesülése. Nem szólunk most azon cserkoszorúról, melyet mint lelkes hazafi és honatya, a polgári érdem fejében; sem azokról a babérokról, miket a kultura előkelő csarnokaiban mint mélyelmű, búvárkodó tudós nyert halántékai köré; nem emiitjük, bár büszkeséggel említhetnék, a fejedelmi kegy számos kitüntető jeleit sem: előttünk mindezeknél becsesebb, drágább és értékesebb az a hervadhatlan korona, melyet amaz igaz Biró ád a híveknek, s melyre Méltóságod, mint a Krisztus hü vitéze, már eddig is sok érdemet szerzett. Kora ifjúságától fogva ugyanis a Jézus lábainál ülve s az egy szükséges dologról soha meg nem feledkezve, szolgálta e mi sokat hányatott s szegény kálvinista Sionunk közügyeit s munkálta budapesti egyházunk és dunameiléki egyházkerületünk virágzását, nem csupán buzgósággal, hanem igazi vallásos hittel és az élő Istenbe vetett rendületlen reménységgel. Ezt a napjainkban oly ritka egyháziasságot és hithűséget akarta egyházmegyénk — tőle telhetőleg — méltányolni, midőn Méltóságodat állította soraink élére, hogy vezessen minket amaz evangeliomi békesség szelíd virányain; de vezessen, miként ama nagy világhódító, templomtoronytól templomtoronyig a küzdelemre és győzelemre is, ha — a mint a jelek mutatják — a mi védekező egyházunknak is ecclesia militans-sá kell alakulnia ! Nagy ősök, kiváló elődök tekintenek le erre az egyszerű gondnoki székre. A jó patriarchális Mayuari Kossá Sámuel, ez az áldozatkész maecenas, ki nehéz időkben 50 éven keresztül irányozta nagy bölcseséggel egyházmegyénk kisded hajóját, a szép buzgalmú s gavallér jellemű Egressy Galambos Sámuel, kinek szép terveit a kora halál hiúsította meg; a tüzes lelkű s erélyes Décsey Lajos, a magyar kálvinista jellem igazi tipusa; s végül Méltóságod közvetlen előde: a jánosi szelidségű keresztyén bölcs: Sárközy Béla, csendes visszavonultságában is általános szeretetünk és tiszteletünk tárgya. Úgy mondják, hogy nagy nyomokba lépni nehéz is, könnyű is. Mi Ígérjük ez ünnepélyes perczben, hogy Méltóságodra nézve megkönnyíteni igyekezünk azt kötelességtudásunkkal és szeretetünkkel. Cselekedje pedig az Izrael pásztora, hogy Ilyés lelkének kettős mértéke szálljon a prófétautód fejére, s áldás koronázza minden munkáját! Amen. (Szőts Farkas üdvözlő beszéde.) Méltóságos Gondnok Úr! A budapesti theologiai akadémia és a magam nevében is nagy örömmel és igaz szeretettel üdvözöllek ebben a bizalmi állásban; mert ha nem vagyok is hivatalból tagja ennek az egyházmegyének, de ennek területéhez csatol nyári pihenő helyem; hozzád pedig, mélt. Gondnok úr, régi tisztelet és barátság köteléke fűz. Nagy örömömnek az az oka, mert Benned, m. G. úr, egyikét látom a leghivatottabbb gondnokoknak. Két