Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-25 / 4. szám

szedelmeket csak úgy kerülhetjük ki, ha az 1848 : XX. t.-czikk általános végrehajtása előtt biztosítjuk egyházközségeinkben az egyházi ér­dekek feltétlen uralmát, a mit teljesen lehetet­lennek tartok, ha az egyházi adóreform ügye az 1848: XX. t.-czikk sorsához köttetik : ezért helyesnek, sőt feltétlenül szükségesnek látom ennek a kérdésnek a kikapcsolását a hivatott törvénynyel üsszefüggésben álló kérdések egész komplexumából. Abban a reményben vagyok, hogy sikerül a módját megtalálni az egyházközségi autonó­miába való állami beavatkozás elkerülésének. De azért még így sem tartom ideálisnak azt az állapotot, a mely az államsegély erejével eszköz­lendő egyházi adóreform után be fog következni. Mert egyházközségeink egy nagy része, talán több mint háromnegyed része, gyámság alá fog kerülni. Saját egyházi hatóságainak, a közvetle­nül vagy közvetve önmagok által, alkotmányo­san összeállított egyházi hatóságok gyámsága alá ugyan, de mégis csak gyámság alá. És miért? Mert szegények és szegénységük daczára önálló egyházközségi életet kívánnak élni. Tehát a va­gyon privilégiummal fog birni és csak a módos egyházközségek lesznek igazán autonom egyház­községek. Ez a gondolat a mi egyházalkotmá­nyunktól merőben idegen, ebben a szigorú for­mában. Igaz ugyan, hogy vannak leány- s fiók­egyházközségeink, melyek szegénységük miatt ilyenek ; de ők eddig nem is birtak befolyással az egyházi alkotmányban s így befolyásuk nem volt irányítható sem. Ellenben jövőre nem lesz kizárva, hogy az önálló anyaegyházközségek irányíttassanak s csak a vagyonosok őrzik meg függetlenségüket. Nem mondom, hogy ez bekö­vetkezik ; de a lehetőség meg van reá, és csak az lenne igazán megnyugtató, ha ez a lehetőség sem léteznék. És ennek is megvolna a maga útja-módja, de annyira idegen a mi egyházunk eddigi alakjától, hogy szinte félve mutatok reá. Hanem azért mégis megteszem, mert hát hiszen kongrua sem volt eddig, az egyházközségi auto­nomia korlátozása sem volt eddig és sok más egyéb van és lesz még, a mik egyáltalában nem voltak eddig a mi egyházunkban. Ez a mód pedig abban áll, hogy az egy­házi adózásban válaszszuk külön azokat a köz­szükségleteket, a melyek tisztán helyiek s így egyházközségiek, az egyetemes egyháziaktól. Az előbbiek maradjanak jövőre is az egyes helyi egyházközség gondoskodása alatt'; az utóbbiak­ról pedig az egyetemes egyház minden tagjára kivetett adó útján s az e czélra már felhasznál­ható egyéb források, javak ós segélyek igénybe­vételével, maga az egyetemes egyház gondoskodjék. Ilyen egyetemes egyházi érdek a lelkészet, az igehirdetésről való gondoskodás, nz egyházi köz­kormányzat és némi részben a felekezeli népok­tatás. Ellenben egyházközségi helyi szükségletek : a népoktatás nagyobb részében, a helyi igazga­tás, szegényügy stb. Minthogy a helyi szükségletek aránylag csekély terhet képeznek : az egyházközségek ezekről a nélkül is tudnának gondoskodni, hogy autonómiájuk bántalmat szenvedne. Az egyetemes egyházi szükségletekre pedig, az e czélra kivetett adó elégtelen lévén, az állami segély sokkal megnyugtatóbb formában volna igénybe vehető, mint p. o. a kongruánál, vagy a felekezeti nép- ós középiskoláknál jelenben történik. A mi ellenvetést az egyházközségek »bud­get jogacc néven fel lehet hozni ezen fenti ter­vezet ellen, az merő fikczió. A mi egyházunk, daczara a zsinati törvény 1. §-ának, nem az egyházközségek szövetsége, hanem híveink egy­házilag szervezett összesége. Az egyházközség, bármily fontos helyet foglaljon is el alkotmá­nyunkban, mégis csak a vallásgyakorlat és egy­házkormányzat egyik szerve, melyet épen úgy, mint az egyetemes egyházat, a hívek alkotnak. Hívekből áll az egyházközség ós az egyetemes egyház ; míg az egyházközségek csak az egyház­megyéket ós az egyházkerületeket alkotják, de nem egyszersmind az egyetemes egyházat is. Különben is a »budget-jog«-nak szokásos értel­mezése, mint fentebb reá mutattam, csakis a nagyobb egyházközségeknek a javára szolgál és épen ezen nagyobb egyházközségekben az egye­temes egyházi érdekek istápolásának egyik leg­erősebb akadálya. Mert hogy példákat említsek : Debreczennek lehet érdeke, hogy csak hat lel­késze legyen; de az egyetemes egyházi érclek már azt kívánná, hogy nem hat, hanem tizenhat legyen. Az egyházközségi érdek mit sem kívánhat ott, a hol nincs egyházközség; de az egyetemes egyházi érdek megkívánja az itt netalán levő s gondozásban nem részesülő hivek lelkipásztoro­lását. Jól tudom, hogy az egyházközségek auto­nómiája teljes megvédelmezésének ajánlott módja még most időszerűtlen eszme nálunk ós nem igen talál kedvező fogadtatásra. De eljön az idő, a mikor egyházunk reá tér arra az útra, a melyen lehet egyedül elérni a lelkészek egyenlő díjazá­sát, természetesen a helyi körülmények kellő méltatásával; a most felhasználatlanul maradó anyagi erő czélszerű igénybevételét; az egyházi teherviselésnek emberileg lehető igazságos el­osztását; egyházunk egész autonómiájának hatá­lyosabb megvédelmezését; számos, ma még alig gondozott egyházi feladatok sikeres megoldását.

Next

/
Thumbnails
Contents