Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-08-09 / 32. szám

annak egyúttal lehetőnek is kell lennie. S a mi lehetséges, azt meg is kell tudnunk közös akarattal valósítanunk. A püspök közelebbről három dolgot említett, a mi azt a közös egyetértést munkálhatja. Az első a komoly imákozás. Napról-napra egyesüljünk a komoly hivő imában s akkor a 10 év múlva tartandó értekezleten nem leszen többé csak megvalósíthatlan ideál az egyesülés munkája. A másik a komoly igazságszeretet, a mi mindenekelőtt azt kivánja, hogy a fennálló különbségeket a tanban és a felfogásban egyszerűen ne ignoráljuk vagy azok felett könnyedén napirendre térjünk. Ha oly egyszerűek volnának, mint sokan gondolják, meg nem állhatnának a lelkiismeret fóruma előtt. Nem az önző vitázásra való hajlandóságnak, hanem az igazságot kereső mélyebb komolyságnak jelenségei azok az egyházi keresztyénségben. Akkor azonban maga az igazságérzet kivánja meg azt, hogy azt az erkölcsi komolyságot a tőlünk eltérő egyházi denomináczióknál is elismerjük, s hogy a szentlélek hatalma és ereje másoknál is üdvözítőnek és megtartónak bizonyul a Krisztus követésében. Ez alapon harmadszor kivánja a püspök, hogy tartózkodjunk a kölcsönös szeretetben ítélkezésektől, kihívó támadásoktól és proselitaságtól. Valóban aranyigazságok azok egy anglikán főpásztor szájában a sikeresebb külmissziói munkálkodás biztosítása és erősítése tekintetében, s vajha megszívlelnék azokat a különböző missziói ker. vallásfelekezetek most és mindenkoron. E kölcsönös misszói figyelem (comity) egyik legfontosabb tárgya leend a jövő értekezletnek, s az esetleges megállapodások az egyetértő munkásság tekintetében csak javára fognak szolgálni a külmissziói buzgalomnak. Az ész logikája és a lelkiismeret elnémíthatlan szózata kivánja az anglikánus püspök szerint a különböző ker. vallásfelekezeteknek ezt a kölcsönös közeledését, nagyobb kíméletét, keresztyénibb türelmét ós egyetértőbb munkásságát a külmisszió szolgálatában, a mint hogy az Úr is arról ismeri meg a maga tanítványait, hogy szeretik egymást Úgy legyen! Dobsina. Dr. Szláuik Mátyás. RÉGISÉG. Egyházi régiségek. III. Valamit a véghetetlen természetű Felséges Isten az ő véges, de okos teremtéseivel közölhet mind s kegyelemnek mind a dicsőségnek országában, mind az hogy az Úrtól megadasson Tiszt. Superintendens kedves Atyám uramnak, szívesen kívánom! Vettem 12 máji datált levelét Tiszt. Superintendens Atyám uramnak egész alázatossággal, ós hogy keze alatt levő szolgák között engemet legkissebbet érdemem felett ennyire méltóztatott, egész alázatossággal köszönöm. írja Tiszt. Superintendens Atyám uram, hogy tiszteletes és nagyérdemű neve alatt kegyes intését vagy parancsolatját az árva acsai és alcsúti ekkléziáknak adnám értésekre; melyet azonnal magammai fölvittem Csútra és előttük declaráltam;

a mint tudtam explanáltam, szívekre adtam. De már akkor követyeiket mind alázatos instantiájukkal, mind törvényes documentumaikkal felküldötték Bécsbe, -— még eddig az ideig is semmi választyuk nincsen, — vékony a reménység, minthogy ellenben a Tiszt. Fölclesuraság ellenkezőképpen dolgozik, és ez a dolog kétséges. Az árva ecclessiák szaporodnak naponként, sőt az hánykódó haboknak szomorú szelei zúgni kezdenek. Közelebb — úgy látszik, hogy Etyeken is szegény boldogult Atyám uram halálával elvégződött. Kinek is szomorú és soha nem hallott példa nélkül való fatális temettetése valamely részben esett értésére Tiszt. Superintendens Atyám uramnak, hallom, de hogy voltaképpen megérthesse, így volt a dolog: 21-o Maji meghalván Tiszt. Atyám uram, azonnal hírt tettem Tiszt. Senior és Scriba uraiméknak. A temetés rendeltetett másod napjára az innepnek, minthogy harmadikra hagyatott Tiszt. Orsi Péter uram temettetése. Az szokás szerént tisztességtételre eljöttek Tiszt. Devecseri Péter és T. Balog István, T. Posfay János uraimék. De mikor a temetéshez kezdenénk, vagy akarnánk, akkor halljuk hogy a T. Plebánus úr a testet maga akarja eltemetni; melyre nézve a bírákat egy becsületes nemes emberrel t. i. biai nótáriussal elküldöttük, ezt ízen vén a T. Plebanusnak: 1-o Akarnánk megtudni, micsoda jussal kívánja ezt cselekedni? Valyon Ő Felsége, vagy Tts vármegye, vagy Földesuraság vagy V. Captalan parancsolatjábul ? Azt felelte: arra sincs jussunk, hogy azt kérdezzük, mindazonáltal ezt cselekszi a V. Cáptalan rendeletébiil. Mi azonban ugyancsak nem állottunk el elébbeni szándékunktól, melyre nézve ismét 2-o azt izentük, hogy éppen nem engedjük a jussunkat annak a parancsolatnak, s annyival is inkább, hogy a parancsolatot velünk nem közlötte. De erre azt felelte, hogy az elsőséget ő sem engedi, maga fog elöl prédikálni, minden czeremonia nélkül. Es a midőn látnánk, hogy nem desistál, azt izentük 3-o, hogy már nem leszen predikátio, hanemcsak énekszóval. Ezt megengedte, melyet midőn kezdenénk, úgy hogy a Cántér még nem mondott el két sor éneket, már ott volt fegyveres hallgatóival, és azonnal a testhez nyúlt, czeremoniája szerint felöltözött. Míg öltözne, addig a koporsót már a két fél hallgatók hurczolták; minthogy pedig a Parochusnak hallgatói mind készülve voltak, egyszeribe a verekedéshez kezdettek. A Mestert ütötték le legelsőben is, azután engemet a koporsóra való borulásamban fogtak torkon, és alighogy én is el nem végzém szegény Atyám gyászos koporsója felett véletlenül életemet; de megmente egy ifjú ember, kinek a védelmezés közben egyik vállát leütötték; — másiknak pedig t. i. egy asszonynak mellettem fejét leszakaszták, kinek is ártatlan vére az én orczáimat is fecskendezte s festette. Már ebben a rendkívül való lármában nagy volt a vérontás, ütötték a szegény reformátusokat, valamint lehetett, minthogy ők fegyver nélkül voltanak. Ebben a lármában a testet ugyancsak a mienk, kivált az Asszonyok visszavitték a házba, és ott volt 64