Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-06-14 / 24. szám

Gábor, dr. Nagy Dezső, valamint a konvent többsége azonban nem akarták útját vágni annak, hogy ebben, az egyház közönségét legközvetlenebbül érdeklő ügyben a kerületek véleményt nyilvánítsanak. Így azután az lett a határozat, hogy az énekeskönyv, a bizottság által elkészített alakban, 2000 példányban mint próba-énekes­könyv kinyomattassék, minden egyházmegyének több példányban megküldessék, s a kerületek adják be reá vonatkozó véleményüket az őszi konventre, a gróf Dé­genfeld József indítványa értelmében. Egyébként pedig, dr. Nagy Dezső in díványára, mind a bizottság egyes tagjainak, mind különösen Fejes Istvánnak a legnagyobb elismeréssel adózott a konvent és leghálásabb köszönetét fejezte ki odaadó buzgóságukért. A negyedik napi ülésen, az énekügyi bizottság jelentésének elintézése után, Zsigmond Sándor a missziói bizottság jelentéseit és javaslatait terjesztette elő. A javaslatokat a konvent elfogadta és határozati erőre emelte. Széli Kálmán a tőkesegélyosztó bizottság jelentését referálta. Javaslata alapján kimondta a konvent, hogy az idén rendelkezésre álló 803 koronát már most leköti a tőkesegélyek fedezésére; folyósítani azonban csak majd a jövő évben fogja, az akkor kiosztható segélyek­kel együtt. Kenessey Béla a közalap 1892--1902, évi életéről és működéséről számolt be terjedelmes és rendkívül tanulságos jelentésben, a melyet — Kenesseynek köszö­netet és elismerést szavazva fáradozásaiért — külön füzetben fog a konvent kinyomatni és minden gyüleke­zethez megküldeni. A jelentés adataiból kiemeljük a következőket: Az utóbbi 10 év alatt bevétele volt: az egyháztagok járulékából 1.739,092 kor. 85 fillér, tőke­természetű befizetésekből 22,738 kor. 42 fillér, kamatok és szelvények jövedelméből 709,916 kor. 20 fillér, állam­segélyből 1.800,000 kor., alapítványokból és hagyomá­nyokból 10,74.4 kor. 74 fillér, összesen 4.282,492 kor. 21 fillér. Átlag évenként az egyháztagok járuléka 173,909 koronára rúgott, s a 10 évi bevétel ezen a czímen 14,924 kor.-val több volt, mint az első 10 éves cziklusban. A közalap áldásos működését a következő adatok mutat­ják : a) missziói segélyképen kapott a dunameiléki kerület 87,100, a dunántúli 76,100, a tiszáninneni 70.200, a tiszántúli 128,760, az erdélyi 140,400 koronát; az összes kerületek 502,560 koronát; b) az orsz. lelkészi özvegy-árva gyámintézet kapott 743,894 kor. 55 fillért; c) egyszersmindenkori segélyek czímén kapott a duna­meiléki kerület 35,266, a dunántúli 53,610, a tiszán­inneni 72,790, a tiszántúli 122,368, az erdélyi 83,180 koronát; az öt kerület összesen 367,214 koronát: d) épít­kezési és tőkesegélyekre kapott Dunamellék 9640, Dunántúl 11,191, Tiszáninnen 10,468, Tiszántúl 25,522, Erdély 12,438, az öt kerület összesen 65,259 koronát; e) tőkeképző segélyekre kapott Dunamellék 2460, Dunán­túl 1810, Tiszáninnen 4590, Tiszántúl 10,460, Erdély 4620 koronát; az öt kerület összesen 23,940 koronát. A különböző czímeket összesítve kapott:Dunamellék 134,466, Dunántúl 142,801, Tiszáninnen 158,038, Tiszántúl 283,110, Erdély 240,038, az öt kerület összen 958,453 koronát. Érdekesek a kimutatásnak arra vonatkozó adatai is, hogy befizetéseikkel szemben mekkora összegű segélyt kaptak az egyes kerületek. Erre vonatkozólag szolgáljanak a következők: Dunamellék befizetett 383,242 kor. 98 fillért és visszakapott 134,466 koronát; befizetési többlete 248,776 kor. 98 fillér. Dunántúl befizetett 194,995 kor. 89 fillért, visszakapott 142,801 koronát; befizetési többlete 52,194 kor. 89 fillér. Tiszáninnen befizetett 223,434 kor. 26 fillért, visszakapott 158,038 koronát; befizetési többlete 65,398 kor. 26 fillér. Tiszántúl befizetett 693,800 kor. 99 fillért, visszakapott 283,110 koronát; befizetési többlete 410,690 kor. 99 fillér. Erdély befizetett 243,618 kor. 73 fillért, visszakapott 240,038 koronát; befizetési több­lete 3580 kor. 73 fillér. A befizetett többletekből, állam­segélyből, hagyományokból, adományokból és kamatokból a közalap jelenlegi tőkésített vagyona, a Jordán-alappal együtt 2.850,510 kor. 16 fillér. Ezekhez az adatokhoz felesleges kommentárt fűznünk. Beszélnek azok önmaguk is mindeneknek, a kiknek szemeik vannak a látásra és füleik a hallásra. Szintén Kenessey Béla terjesztette elő az egyházi adózási szakbizottság jelentését is. Még nem állottak ugyan hiánytalan ós pontos adatok rendelkezésre; de a bi­zottság már a mostani adatok alapján is képes volt hozzá­vetőleges számításokat tenni arra nézve, hogy ha az egyházi adóreform a gróf Tisza István-féle javaslat szerint hajtatnék végre, mily összeg volna pótolandó államsegély útján. A hozzávetőleges adatok a követ­kezők : Dunamelléknek szüksége volna 233,687 korona 06 fillérre, Dunántúlnak 230,235 kor. 88 fillérre, Tiszán­innennek 204,769 koronára, Tiszántúlnak 426,594 kor. 45 fillérre, Erdélynek 154,555 kor. 34. fillérre, összesen 1.249,842 koronára. A jelentést a konvent tudomásul vette s a bizottságot a nagyfontosságú kérdés további tanulmányozására utasította. Az ülés legutolsó, de szintén nagyfontosságú tár­gyaképen a Kenessey Béla által a lelkészi nyugdíjinté­zetre vonatkozólag beterjesztett jelentés szerepelt. Az adatok már együtt vannak; csak az a kérdés, hogy a nyugdíjintézet ügye a gyámintézetével összeolvasztva oldassék-e meg, vagy pedig attól függetlenül ? A konvent tudomásul vette a jelentést; Sáss Béla indítványára pe­dig kimondta, hogy a lelkészi nyugdíjintézet kérdését, a gyámintézettől eltekintve, egészen függetlenül kivánja megoldani, s a bizottságot a számításoknak ilyen irány­ban leendő megejtésére utasította. A négy napra nyulott hosszú ülés 6-dikán 12 óra­kor ért végett Kaim Bertalan püspök hálaadó imád­ságával. Tudósító. IRODALOM. ** Az állatok világa czímű nagy vállalatból a most megjelent 97-dik füzetben dr. Bálint Sándor szerkesztésé­ben és a Légrády Testvérek kiadásában Brehm A. nyo­mán az antilop-félók pompás leírása olvasható, szép szövegképekkel és egy műmelléklettel illusztrálva. A füzet 80 fillérért a kiadónál kapható. ** A Kis Lap, Forgó bácsi gyermek-újsága most megjelent számában egymást érik a szebbnél-szebb el­beszélések, versek, mesék, a melyek mindegyike mellé remek képeket rajzolnak a „Kis Lap" rajzoló művészei. Ezúttal két pompás vers is van a Kis Lap-ban. Az egyiket a Kis Lap főmunkatársa, Benedek Elek írta, a ki a Kis Lap minden számában kedveskedik az apróságnak valami gyönyörködtető olvasnivalóval. A másikat Boboz Andor, a ki a Ki< Lap társszerkesztője, írta. Képekkel díszített leírást közöl a Kis Lap Póláról, a regényes fekvésű hadi kikötővárosról, melyet Nowody Antal írt. Goda Géza 48

Next

/
Thumbnails
Contents