Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-06-14 / 24. szám

Úgyde az eszme bármily szépen hangzó jelszavakban jelenik meg, vagy bármilyen szép alakot ölt is, ha nincs igazi tartalma: a természet rendjén csak zűrzavart okoz. Az ilyen eszme a nemzet talajában nem verhet gyökeret, s mint a nemtelen fa, csak vadóczokat és nemtelen gyümölcsöket fog teremni. Szükséges hát, hogy álljanak elő oly férfiak, kik a nemzet köztudatába átment eszmének élő tartalmat adjanak s ezáltal igazi közvéleményt teremtsenek; szükséges, hogy mint szakértő kertészek, a nemzeti élet talajában gyökerező fát ápolják, gondozzák, annak fattyúhajtásait nyesegessék, egyszóval: termelő képességűvé tegyék. így vagyunk a nemzeti nevelés eszméjével is. Az utóbbi egy-két évtized alatt annyit írtak és annyit beszéltek erről a tételről, hogy a tinta- és a szóáradatban nemzetiségeink és más ellenségeink sovinistának látják és kürtölik a magyart, még azon a téren is, a hol a mi szemünkben a nemtörődömség vádja illetné. Az újabb és legújabb tantervi változtatásokat mind a nemzeti nevelés és oktatás jelszava alá foglalták. De hogy mily eredménynyel, mutatják azon rengeteg sokféle panaszok, melyek a minden rendű és rangú iskoláztatások, családi és társadalmi nevelőhatások, illetve nem-hatások következtében lépten-nyomon fakadnak. Miért ? Mert nem voltunk és nem vagyunk tisztában a magyar nemzeti nevelést

fogalmával és az új idők követelte feladatával. Epen azért hála és elismerés illetheti azokat az ideálísabb lelkű férfiakat, a kik ezen eszme tisztázására szentelték és szentelik életük s idejök javarészét. Eme férfiak között áll első helyen dr. Schneller István, a neveléstan professzora a kolozsvári Ferencz Józseftudományegyetemen, ki mint a pozsonyi ev. ág. theol. akad. igazgatója lépett a néhai dr. Felméri Lajos helyére. Nem akarok, de jelen czikkem keretében fölösleges is volna a kettő között a nevelés-tudomány művelésére nézve összehasonlítást tenni. De meg kell jegyeznem, hogy míg Felméri követendő például és útmutatásul mindig az angol nevelésre és az angol oktatásra hivatkozott és az angollal állította párhuzamba a magyarnak nagyon is elmaradt iskoláztatását: addig Schneller, az evangelium és a filozófia szellemétől áthatva, a magyarnak benső természetéből kifolyó állásponton, egyfelől nemzeti, másfelől művelődéstörténeti alapon a némettel szemben, a németnek nevelésünk és oktatásunk terén csaknem mindent körülözönlő befolyása ellen és illetve a nálunk is okkal-móddal beplántált Herbart-Zilleri irányzat hatásainak lerombolására fekteti működésének súlypontját. Ezt igazolja az a gyakorlati érzékről tanúskodó tudományos értekezés is, mely a czímben foglalt tárgyról az „Athenaeum" cz. folyóirat 1902. évi folyamában és azután külön füzetben is (Hornyánszky Viktornál) megjelent. Ezt az érdekes és a mai időben nagy jelentőséggel bíró értekezést czélozom eme Lapok útján az illető érdeklődőkkel tartalmában megismertetni, — abból indulván ki egyfelől, hogy a gyertyát azért gyújtják meg, hogy a környezetre minél nagyobb világosságot hintsen; másfelől, hogy a mai időben nálunk uralkodó fennebbi eszmét és az annak alapján követelt nevelési és oktatási rendszerünk alapvonalait a maga tiszta valóságában láthassuk. E végből a nevezett értekezést hű kivonatban minél tömörebben s lehetőleg a szerző szavaival (stílusával) mutatom be a czélunk szerinti keretben ós külső formában. * * * A jelszavakkal szemben jogosult az óvatosság. Mert az azokban rejlő elemi erő gyakran a legkomolyabb érveket, erkölcsi törekvéseket dönti halomra. A nemzeti nevelés is olyan jelszó lett, melynek pajzsa mögött erővé válik a gyönge érv s hatalommá a színlelő erkölcs. Ilyen pajzsul szerzőnk nem használja a nemzeti nevelés igéjét, midőn a köztudattól eltérően alakult meg lelkében a nemzeti nevelés eszménye, s professzori hivatását épen akkor teljesíti, midőn gondolkodása ós tapasztalatai a szokottól eltérő alapokra és eredményekre vezetnek. Nevelésünk csak akkor nemzeti, ha az a nemzet szellemében folyik. De mikép, honnan ismerhetjük fel a nemzet szellemét? A felelet nagyon egyszerű azok részéről, kik egyhangúlag hirdetik, hogy csak hazánk történetében kell elmélyedni, hazánk történetét kell a nevelés és oktatás központjába helyezni: akkor a nemzeti szellemet fölismerjük s érvényesítjük. Igaz, hogy az egyéni élet lényege az ő fejlődésében nyilatkozik meg; de egy nemzetnek az élete oly változatos alakú egy és ugyanazon időben, s a különböző korszakokban is oly hullámzásokat mutat, hogy a lényeges vonások föllelése s így a nemzet jellemének megértése nagyon nehéz. Mily különböző szemmel nézik hazánk történetét a nemzetiségieskedők s a nemzeti állam hívei ! Mily máskép látja a magyart, a ki a „regnum Mariamim" szempontjából nézi nemzetünk történetét, mint az, ki a fejlődés egyik mozgató erejét az interkonfesszionális állam eszméjének megnyilatkozásában látja! Mennyire ellenkezően jellemzi a magyar nemzet szellemét, ki lázadást, hűtlenséget lát a nemzeti fejedelmek és a mult század harczaiban, s ki viszont épen e harczokban látja a nemzeti szellem legtisztább megnyilatkozását . . ! Ezért a magyar nemzet története magában véve, kritérium nélkül nem alkalmas arra, hogy a nemzetnek sajátosságát, a nemzeti szellemet megbízhatóan feltüntesse ; s annak központi tanítása sem nyújt biztosítékot arra nézve, hogy oktatásunk, nevelésünk tényleg nemzeti. Sokkal megbízhatóbb kalauz a nemzeti szellem kinyomozására a magyar irodalom története, s így érthető azoknak a törekvése, kik ezt a tantárgyat kívánják a középiskolai oktatás központjába helyezni a nemzeti nevelés érdekében. Hisz a költők tényleg a kor vatesei; finom érzékenységükkel és fogékonyságukkal egész öntudatlanul fölveszik magukba koruk szellemét, a nemzetüket átjáró hangulatokat, s így egy felsőbb erőnek engedve, az ihletettség perczeiben feltárják a jelennek, a szívnek vágyódását, boldogságát s eszményeikben a jövő titkait. Csakhogy az egyes korszakok költészetében sincs biztosíték arra nézve, hogy egyszersmind a nemzeti szellemnek is tükre legyen. Már csak az irodalomtörténeti különböző iskolák elnevezései is elárulják azt, hogy az egyes korszakok költői is idegen szellem befolyása alatt állottak. Csak a különböző nemzetek egész irodalmának összehasonlítása s az ezen alapon nyert sajátosság megállapítása vezethet egy-egy nemzet szellemének meghatározására. Ez az út igen nagy és igen nehéz. Természetes, hogy a magyar irodalomnak ily szempontból való kezelése a középiskolai fokozatokon teljes lehetetlen; mert kritikának és összehasonlításnak csak ott vau helye, a hol a kritizáltat, az összehasonlítandókat a tanuló már ismeri. De hát — hallszik az ellenvetés — egyes költőink mégis csak tisztán fejezik ki nemzetünk szellemét. Teljesen igaz! A kérdés csak az: ki az a költő, a ki nemcsak korának, hanem nemzete szellemének typikus kifejezője ? Az, a ki egyéni életével a magyar nép talajából nőtt ki; a kinek lelke egybeforrott teljesen a magyar nép lelkével, úgy hogy annak lelkéből dalol s annak lelkében él dalaival. Ügyde még az ily költőkkel szemben is fölmerülhet azon aggályunk, hogy vájjon korukkal nem áldozik-e le az ő dicsőségük és életük