Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-06-14 / 24. szám

mindenkori patrónusok gyakran bőkezű, feje­delmi adományai, fundácziói, segélyei nem tudták gazdaggá tenni, csak a pusztulástól mentették meg. Ebből érthető meg erdélyi különleges egy­házalkotmányunk sajátságos fejlődése s a többi egyházkerülettől való feltűnő eltérése, kivált a világi elem szereplése tekintetében. De bármennyire szegény volt is az erdélyi református egyházkerület, sohasem tévesztette szem elől nemzeti hivatását; sőt, a mint az idők folyamán a beáramló és terjeszkedő nem­zetiségek mindinkább szakgatták a magyarságot nyelvszigetekre s olvasztották magukba, annál inkább érezte fontosságát. Ez a hivatása ma ismét nagyon is előtérbe lép. A kiélesedő faji ellentétek, a nemzetiségi törekvések újra odajuttatják, hogy kettőzött figye­lemmel őrködjék a magyar nemzeti érdekek felett. A hol a mi prédikálásunk hangzik, ének­lésünk zendül, ott a magyarság nyilatkozik meg; a hol a mi harangunk elnémul, ott vége van a magyar ügynek. Ezt sohasem szabad elfeledni, ha az erdélyi református egyházról van szó. Kiválóan bölcs intézkedés volt s a magyar nemzeti ügynek kiszámíthatatlan hasznára vált az úgynevezett körlelkészségek szervezése; meit az elszórva, szerteszéjjel élő híveket, illetve ma­gyarokat csak így lehet megmenteni a nemze­tiségekbe való beolvadástól; másfelől a veszé­lyeztetett vidékeken járó körlelkész hivatott ós köteles őre a körében történő nemzetiségi moz­galmaknak. így, ha kevesen vagyunk is mi magyarok, de legalább a mieinket megtarthatjuk. Ezt remél­jük s ezen munkálkodunk. Van azonban ennek az áldásos, hazafias körlelkészi intézménynek sötét háttere, aggasztó következménye is: az tudniillik, liogy sok új templomot kellvén építeni, adósságba verte az egyházakat. De ezt nem panaszképen hozzuk fel, csak a helyzet ismertetésére; mert arról meg lehetünk győződve, hogy körlelkészség ki­dűlt, bedűlt templommal, szívességből átadott, kölcsönkért imaházakkal nem ért volna semmit. Bármily áldozatba került is tehát, elkerülhetet­lenül szükség volt a sok új templomra, mert mindegyik biztos menedéke, vára lett a magyar­ságnak. — De az adósság mégis megvan. Ezen­kívül a sok más anyaegyházban épített templom mind hozzájárult az általános eladósodáshoz, az egyházkerület egyetemes elszegényedéséhez. Meg­állapíthatjuk tehát, hogy az erdélyi református egyházkerület a legnagyobb áldozatot hozta a nemzeti ügynek, a mit csak hozhatott: anyagi kevés erejét mind a haza oltárára adta; sőt koczkára tette érette biztos fennállását, életét. Ezért minden partikuláris jóakarat nélkül igazsá­gosnak mondhatjuk azt az eljárást, ha az állam­segélyből, közsegítségekből s egyetemes egyházunk segélyforrásaiból feltűnően nagy részt Erdély visz el. Nem önzésből, nem magának kéri és viszi, hanem a nemzeti érdeknek. Mi, a kik közvetlenül ismerjük az egyház­kerület jelenlegi helyzetét és hivatását, jól látjuk, hogy mennyi még a teendő, s fokozott aggoda­lommal tekintünk a jövő elé, a melynek nagy, újabb harczára már nincs anyagi erőnk. A mi volt, már fel van áldozva. És ilyen körülmények közt köti le erőnket, figyelmünket a mindinkább erősödő reakczió is. A nemzetiségekkel való harczhoz tehát a fele­kezeti küzdelem is hozzájárul. Majláth püspök térítő munkájának csak irányát jelzette az a tény, hogy kierőszakolta, — talán nem is kellett nagyon erőltetni az illetékeseket, — az erdélyi püspök czímet; de tevékeny, lázas buzgalommal, személyes megjelenéseivel, sűrű utazgatásaival, vándorló prédikátoraival, misszió czímen utazó szerzeteseivel komolyan folytatja a felekezeti harczot. Már most a gyenge, hazafias hivatásában kimerült erdélyi református egyház hogyan legyen képes megvívni a hármas harczot? Töprengésre, javasolgatásokra, tervezgetésre kevés az időnk; gyorsan kell tennünk, mert minden perez drága. Úgy véljük, három nagy kérdést kell dűlőre juttatni, hogy a küzdelemben megállhassunk. E három kérdés ez: Miképen erősíthetők anyagilag az egyes egyházak? Miképen oldható meg a kényes és veszedelmes adózási ügy ? Mi a teendő az egyház­kormányzati szervezet átalakítása körül? Ezekről a kérdésekről jövő alkalommal. Erzsébetváros. Kóréh Endre. A békés-bánáti egyházmegye felosztása. Lapunknak régi egyházszervezeti programm-pontja és követelése, hogy a túlnagy egyházmegyék helyesebb beosztást nyerjenek, a mit lapunk a túlnagy gyülekeze­tekre és a túlnagy egyházkerületekre nézve is már rég­óta sürget. Első sorban egyházkormányzati, de igen fontos más egyházi tekintetek is javalják az egyházmegyék czélszerftbb beosztását. Lapunk ezt már a debreczeni, azután a budapesti zsinat alkalmából is szőnyegre hozta; de minden nagyobb eredmény nélkül. Most a kétfelé osztás tervét a békés-bánáti egyházmegyében a legille­tékesebb tényezők, az érdekelt egyházközségek hozták szőnyegre, s e végből a -gyülekezetek szavazása alá bocsátották e túlnagy egyházmegye két részre osztásának kérdését. Erre vonatkozik az alábbi fontos megkeresés, a melyet „ Őszinte szó" czim alatt a buzgó szerzők min­den kebelbeli egyház lelkészi hivatalához elküldöttek.

Next

/
Thumbnails
Contents