Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-11 / 2. szám
közt tátongó ürt a papizmus részéről teendő némely engedmények által. E békéltető törekvéseket különösen hazánkat illetőleg mutatja fel. Balogh Elemér pozsonyi ref. lelkész a magyar gályarabok történetéhez szolgáltat újabb adatokat, a velenczei német kereskedők házának és kereskedő családoknak az ismertetésével. Dr. Schnelkr István folytatja a „Jézus Krisztus a nevelés elve" czímű dolgozatát, s e második közleményében a ker. vallás lényegét igyekszik megállapítani. Fejtegetéseivel, állításával, különösen a ker. vallás történetét, forrásait és a Jézus személyét illetőleg sokban nem értünk ugyan egyet; de a dolgozatra most is azt mondjuk, hogy —• bár kellő kritikával — méltó a figyelmes olvasásra. A Lapszemlében gazdag ismertetését találjuk a német tudományos theol. folyóiratok nevezetesebb czikkeinek és a theol. irodalom újabb termékeinek. A hazai irodalomból lic. Lencz Gézának lapunkban is ismertetett két munkájának bírálatát olvassak. A Theol. Szaklap e második füzete is szép reményekre jogosít. Igen kérjük azonban a szerkesztőket, hogy a külföld theologiájából necsak a németországit ismertessék; mert a német theologia nem az egész ker. világ theologiája. (.H 1.) ** A forradalom és Napoleon kora. A Nagy Képes Világtörténet X-ik kötete. Irta Marcsali Henrik. Ez az újabb kötet a napokban hagyta el a sajtót. Ha elolvassuk, részletesen fogjuk ismertetni. Addig is felhívjuk rá olvasóink figyelmét. A könyv gyönyörű színes illusztrácziókkal és számos, szövegbe nyomott képpel van díszítve. A Franklin-Társulat nyomtatta s aMévay Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaságnál jelent meg. A kötet ára 16 korona. EGYHÁZ. Az országos ref. lelkészi özvegy-árvagyámintézet végrehaj tó-bizottsága felkéri a nt. Esperes urakat, hogy: 1. a folyó évi kongrua-segélyekből a gyámintézeti hátralékokat levonni; 2. a f. évi kimutatásokban az újabb .100 korona kongrua segély többlet után esedékes 10%-os belépési járulékot és 21 /2%-os tagdíjat felvenni; 3. a gyámintézeti kimutatásokat 2 példányban kiállítva a gyámintézeti előadóhoz felküldeni méltóztassanak. Budapesten, 1903. január hó 7 én Fetri Elek, biz. előadó. Lelkészválasztások. A homok-bödögei evang. egyházközség Tóth Kálmán pápai segédlelkészt választotta meg lelkipásztorává. — A magyar-péterlaki ref. gyülekezet, elhunyt lelkésze, Tavaszy József esperes helyét Keresztesig Gyula tófalvi lelkészszel töltötte be. — Az üllői ref. gyülekezet Mocsy Mihály segédlelkészt, — a hajdu-sámsoni ref. gyülekezet Diószeghy Mihály gyantai lelkészt választotta meg lelkipásztorává. — A pécsi ref. gyülekezet, mely a mult esztendőben lett anyaegyházzá, első rendes lelkészévé Nyáry Pál kovácshidaí helyettes lelkészt választotta meg. Az egyházi adózásról igen fontos tanulmányt közölt a „Jogállam" czímű szakfolyóiratban dr. Wekerle Sándor, volt miniszterelnök, a közigazgatási bíróság elnöke. A bevett egyházak adóztatási jogát a királynak az egyházi hatóságokra átruházott legfőbb kegyúri jogára vezeti vissza, s ezen az alapon argumentál az egyházi adóknak állami assistentiával való behajtása mellett. A behajtás rendezését okvetlenül rendezendőnek tartja, és pedig oly módon, hogy a szolgáltatások pénzértéke az autonom adózási hatáskörrel bíró egyházi közegek, oly szolgáltatásoké pedig, a melyek ily autonom hatáskörrel nem biró egyházakat illetnek, a közigazgatási hatóságok által jogérvényesen megállapíttassék, a természetbeli járandóságok pénzbeli egyenértéke egyidjűleg szintén meghatároztassék, s a hátralékoknak — természetesen kamatok nélküli — behajtása közigazgatási úton, a közadók behajtási módja s az ezekre nézve fennálló törvények határozmányai szerint történjék, de csakis a hátralékos ingóságaira kiterjedőleg. Egyházkerületi képviselőválasztás. Az erdélyi ev. ref. egyházkerület szilágy-szolnoki egyházmegyéjében egyházkerületi képviselőkül a következők választattak meg: Magyarosi István zilahi, Vincze Ödön diósadi, Patay Lajos m.-goroszlai, Kovács Albert sz.-nagyfalusi, G. Diószeghy Mór ér-kávási lelkészek. Világiak: Czetl Lőrincz, br. Győrfy Pál, Imre Lajos, Kávásy Sándor birtokosok. A tanítók részéről: dr. Petri Mór vármegyei kir. tanfelügyelő. Sárkány Sámuel püspök ünneplése. A bányai evang. egyházkerület tiszteletre méltó ősz püspöke folyó hó 19-én fogja betölteni Isten kegyelméből élete 80-dik esztendejét. A pilisi gyülekezet ós az egész egyházkerület meleg ünneplésben kívánja részesíteni ez alkalomból pásztorát, illetve püspökét. Az ünneplésben részt fog venni igaz tisztelettel bizonyára az egész magyar protestáns egyház. I S K 0 L A. Vasárnapi iskolák Debreczenben. A lelkes és derék theologus ifjúság Debreczenben nemcsak vallásos estélyeket rendez kiváló sikerrel a lelkek épülésére, hanem immár vasárnapi iskolákat is szervez. E tekintetben kérelemmel fordult a presbitériumhoz, engedné át a város különböző részeiben négy iskolai tantermet a vasárnap délutáni vallásos összejövetelek és tanítások czéljaira. A presbitérium, a lelkészi kar előterjesztésére, készséggel teljesítette a theol. ifjúság kérelmét, és a theol. tanárokkal egyetértőleg ki is jelölte a vasárnapi iskolák helyéül a Kossuth-utczai, Ispotályi, Bethlenutczai régi iskola tantermeit és a csapókerti imaházat. Az ifjak, a tanárok irányítása mellett, legközelébb megkezdik nemes belmissziói munkájukat. — Dicséret és elismerés a derék ifjúságnak ! Diák-estély. A nagyenyedi Bethlen-kollégium ifjúsága f. hó 17-én Diák-estélyt rendez az 1903. év nyarán, a kassai Rákóczi-kiállítás megtekintése és kapcsolatosan a felvidéki kirándulás költségeinek fedezésére. Az estély műsora a következő. 1. Nyitány. Előadja a főiskolai zenekar. 2. Énekel a gimnáziumi önképzŐ-kör dalkara. 3. Felolvas Váró Ferencz tanár. 4. Rossini: I. „Búcsú az erdőtől". II. „Este van", népdal-egyveleg, énekli a