Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-05-17 / 20. szám

analogiam, ez nyer kifejezést az ág. hitv. evangelikus egyház elnevezésében is; mert régibb országos törvényeinkben is, a mint láttuk, evangélikusoknak neveztetünk; mert csak az 1881— 82-iki debreezeni zsinat óta, mely helytelenül állapítja meg nevünket, jön használatba törvé nyeinkben a fordított ev. ref. elnevezés ; mert a gyakorlati életben is a református szót előbb használják, sőt egyszerűen csak reformátusnak neveztetünk, a mely szó után természetesen mindig oda értendő vagy az evangelikus vagy a christianus szó. Nem tartom kicsinyes oknak felhozni azt is, hogy postai küldeményeknél, leveleknél, újságoknál stb. akárhányszor összecserélnek bennünket és egyházunkat a testvéregyházzal; tehát a gyakorlati követelmény is az, hogy elől használjuk azt a szót, a mit az élet is úgy használ, azaz református-evangelikus legyen nevünk. De nem is új elnevezés ez, és így nem állhat meg azon megjegyzés, hogy ne újítsunk, ne változtassunk nevünkön; hanem csak a réginek újra érvényre juttatása, a mint ezt Bod Péter 1766-ik esztendőben írt »Smirnai Szent Polikarpus«-ából, mint törvényre hivatkozását, idézhetem : »a négy retzepta regilion levők közül — a reformata evangelika, lutherana, vagy augustana, unitaria vagy antitrinitaria regilión levőknek tulajdon püspökjök magok vallásán valók legyenek, a katholikusoknak vagy pápistáknak pedig vikáriusok « stb. (App. Const. Part I. Tit. I. Art. IX.). Nem új tehát ez elnevezés, használták régen is és ajánlják újabban is többen, így a többek között Tóti) Lajos ügyvéd, egyháztanácsos épen ezen »Prot. Egyh. és Isk. Lap« mult évi 52-ik számában is alaposan indokolva. Kívánatos és igen óhajtandó azért, hogy e régi, helyes és a közéletben is használt református-evangelikus nevünk tétessék egyházi törvényeinkben hivatalossá is. A széltében használt protestáns és protestantizmus helyett pedig, a két evangelikus egyház vagy röviden evangelizmus név volna használandó. Ezeket kívántam elmondani, ajánlva a kerületek, konvent és a zsinati atyák figyelmébe. Rákospalota. Benkö István, ref. lelkész. Több egyszerűséget! Most, midőn a közpolgári élet vezetői legközelebb a közigazgatás egyszerűsítésén fáradoztak, és midőn a református egyház fő emberei a lelki élet igazgatására szintén készülnek törvényeket alkotni: talán nem lesz időszerűtlen, ha az egyszerűség mellett is emelkednek a gyakorlat mezejéről figyelmet óhajtó hangok. Nem olyan egyszerűséget értek, a milyen az úgynevezett ázsiai állapotokat jellemzi, hol nem a törvény uralkodik, hanem az erősek önkénye. Inkább valami olyanféle egyszerűségképe lebeg előttem, a milyet valaha a pátriarchalis viszonyok mutathattak; kevés betű, sok lélek; agyszerű, világos törvények, és ezeknek bölcs alkalmazásával buzgó, vallásos élet, közel járó a tökéleteshez! Az ilyen életnek az volna a legfőbb ápolója, ha az önművelésre, igehirdetésre, lelki gondozásra, a sokat hangoztatott belmissziói működésre nekünk lelkészeknek minél több időnk maradna; ha minél többet tehetnénk olyat, a miből gyülekezetünknek, vagy egyes tagjainak szellemi, vagy anyagi előmenetele származnék; és ha minél kevesebbet kellene olyat tennünk, a mi bennünket a nép érzésétől elzár, sőt azzal épen szemtől szembe állít. Mi tagadás benne, ón a mostani törvénytervezetben látni vélek oly pontokat, a mik az egyszerűség kritériumát nagy mértékben nélkülözik, és ha a jelen alakjukban törvénynyé válnának: lelkésznek, presbitériumnak, esperesnek csak a munkáját szaporítanák ; különösen a lelkészt úgy állítanák szembe a gyülekezetével, mint egy §-okkal csörömpölő vasinges autamatát, még pedig a nélkül, hogy ama törvénypontok a hitéletnek, nem mondom a bensŐségét, hanem csak a külső rendjét is előrébb vinnék. De lássuk rendre az e nemű javaslatokat. I. A választók névjegyzékének évenkinti elkészítése (20— 22. §.) Sietek megjegyezni, ez nem annyira magában véve nehézkes, mint inkább az alkalmazása lesz ilyenné a presbiterek választásánál (31—36. §-ok.) Úgy látszik, azért kellett neki tervben megszületnie, hogy ennek alapján a pénzbeli büntetés megszüntetése helyett (359. §.) a választói jogról való megfosztást lehessen állítani. Ez az indok azonban, ha jól körül vizsgáljuk, igen gyengének bizonyul, és kevésnek látszik arra, hogy érette egyházkormányzatunk gépezetébe egy olyan kereket illeszszünk, a mi talán csak ötödik számba megy, s nélküle az egyház kezdésétől fogva mindeddig igen könynyen megvoltunk. A fegyelmi esetek pénzbeli büntetését a gyülekezeti életben annyira lehet nélkülözni, hogy például nekem a 20 éves lelkészi működésem alatt egyetlen egy esetem volt olyan, a miben az elkövetőt pénzbirsággal sujtottuk; de ha törvény nem volt volna rá, akkor is elkerülhettük volna. Az egyháztagok fegyelmi esetei a 358. §. B) pontja alatt vannak elősorolva; de ugyan melyik ezek köziil az, a melyiknél a pénzbírság mellőzhető nem volna? Ha templomban istentisztelet alatt rendetlenkedik valaki, rászólok a katedráról; vagy istentisztelet végeztével megpirítom a gyülekezet előtt; teljesen elég. Ha a kurátort vagy presbitert kötelessége teljesítésóért sérti valaki, a sértett fél beperelheti ellenfelét a polgári bíróságnál ;jha nincs rá tanú, amaz emezt visszasérti úgy, a hogy tudja, emennek sincs tanúja. A közéletben ez így szokott lenni. Olyan büntetést hát. a mi nélkülözhető, más egyébbel sem szükséges pótolni. Egé-