Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-05-10 / 19. szám

fenn. Megjegyzem egyben azt is, hogy a jelen rende­letemben jelzett kedvezmény csakis azon hadapródiskolai növendékeknek adatik meg, kik az 1900/901-ik tanévben vagy ezután léptek be a honvédhadapród-iskolába". A felesleges udvariaskodási kifejezések mellő­zése tárgyában a kultuszminiszter igen bölcs rendeletet intézett a vezetése alatt álló hivatalokhoz és intézetekhez, s rendeletét, hasonló intézkedés megtétele végett meg­küldötte az egyházi főhatóságokhoz is. Elrendelte, hogy a hivatalos felterjesztésekből s átiratokból a felesleges udvariaskodási kifejezések, — mint pl. a megszólításban a „Kegyelmes Uram", a minisztérium említésénél hasz­nálatos „magas" vagy „bölcs vezetése alatti" jelzők, a rendeletekre való hivatkozásnál használt „nagybecsű" stb. jelző, valamint a „Fogadja" kezdetű záradék jövőre elhagyandó s a „méltóztatott", „kegyeskedett" és „van szerencsém" szavak túlságosan gyakori alkalmazása is mellőzendő. Igen helyesen, mert a hivatalos felterjesz­tésekben az ilyen üres udvariaskodásra és felesleges szószaporításra csakugyan nincs semmi szükség. EGYESÜLET. A Magyar Protestáns irodalmi Társaság f. évi június hó 2-án Budapesten, a református főgimnáziumban (Lónyay-utcza 4. szám), órakor •pénzügyi bizottsági, 6 órakor választmányi ülést tart. 1. A pénzügyi bizottsági ülés tárgyai: A számadások megvizsgálása. A költség­vetés elkészítése. 2. A választmányi ülés tárgyai: Jelentés a számvizsgálatról. — Az 1903. és 1904. évi költségvetés. — A folyó évi közgyűlés. — A halasi, soproni, kecske­méti stb. körök szervezkedése. — A „Theologiai Szak­lap" segélyezése. — Változás a kiadványok programm­jában. Kéziratok felajánlása. — Kisebb előterjesztések. — Esetleges indítványok. -— Budapest, 1903. év május havában. Hegedűs Sándor, a MPIT. elnöke. Szöts Farkas, a MPIT. titkára. A Luther-társas ág irodalmi szakbizottsága a mult hónap 14-én tartotta meg ülését, a melyen, a Majba Vilmos titkár által kidolgozott tervezet alapján, a társaság irodalmi programmját állapították meg. E programm sze­rint a társaság népies iratokat, tudományos munkákat és tankönyveket óhajt kiadni. A népies kiadványokból, a melynek tárgyai: az evang. egyház jóltevőinek emlé­kezete, egyháztörténelmi rajzok és elbeszélések, egyházi költemények és mesék, polemikus kérdések és a szocziális kérdést tárgyazó fejtegetések, egyelőre évenként öt 2—2 íves füzetet bocsát ki. E kiadványok szerkesztésével Kovács Sándor és Payr Sándor theol. tanárokat bizták meg. A tankönyvvállalatot az egyes gyülekezetek rész­vényjegyzései útján óhajtják megvalósítani. A tiszta jövedelem egyik része a vállalat fejlesztésére, a másik része az egyházi irodalom ápolására fordíttatnék. A tudo­mányos munkák kiadását is elvben elhatározta a szak­bizottság; a kivitel részletei azonban még nincsenek megállapítva. Elvileg kimondta a bizottság, hogy első sorban egy új-testamentumi kommentárt kíván kiadni és pedig előfizetések útján. A munka tervezetének kidolgo­zásával Raffay Sándor theol. tanárt bízta meg. Dr. Masz­nyik Endre indítványára programmba vette a bizottság a reformátorok korszakalkotó műveinek és az újabbkori theologia kiválóbb termékeinek magyar nyelven kiadását is, s az erre vonatkozó tervezet elkészítésével az indít­ványozót bízta meg. Elhatározta továbbá a bizottság, hogy a gyülekezeti levéltárakban levő okiratoknak ós a régi egyházi szereknek az összeírására s a társasághoz beküldésére a kerületi és az egyházmegyei elnökségek útján felkérik a lelkészeket. A Dávid Ferencz-Egylet folyó hó 2-án (szombaton) d. u. 6 órakor tartotta a Koháry-utczai unitárius templom­ban havi felolvasó ülését szépszámú közönség részvétele mellett. A jól sikerült műsort Krausz Gusztáv „Orgona ábrándja" nyitotta meg. Ezután Molnár Berta opera-éne­kesnő énekelte Schubert „Mindenható"-ját, Faábry Edéné orgonakisérete mellett. Imát mondott Józan Miklós esperes. Ezt követte Léderer Imre hegedűjátéka. Bach és Gold­marck „Air"-jét játszotta. A műsor egyik legértékesebb pontja dr. Boross György kolozsvári unitárius theologiai dékán felolvasása volt. „A biblia mai világításban" czím­mel foglalkozott azzal a nagy kéréssel egyházi szem­pontból, a melyet Delitzsch Frigyes berlini orientalista tanár „Babylonia és Biblia" czímű művével felvetett. A felolvasást Murányi Farkas Sándor „Izzó tüzek" czímű költeménye követte és a szépen sikerült ülést Krausz Gusztáv „Orgona ábrándja" zárta be. A nagyszebeni magyar prot. nőegylet a mult hó 24-én tartotta meg évi közgyűlését. Az egyesület, mely Péchy Lajosné elnöklete ós Nagy József esperes-lelkész vezetése mellett működik, egy évi fennállása alatt is szép eredményekre mutathat reá. Két estélyónek tiszta jövedelme 551 kor. 55 fillér volt. Jótékonyságát szerény viszonyai mellett a következőkben gyakorolta: Kiosztott 43 darab összegyűjtött ócska ruhaneműt; ezenkívül 5 ken­dőt 6 korona, 9 pár csizmát 69 korona, 15 könyvet 10 korona értékben ; 1903. évi márczius hó 11-től fogva egy egyént heti 1 koronával, egyet havi 3 koronával segélyez. Az egyesületnek az alapító, rendes és pártoló tagok díjai­ból és nyilvános előadásokból befolyt vagyona 1018 kor. 39 fillér. Tagjainak száma 101, kik közül 19 alapító 20 kor. tagsági díjjal: a többi rendes tag évi 2 kor. tagdíjjal. A nemes czélú egyletnek a szép kezdet után még szebb jövendőt kívánunk. GYÁSZROVAT. Szepessy Mátyás, a miskolczi ref. főgimnázium tanára, hosszas és kínos szenvedés után a mult hónap 23-án elhunyt. Nyugodjék békével!

Next

/
Thumbnails
Contents