Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-05-03 / 18. szám

IL, 1908. októberében pedig I. fokú minősítvényt nyer. J9) hazajön külföldről 1904. őszén, ámde a 199. §. 3-dik alineája értelmében, mivel gyakorlati esztendővel nem rendelkezik, második képesítő vizsgálatot nem tehet ekkor, hanem csak a gyakorlati év pótlása után, 1905. októberében. Theologiai magántanári vizsgálatához okvetlen kell egy év; így azt csak 1906. októberében teheti le. A legjobb esetet véve fel, vizsgálata után azonnal alkalmaztatik valamely theologián; azonban, a rendes gyakorlatnak megfelelőleg, egy évig csak helyettes tanári minőségben. A 200. §. által követelt egy évi rendes tanári szolgálati évvel tehát csak 1908. októberében, a két szolgálati évvel pedig 1909. októberében rendelkezik, s csak ekkor nyerheti meg a II., illetve az I. fokú minősítést, holott A), külföldi theol. magántanári oklevél nélkül ezeket már 1906., illetve 1908. októberében megnyerte, mint gyakorló segédlelkész. A theologiai tanársággal tehát B) nemhogy nyerne, hanem veszít. Nyeresége csak akkor lenne, ha papi oklevele nem jeles, hanem jó, vagy épen elégséges lenne. Jó és elégséges oklevéllel azonban elvétve tesz valaki theol. magántanári vizsgálatot. Másként alakul ugyan a kép, ha a 200. §. 1. alineájához hozzáveszszük a 3. alineát is, a mely úgy rendelkezik, hogy a theol. magántanári minősítés úgy a lelkészi, mint a tanári szolgálatban tényleg eltöltött évek számát egygyel szaporítja ; de ez az alakulás sem sokat jelent, csakis annyit, még a legjobb esetben is, hogy B) jeles oklevéllel, egy évi külfölddel és theol. magántanári képesítéssel ugyanakkor nyer II. és I. fokú minősítvényt. a mikor A), pusztán jeles oklevele és gyakorlati szolgálati évei alapján. Ez azonban csak a legjobb eset, mert kérdés, hogy a 200. §. 3. alineája alkalmazható-e, a mikor az 1. alinea a Iegkategorikusabban rendes tanári szolgálati esztendőkről beszél. A theologiai tanárok külön minősítése ezenkívül olyan rendelkezést foglal magában, a. mely a gyakorlatban a legélesebb összeütközésbe kerülhet a 203. §. azon általános elvével, a mely szerint egyszer megnyert minősítési fokozatát bárki csak lelkészi jellege megszűntével veszítheti el. Megtörténhetik ugyanis, hogy valaki nem segédlelkészi, hanem rendes lelkészi jelleggel lesz theol. tanárrá, vagy segédlelkészi jelleggel is akkor, a mikor már a 199. §. értelmében II, vagy I. fokú minősítéssel rendelkezik. Mely szabály érvényesül ekkor? A 200. vagy a 203. §-e? Oly kérdés, a melyre nem lehet megfelelni. De épen mert nem lehet megfelelni rá a törvénytervezet alapján, az azt mutatja, hogy az alapelvek nincsenek következetesen keresztülvive, s e miatt ingadozások, sőt egyenes összeütközések jelentkeznek. Mindezek elmaradtak volna, ha a tervezet, a 197. §. elve szerint, a mely a lelkészek fogalma alá befoglalj a a lelkészminőségű tanárokat is, nem külön intézkedett volna a theol. tanárokról, hanem, mint rendes lelkészi jellegű egyénekről, a 199. §-ban rendelkezett volna, a többi lelkészi jellegű egyénekkel összefoglalva. De ha már épen valami előnyt kivánt részökre biztosítani, akkor legalább úgy tette volna meg javaslatát, hogy az előny valóban előny legyen minden körülmények között, ne pedig olyan, a mely bizonyos esetekben hátránynyá is lehet. Második kifogásom a tervezet ellen az, hogy a lelkészek szélesebb körű s épen külföldi tanulmányok útján való képzését nemcsak hogy nem támogatja, sőt ellenkezőleg gátolja. A 199. §. 3. alineája ugyanis, bárcsak úgy mellékesen, azt az elvet állítja fel, hogy az első és második képesítő vizsgálat között legalább egy gyakorlati esztendő töltendő el. Már most hogyan menjen valaki a két vizsgálat között külföldi tanulmányútra, ha az a veszedelem fenyegeti, a mit a tervezet világosan ki is mond, hogy ez a tanulmányi esztendő nem számíttatik be neki gyakorlati esztendőnek, tehát első képesítő vizsgálata után egy esztendőre nem is tehet második képesítő vizsgálatot, hanem csak ahoz két év múlva, ha a külföldön eltöltött egy esztendő után egy esztendőt még itthon eltölt gyakorlati szolgálatban ? Bizony ezt a könnyelműséget alig követi el valaki. Az igaz, hogy ugyanez az alinea azzal biztatgatja, hogy külföldi éve egy segédlelkészi szolgálati évnek számíttatik, — csakhogy ez megint a mellett bizonyít, hogy az alapelvek nincsenek következetesen keresztülvive. Mert ez a biztatás vájjon miként egyeztethető a 198. §. amaz alapelvével, hogy a minősítő évek mindig a második képesítő vizsgálat teljes és sikeres befejeztétől számíttatnak? Újra egy általános elv, a mely a részleteknél skártba tétetik, nem nagy dicsőségére a következetességnek. A 199. §. 3. alineájának a külföldi tanulmányi esztendőre vonatkozó rendelkezése tehát, nézetem szerint, abban a részében, hogy az gyakorlati esztendőnek be nem számíttatik, törlendő, s megengedendő a külföldön járt kandidátusoknak a második vizsgálat a külföldi év alapján is. Azt, hogy a külföldi tanulmányi esztendő bizonyos előnyt nyújtson, helyeslem ; de biztosítsa ezt a törvény oly módon, hogy erre vonatkozó rendelkezése, legalább a külső kifejezési formában, az általános alapelvvel ne kerüljön rikító ellentétbe. Harmadik kifogásom a rendes, helyettes- és segédlelkészek minősítésére vonatkozik. Vallom