Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-26 / 17. szám

fejtegetést csak akadémikus elmélkedésnek fogják tekinteni, gondolván, liogy előre nem látható következményeket vonhatna az ilyen radikális reformokra való törekvés maga után. Bizonyos, hogy reformokra, még pedig gyökeres reformokra van szükségünk, ha azt az irányt, a melyet a mi korunk váltott, tekintetbe véve, a pusztító hatásokat ellensúlyozni akarjuk. Az a mozgalom, mely a társadalom minden rétegében megindult és észrevehető erőfeszítéseket tesz, hogy a gondolatainak, a vágyainak megfelelő czélt figyelme tárgyává téve, azt a problémát, a mely az ő anyagi jólétét biztosítani fogja, megoldja, a mai társadalmi rend felbontásánál fog végződni. Tisztán láthatja mindenki, hogy minden feltűnő mozgalomnak a végczélja ez. És ki dicsőíti legjobban az anyag uralmát, ha nem azok, a kik ezeket a mozgalmakat hatalmi eszközökkel elfojtani igyekeznek ? Nem gondolják meg, hogy az erőszak csak fokozza a vágyakat, és arra figyelmezteti a jobblétért harczolókat, hogy a hatalmat igyekezzenek a kezökbe keríteni, hogy így ők szabjanak törvényt azoknak, a kik most fölöttük erőszakoskodnak. Közel van az idő, a mikor két táborra fog oszlani az emberiség és élethalálharczra fog kelni egymás ellen. Miért vájjon? Talán a czifra nyomorúságért, a melynek rabjai voltak eddig, és hogy valami krajczáros javítással megelégedve, nyugodtan visszatérjenek lenyűgözött szolgai állapotukba? Ha valaki a czélját keresi ezeknek a mozgalmaknak, ugyan hol fogja megtalálni azt a titkos erőt, a mely a mozgató rúgóknak az első nyomást megadta, hogy a mozgalom induljon meg? Ha bizonyos a czél, a miért a mozgalom megindíttatott, ezt a czélt csak az tűzhette ki, a ki a mozgalmat megindította. Ha a tenger dagálya megindult: keresi-e valaki, hogy melyik vízcsepp indult meg először? Csak azt keresi mindenki, hogy a dagály meddig hömpölyög ki a partokra és micsoda veszedelemmel fenyeget? Ezt kell figyelembe venni itt is. Ha egyszer a czél biztosítva lesz, a mozgalom hamar megszűnik. Gondolható-e, hogy valaki a czélt figyelembe veszi és az emberi társadalom biztosítását gondolkozás tárgyává teszi és a mozgalmat valamely czél meghatározásával, mint biztos segítő eszközzel lecsendesíteni akarja ? A mai társadalom csak akkor adna hitelt az ilyesféle figyelmeztetésnek, ha ezt csudák bizonyítanák. De tudjuk, hogy ha csuda történnék, épen oly kevéssé találna hitelre a csuda, mint az, a mit bizonyítani hivatva lenne. Ha tehát az orvoslás módját keressük, azt csak ott találhatjuk meg, a honnan a mozgalom megindult. És kik azok, a kik annak a hatalomnak a képviseletében működnek? Csak azok lehetnek ezek, a kik Isten nevében beszélnek az emberekhez. Lehet, hogy némelyek mosolyognak, mások megütődnek az ilyen vakmerő föltevésen, hogy a társadalom bizalmát igen csekély mértékben biró tagjainak ekkora vállalatot kellene magukra venniök. Bizonyára, ha a bizalom irántunk hiányzik, kérdés : megpróbáltuk-e ezt a bizalmat megszerezni, ha valami volt, megerősíteni? Ha megtettük volna, nem lehetne kétkednünk, hogy törekvéseink, a melyeket Istennek nevében, népünk javának szem előtt tartásával veszünk íöl, bizalommal fogadtatnának. Ha meggondolom, hogy a papság, nem véve ki egyetlen egy felekezetet sem, czélul tűzte volna ki maga elé Istennek akaratát figyelme tárgyává tenni és a Bibliából felkutatni, egybevetve az ó- és újtestamentomi Írásokat, a nélkül, hogy a betűhöz ragaszkodnék, vagy a dogmákkal békóba verné szellemét, hogy mi hát voltaképen az Istennek akarata, és ha ezt megtalálta, a dogmákkal és a betűvel semmitsem törődve, tanította volna híveit Isten akaratának megismerésére: a bizalom nem lankadt, hanem mindjobban erősödött volna. De a dogmák keretén és betűk érzelmén senki túl menni nem mer, mivel szemben találja magával a hivatalos egyházakat, melyek közül az egyik, ha ahhoz tartozik, kiátkozza, ha a másikhoz tartozik, az meg hittagadással vádolja; holott nyíltan vallott elve a szabadgondolkozás és szabadvizsgálódás. A bizalom az ember legbensőbb énjében gyökerezik. És ha csak valami alkalom idegenséget nem idéz elő, megmarad. Ha pedig egyszer megvan, megtartani nem oly nehéz, mint megszerezni. De ha már így van és mégis elfoglaljuk a hivatalt, a melybe az előlegezett bizalom ültetett; ha hivatásunknak meg akarunk felelni úgy, azzal a gondolattal, hogy Istennek felelősséggel tartozunk: azt kell keresnünk, hogy miképen szerezhetjük vissza azt a bizalmat, a mely teljesen meg van győződve, nemcsak a felől, hogy egyedül a gyülekezet tagjainak lelki java és üdve forog gondolatunkban, hanem hiszi azt is, hogy mi jobban ismerjük Istennek czéljait az emberrel, mint bárki más. Ha ezt a bizalmat a mai papság megszerezni képes lenne, semmit sem kellene aggódni a miatt, hogy azt a mind nagyobb arányokban terjedő mozgalmat, mely a társadalmat teljes felbomlással fenyegeti, rendes mederbe terelni ós minden nagyobb pusztító hatás nélkül lecsillapítani és megnyugtatni képes nem lenne. Ismét csak eszembe jut, ha a mi mostani helyzetünket veszem figyelembe, ama minden lelkész társammal közös gondolat: csuda kellene ehhez; mert csak isteni erő lenne képes ilyet megtenni, még pedig az is csudával. Bizony sokkal nagyobb dolog az, mintsem hogy pusztán emberi erővel véghez vinni lehetneI De nekünk tudnunk kell, hogy az isteni akarat végrehajtásában való munkálkodás isteni erőt von magához. Alig hiszem, hogy ne lennének, a kik épen olyan készek e nyilatkozatot gúny tárgyává tenni, mint azok, a kik gúnyt űztek a keresztfán függő Krisztusból, a kik mindig készek a gúnyra, valahányszor olyan hitről van