Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-19 / 16. szám

oldás jogát, a mikor az esküvel tett fogadást érvénytelennek jelenti ki, holott isteni jogok gyakorlására csak Isten jogosíthat valakit. A mikor tehát Krisztus az eskünek minden formáját tiltja, csak azért tiltja, mert tekintetbe veszi az embernek állhatatlanságát és megóvni akarja attól, hogy eskiiszegést kövessen el. És ha a mi egyházunk megkívánja, hogy evangélium alapján épült egyháznak elismertessék, óvakodnia kellene attól, hogy az ellenfél meg nem czáfolható okokkal bizonyítsa, hogy ez csak üres czím, mert egyházunknak ama törvénye, a melylyel eskütételt parancsol, a Krisztus evangéliumával, de különösen Krisztusnak az esküt tiltó parancsolatával homlokegyenest ellenkezik. Papp Károly. A zsinat figyelmébe. IV. T Minél több misztérium van valamely vallásban, annál távolabb áll a Krisztus vallásától. Nem is akarta ő a hit, remény és szereteten épült egyháznak tégláit misztériumokkal czementezni össze. A misztérium legjobban elterjedt és kifejlődött a pápás egyházban; mivel zsarnoki uralmat csupán szuronynyal, meg misztériummal lehet fentartani. A reformáczió igyekezett is attól megtisztítani az egyházat, mely purifikáczionális munkájában annyira ment, hogy még az ú. n. halottak napjának megünneplését is, ezt a különben igen kegyeletes szokást, beszüntette, nehogy általa tévútra vezettessenek az együgyű elmék. A pápás egyház 7. szakramentumából elvetett ötöt s visszaállította a krisztusi egyház kettejét: a keresztséget és az úrvacsorát. A reformáczió örököseinek tehát óvakodniok kell minden olyan felfogástól mely rejtély szine alatt, a babona terjesztésére szolgáltathatna alkalmat. A keresztségre nézve nincs is eltérés. Minden protestáns ember tudja, hogy az a ker. egyházba való felvételt jelenti; de már az úrvacsorához, kivált a pápistasággal kevert közönségnél, valamelyes rejtélyeskedés is tapadt. Némelyek bűnt eltörlő eszköznek tartják, pusztán, az opus operatum által; mások azt hiszik, hogy a beteg előbb meghal vagy meggyógyul általa; vannak, kik bizonyos testi bajok ellen bűverőt tulajdonítanak a kenyérnek, s ha szerit tehetik, el is csenik az úrvacsorázás alkalmával. Ha hát ki nem irthatunk is minden babonát, de annak terjesztésére nem szabad alkalmat szolgáltatni. A zsinati tervezet 86. §-ának tapogatózó bj pontja, mely a betegekhez való kivitelt tartalmazza, tág kaput nyit azon tévhit plántálására, hogy vagy minden bűne megbocsáttatik azon egy úrvacsorázásért, vagy előbb meghal stb. A tervezet készítője zavarban is lehetett, a mit ellenmondásaiból gondolok. Jó akarata érezte a bizonytalanságot s kerülgette a dolgot; végre aztán maga sem tudta, hogy mit is kellene proponálni. Egyik pontjában előtte lebegett a Krisztus és apostolok példája, kik dirib-darab kenyereket nem hordoztak házról-házra, hanem együtt részesültek abból az istentisztelet helyén. Előtte lebegett a szatmári zsinat végzése, mely épen az általam is jelzett tévhit eltávoztatása végett betiltotta a magánháznál való úrvacsorázást, s ezek hatása alatt azt ajánlja, hogy csupán azokon a napokon vihető ki betegekhez, melyeken a gyülekezet is részesült abban, hozzátévén azt az expiáló, de felesleges beszédet is, hogy: a betegek vagy hozzátartozóik kérelmére. Hát furcsa beteg az, a ki maga elmegy a lelkészhez, hogy vigye ki neki az úrvacsorát; más részről pedig hova és kihez vihetné ki a lelkész a hozzátartozók kérelme nélkül? A következő pontban már megtántorodik ezen előterjesztése, s ezt az elasztikus propozicziót teszi: „ha más alkalommal, betegek vagy haldoklók (íme az utolsó szentség ize) részére úrvacsorát kérnek, azt is ki kell szolgáltatni". Félre már egyszer ezekkel a tapogatózásokkal, ingadozásokkal. A ki rejtélyeskedni akar, menjen a pápás egyházba, mindent készen talál ott a lelkek megtévesztésére ; de ha a reformátorok igaz utódai akarunk lenni, akkor a fehéret ne mondjuk szürkének és a feketét homályosnak; mondjuk ki határozottan, hogy magánházhoz egyedül akkor vihető ki és csupán úrvacsoraosztás napján, ha ott olyan beteg szenved, a ki egy év óta nem járhatott a templomba. Megjegyzem azt is, hogy én előttem a falusi gyülekezetek élete lebeg; erről szólok, mint a melyet ismerek. Itt az az igazság, hogy járjon a nép a templomba minden vasárnap; éljen az úrvacsorával a templomban annak idejében; mert a melyik egyháztag ezeket elhanyagolja, annak a szive nincs kapcsolatban az egyházzal. A városi igazságról hozhatnak más törvényt és erről beszéljenek azok, kik a városi igazságot ismerik. A keresztszüleségre nézve sem vagyok egy nézeten a tervezettel, mely szerént keresztszülő csakis keresztyén lehet. A keresztszüleség egyrészről arról való bizonyság, hogy a gyermek megkereszteltetett; másrészről azon kötelezettség, hogy a szülőknek segítend a ref. vallásban nevelni fel a gyermeket. Ha ezen elvhez szigorúan ragaszkodnám, akkor határozottan kimondanám, hogy református gyermek keresztszülője csupán református lehet, mert pl. egy pápista keresztszülő bizonyára nem segíteiuli a református vallásban való nevelést. De a „ne légy felettébb igaz" bölcs tanácsot követve kimondanám, hogy keresztszülő lehet bármely állampolgár (felekezetnélkülit úgy sem hív egy református sem^, tehát zsidó is. Az én gyülekezetemben pl. már kétszer volt keresztanya : zsidó (a nagy szemöldökűek megnyugtatására kijelentem, hogy volt mellette református is). Szegény cselédemberek hívták meg jólelkű gazdáikat; kész szívvel elvállalták és kijelentették előttem, hogy ők gondoskodnak a gyermekek ruházatáról 12 éves korukig; cselekszik is; s azonfelül jó darabig segélyezték a szegény anyát is. Hát én az gondoltam, hogy ez az igazi krisztusi cselekedet; s ezekkel a keresztszülőkkel nem vallott kárt sem az egyház, sem a gyermek; mert sem ők, sem rabbijuk nem intrikált arra, hogy a keresztgyermekek zsidókká legyenek. Végre azt mondom, ne siessünk a zsinattal. A májusi gyűléskor még javában kelnek új ós új eszmék azoktól is, kik csupán a zöld asztal mellett nőttek fel; azoktól is, kiket a falusi élet tapasztalata sokféle bölcseségre tanított. Mert a rónaságot másként látja az, a ki a hegy tetején van, és másként az, ki a hegy aljában szemlélődik. A hegy tetejéről oly szép simának tetszik a felület, mint egy hímezett asztalterítő; de a ki a hegy aljában jár-kél, tapasztalja, hogy vannak ott árkok-dombok, zsombékok és tuskók; az látja csak, hogy nemcsupán kalászokkal rengő, zöld pázsittól diszlő