Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-19 / 16. szám

ós 78. §-ban világosan kimondaná, hogy a lelkészi oklevéllel biró ós akár lelkészi, akár tanári ós tanítói rendes állást elfoglaló egyének, az oklevél ós a szabályszerű fölavatás által lelkészi jelleget nyernek? Hiszen az egyház, különösen a református egyház mindig nagy egyházi erőt látott abban, ha nemcsak a templomi, hanem az iskolai kathedrán is, lelkészjellegű és képesítésű erőket alkalmazhatott. Hiszen, kivált ma, a közszellemnagymérvű elvilágiasulása idejében,nagyon fontos ós vitális érdeke a keresztyén egyháznak, hogy belhivatalnokai minél nagyobb számban lelkészi jellegűek, lelkészi szelleműek ós lelkészi képzettségűek legyenek. Nem leszorítani, de vonzani, nem kevesbíteni, de szaporítani kellene az egyháznak a lelkószképzettségű belhivatalnokait. Ezért a tervezet 77. és 78. §~ainak idevágó intézkedéseit múlhatatlanul át kell dolgozni, hogy az egyházban necsak a parókhiákon, hanem a tanítói s tanári állásokon működő lelkészek lelkész volta minden kétséget kizárólag a törvényben is megállapíttassók. Magától értetik, hogy a ki nem parókhiás lelkész, az parókhiális jogokat nem, de minden más lelkészi jogot mind igényelhet, mind gyakorolhat is, a mi a törvényben szintén formulázandó. 2. A lelkészekre vonatkozó rendelkezések szempontjából is nagy kifogásaim vannak a törvénytervezet ellen. A lelkészek teendőit túlságos részletezöleg formulázza a tervezet. Az erről szóló 86. §-t a tervezet szégyen §-ának lehetne nevezni. Szégyen-szakasz azért, mert gyarló szövegezése valóságos szegénységi bizonyítványa a törvényszerkesztésnek. A különben is gyenge törvényszöveg itt valóságos theologiai, liturgiái és pasztorális aprólókoskodásba merül. Mintha egy silány theologiai tankönyvet olvasna az ember. Nem a törvénykönyv kategorikus rendelkezéseit kapjuk itt, hanem egy pongyola theologiai tanár aprólékos utasításait arra nézve, hogy miként járjon el a lelkész a predikálásban, a sákramentumok kiszolgáltatásánál, az ónekeltetósnól, a konfirmácziónál, a lelkészi gondozásban, a gyülekezet kormányzásában, az iskolákra való felügyeletben, a szegények és betegek gondozásában, a házasulok esketésónél, az áttértek ós a kitértek körül, az anyakönyvezésnél, a temetésnél, a katonaság körül stb. stb. Nos hát a liturgikának, homiletikának, cura pastoralisnak és egyházjognak ilyen zűrzavaros és pongyola ismétlése teljességgel nem való az egyházi törvénykönyvbe. Először azért nem, mert az ily részletes megrendszabályozása a papságnak nem fér össze az evangéliumi és protestáns szabadsággal. Azután azért sem, mert az ily törvényszakasz vagy szigorúan vógrehajtatik, s akkor folytonos Damokles kardjaként lebeg a parókhus lelkész feje fölött; vagy lazán hajtatik végre, s akkor csak irott malaszt, törvénytöltelék marad a törvénykönyvben. Mindenek fölött pedig felemás igába kötözi azt az evangéliumi lelkipásztort ós meghonosítja a reformátusok krisztusi egyházában a külső formalizmust, a lélekölő betű-szolgaságot. Ettől a veszedelmes iránytól pedig óvja meg az Isten a mi anyaszentegyházunkat. Azért erélyesen sürgetem a lelkészekről szóló 77., 78. ós 86. törvényszakasz gyökeres átdolgozását. Hangsúlyozom az átdolgozás vezérelveit. Lelkész nemcsak a parókhus, hanem minden lelkészképesítésü egyén, a ki az anyaszentegyház valláserkölcsi szolgálatában áll. Ez legyen a 77. és 78. §. átdolgozásának a direktívája. A parókhus lelkészeket nem tanácsos a betű igájába hajtani. Ez legyen a 86. törvényszakasz átdolgozásának alapelve. Mert nem a betű, hanem a lélek az, a mi megelevenít. Dr. Siculus. Az eskü a törvénytervezetben. A pesti ref. egyházmegye közgyűlése a zsinati törvényjavaslatokat tárgyalván, megsokalta azokat a sok és hosszú eskümintákat, melyeket a tervezet felvétetni kiván, és javasolta a mintáknak rövidebb és egyszerűbb alakban formulázását. Ugyanez alkalommal elvi szempontból vettem az esküt figyelembe és igyekeztem megbizonyítani, hogy az eskü a mi egyházunknak nyíltan vallott és különös nyomatékkal hangsúlyozott elveivel nem egyezik meg. Csak biztos, tehát szilárd alapra lehet felépíteni Krisztusnak látható anyaszentegyházát. Mi pedig azt hirdetjük, hogy mi vagyunk az az egyház, a melyben, a más egyház által alaptalanul lefoglalt elv szerint, sziklára építjük a mi anyaszentegyházunkat. Fennen hirdetjük ugyanis, hogy mi a Krisztus evangéliumán épült egyház vagyunk, azért semmiképen el nem engedjük, hogy a mi czímünkből az evangéliumi jelző kimaradjon. Sőt a mi több : nem sziinünk meg, szóval és írásban figyelmeztetni, buzdítani, lelkesíteni, és a mennyire erkölcsi fegyverekkel lehet, kényszeríteni hitsorsosainkat, minden osztály-, minden korkülönbségre való tekintet nélkül arra, hogy az evangélium tanait, Krisztus parancsolatait minden szívbe, minden lélekbe bevinni és ott meggyökereztetni s ily módon Krisztust az emberi lélekben élő Krisztussá változtatni igyekezzenek. A hol ilyen nagy a Krisztus evangéliumáért a munka és harczi kedv, de meg tudva azt, hogy az ellenfél igen nagy figyelemmel kiséri gondolkozásunkat és törekvéseinket, gondolhatná-e valaki, hogy mi magunk törjük meg első sorban, még pedig hivatalosan ezt az elvet, és törvénynyel kényszerítjük hitsorsosainkat is arra, hogy nyíltan, az egész keresztyénvilág szemeláttára és