Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-12 / 15. szám

az egyházközségektől ered, valódi mandatáriusai s felelősségre is vonható kezelői. A zsinat jog- és hatáskörébe tartozó ügyek között, a régi törvény felemlítette n) pont alatt a házasságügyet is, a mostani javaslat 195. §-a pedig egészen kihagyja e pontot, bizonyára azon okból, hogy a házasság most már polgári jogügyletté vált. De mivel annak még mindig van bizonyos egyházi oldala is, melyről lemondanunk nem szabad, az új törvénybe is felveendőnek tartjuk az n) pont alatt, ily szöveggel: „Házasságiig i/, annak vallási és erkölcsi vonatkozásait illetőleg". A lelkészválasztásról szóló fejezet 196—204. §-ait teljesen törlendőknek, s illetőleg gyökeresen átdolgozandóknak véleményezte a közgyűlés, és pedig ágy, a mint azt a dunamelléki egyházkerületi zsinati bizottság már a mult évben javasolta a konventnek, hogy tudniillik, mind az egyházak osztályozása, mind a lelkészek minősítése eltöröltetvén, a választás úgy a rendes, mint a segédlelkészekre nézve két évi szolgálat után teljesen szabaddá tétessék. A többi szakaszok változatlanul elfogadtattak, csupán a 239. §. szigora volna szerintünk enyhítendő, oly módon, hogy a lelkész egy évi szolgálat előtt is pályázhat más állomásra és elébbi helyét elhagyhatja, de ez esetben odaszállíttatásának összes költségeit megtéríteni köteles. A kegyeleti időnek, a jelenlegi rendszer eltörlésével, egyszerre félévre tervezett leszállítását illetőleg, egyházmegyénk úgy vélekedik, hogy az kegyeletlenség, sőt sok esetben épen kegyetlenség volna, s azért ezt az időt a halálozástól számított egy egész évben véli megállapítandónak. A 282. §-al szemben azonban kimondandó, hogy a segéd- vagy helyettes lelkész pénzfizetését is, semmi esetben sem az egyházmegyei pénztár, melynek erre fordítható alapja nincsen, hanem az időközi javadalmat élvezők fizetik. Következett ezután a konventi tervezet legfontosabb része, az egyházi adózás kérdése, mely miként országszerte, úgy nálunk is a legnagyobb érdeklődéssel tárgyaltatott s igen élénk vitára adott alkalmat. Mindnyájan éreztük, hogy igen nehéz kérdéssel állunk szemben, melynek helyes megoldását a közelebb tartandó zsinattól még nem várhatjuk s jó, ha csak egy lépéssel is közeledhetünk a czél felé és a járatlan utat megtörhetjük egy szerencsésebb nemzedék számára. — Mindamellett belebocsátkoztunk az előttünk fekvő javaslat taglalásába és itt, egészen mellőzvén a részleteket, csupán a kiválólag elvi fontossággal biró szakaszokról nyilvánítottuk ki nézeteinket Feltétlenül helyesli egyházmegyénk a konventi albizottság azon álláspontját, hogy egy általánosan kötelező adókulcs behozatalát — a mi viszonyaink között — elrendelni egyáltalában lehetetlen; továbbá, hogy a segélyre nem szoruló egyházak budget jogát érinteni nem kívánja; de viszont azon egyházakban, melyek elviselhetetlen adóterheik könnyítését igénylik és várják (pedig ezek képezik a többséget), lehetetlen a bajon másként segíteni, mint az adózási kulcs egységessé tétele által. Állapít is meg a tervezet, 299. §-ában, ily adókulcsot, de ennek alkalmazását e mi egyházmegyénk nem tartja sem szabatosnak, sem igazságosnak. Már maga a személyi adó homályban hagy bennünket, mert míg mi az alatt azt szoktuk érteni, hogy a családban levő minden felnőtt személy adóköteles: addig az indokolásban felhozott példák mindig a családfő által fizetendő 2 koronát, vagus csak 1 személy adóját veszik számításba, E §. tehát világosabban szövegezendő. A proponált másik adónemet, t. i. az állam, egyenes adó után fizetett egyházi adót helyesnek találnánk, ha egészen következetesen vitetnék keresztül s nem oly módon, mint azt az indokolás czélozza s példákkal is illusztrálja. Ez a mód ismét a vagyonosoknak kedvezne és az eddigi aránytalanságot, mely miatt annyi a panasz, csak kevéssé szüntetné meg; nem is említve az elégedetlenséget, melyet a szegényeknél okozna. Fiat justitia! azaz szegények és gazdagok egyenlő %"o

t

fizessenek! Hiszen az állami adózás terén a progressziv-adózás behozatalát sürgetik nálunk is; csak mi hangoztassuk a decrescendót? Szerencsés gondolatnak találja egyházmegyénk, egy egyetemes adózási alap létesítését, de csak úgy, ha az a gyülekezetek megterheltetése nélkül történhetik, és ha annak kezelése deczentralizáltatik. Vagyis, az adózási segélyre szoruló egyházak aránya szerint osztatnék fel az alap jövedelme, a konvent által a kerületek között, ezek viszont az egyházmegyék között s az egyházmegyék pedig, melyek legjobban tudják, hol kell sürgősen segíteni, a szükség mérve szerint az egyházak között osztanák fel a segélyösszegeket, melyekből a gyülekezetek ú. n. egyházfentartási alapot létesítenének, csupán az évi kamatokat vagy jövedelmeket költhetvén el a legszegényebb egyháztagok adózási segélyezésére. Nem fogadja el egyházmegyénk, sőt határozott állást foglal a 293. §. azon rendelkezése ellen, mely szerint 20 éven alóli egyháztagokra egyházi adó ki nem vethető. Ily módon a kisebb népességű egyházak, melyekben a már konfirmált, vagy néhol á 16 évet betöltött egyháztagok a rendes adó, vagy párbérfizetők közé felvétetni szoktak, az anyagi tönk felé tereltetnének. Csak azon egy esetben volna e §. elfogadható, ha biztosítani lehetne azokat a kis egyházakat, hogy a költségvetésükben így támadt hiány, külső segélylyel, mindenesetre pótoltatni fog. A tárgy rokonságánál fogva, e helyen ajánlja egyházmegyénk az összeülendő zsinat figyelmébe azt az országszerte hangoztatott jogos kívánságot, hogy a lelkészi fizetés minimuma 2400, a tanítóké pedig 1200 koronában állapíttassék meg. Szemben a mai kor követelményeivel, s tekintettel az összes állami tisztviselők fizetésének folyamatban levő rendezésére, indítványunk külön indokolásra nem szorul. Ámde, sem az adózási alap létesítése, és az adózó nép terhein való könnyítés, sem a lelkészi és tanítói fizetések megfelelő kiegészítése, az állami hozzájárulás nagymérvű felemelése nélkül nem levén eszközölhető: a zsinat jog- és hatáskörébe kellene utalni azt a fontos feladatot, illetve kötelességet, hogy az az 1848. évi XX. t. czikknek, ha ez idő szerint nem is teljes, de évről-évre nagyobb, s maga a törvényhozás által biztosítandó állami dotáczió megadásával történendő részleges életbe léptetését, egyetemes egyházunk egész súlyának latbavetésével sürgesse. Az orsz. közalapról szóló rész, csekély módosítással elfogadtatott. Jelentékenyebb módosításunk az volna, hogy a közalap jövedelméből tőkesítésre ne 25, hanem csak 10°/0

5 missziói czélokra az eddigi 25% helyett csak 20% fordíttassék, a fenmaradó 20% pedig a létesítendő nyugdíjalapnak adatnék. Az egyházi törvénykezésről IL alatt közzétett javaslatot, dr. Kiss Ernő úr előterjesztése és alapos ismertetése után, mint az előbbi törvénynél világosabb és rendszeresebb munkát, egyházmegyénk általánosan elfogadta, s a tett módosítások a lényeget nem igen érintik. Ép oly kevés módosítással lett elfogadva a köznevelési