Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-12 / 15. szám

megy a százakhoz, hanem a százaknak kell az egy embert felkeresni. De lássuk tovább a kérdés gyakorlati oldalát. Az utazás ma, a mikor már nagyrészben vasúton és nem saját szekerén lován utazik még a polgár ember is, nem megy költség nélkül. Ha tehát a gyülekezet néhány választót csak egy-két pályázó meghallgatására küld is ki, azok költsége tekintélyes összegre rug. Ki fizeti ezt? Maguk a választók? Azok bizony nem igen hajlandók a maguk költségén utazgatni; az egyház pénztára? akkor pedig a választók valamennyi pályázót hajlandók lesznek meghallgatni s a választás igen sokba kerül ! De különben sem lehet az egyház pénztárát arra használni, hogy a gyülekezet tagjai annak terhére utazgassanak; van a gyülekezeteknek úgyis elég anyagi terhük, a mit alig bírnak hordozni. Avagy talán maga a pályázó viselje az utazás költségeit? ez ismét nyitott kapu a vesztegetésre. Jó lenne tehát megjelölni, kit terheljenek e költségek. Legjobb lenne azonban eltörölni ezt az egész rendszert s visszatérni a régi állapothoz. Megengedni, hogy a helyben levő adminisztrátor is választható legyen és behozni apróbaszónoklat rendszerét. Mert a méltányosság a gyülekezetek iránt mégis azt kívánja, hogy megadjuk nekik a módot s könnyűvé tegyük a választást, s ne kívánjuk, hogy a gyülekezet kerekedjék fel a pályázók meglátogatására, mely körülmény azután az etetés itatás meghonosodását is annyira előmozdította s elő fogja a jövőben is mozdítani az erre vonatkozó törvényes tilalom mellett is. Ezért nem tudom eléggé hangsúlyozni, keressék fel a pályázók a választó egyházat. Hiszem, hogy ebben az esetben kevesebb visszaélés s több békés választás történnék, azonfelül az egyháznak anyagilag is kevesebb költségébe kerülne a lelkészválasztás. A szakasz különben a pályázókra nézve is méltánytalan, mert a távolból pályázóknak úgyszólván lehetetlenné teszi, hogy tiszteséges úton magukat megismertessék. A gyülekezetnek hasonlóképen lehetetlenné teszi, hogy tudatosan adja le szavazatát, mert a legjobb esetben is néhány ember, a hallgató küldöttség tetszésén fordul meg, hogy kire adja szavazatát a gyülekezet. A mi a lelkészválasztás költségét illeti, erre nézve is jó volna valamely pozitív rendelkezés a törvényben. A »méltányosa napidijak, költségek nagyon elasztikus kijelentés. Tudok lelkészválasztást, mely 30—40 koronába vagy ennyibe se, de tudok olyant is, a mely 200, sőt több koronába került a gyülekezetnek. Egy helyen p. o. a minősítvények megvizsgálására megjelent esperes az alig másfél órai munkáért 40 kor. napidíjat számított s ugyanannyit kért útiköltség czímén is. Úgy hogy csak ez az egy aktus, a lelkészi és a vil. tanácsbiró napidíját és útiköltségét is hozzászámítva, 114 koronájába került a gyülekezetnek. Ezt bizony az illető gyülekezet nem igen találhatja ))méltányos«-nak. Meg kell tehát szabni legalább a napidíj maximumát, hogy minden visszaélésnek eleje vétessék. A lelkészválasztásról szóló fejezetnek hibája még az is, hogy meghagyta a szabályellenes választások czím alatt a 245. §. f) pontját, mely szerint megsemmisítendő a választás akkor is, ha a megválasztott lelkész tudta és beleegyezése nélkül mások bárminemű tiltott eszközökkel, etetéssel, itatással stb. lényeges befolyást gyakoroltak az illető lelkész megválasztatására. E §. nagy buzgalmában túl lő a czélon, s alkalmat ad arra, hogy némely kortesek ez úton érjék el czéljukat s a megválasztott lelkészt ártatlansága mellett is elüssék az illető lelkészi állástól. Az egyházi törvénykezésről akarok még szólani s ezzel kapcsolatban egy elvi kérdést felvetni. A munkálathoz csatolt jelentésben érinti a nagyérdemű előadó, hogy a tervezet készítésénél kénytelen volt a konventi útmutatáshoz tartania magát, mely szerint az érvényben levő törvény elvi alapja érintetlenül hagyassék. Ez magyarázza meg, hogy a bíróságok szervezete marad a régi. S vájjon egyházunk bírósági szervezete oly kifogástalan-e, hogy semmi módosításra, javításra nem szorul ? A tapasztalat az elfogulatlanul szemlélőt az ellenkezőről győzi meg. Mi a jó igazságszolgáltatásnak egyik legfőbb garancziája? A bíróságok függetlensége, mely a jogi rendnek, a törvény uralmának feltétlen megvalósítását biztosítja, ha kell a kormányzó hatóságokkal szemben is. A biróság függetlenségének lényege pedig, hogy a birói joghatóság gyakorlásánál a kormányzó hatóságoknak érdemleges befolyása ne legyen. S vájjon hogy állunk e tekintetben a mi bíróságainkkal?Bíróságaink elnökei egyszersmind kormányzó hatóságok is; sőt első sorban épen kormányzói, de egyszersmind bírósági elnökök s tagjai az egyházkerületi bíróságnak is hivatalból; hasonlóképen a püspök, főgondnok a kerületi és konventi bíróságokban. Vájjon megőrizhetik-e függetlenségüket mint birók? Vájjon képes-e egy ember mentesíteni magát minden melléktekintetektől, képes-e egyszer a kifogástalan kormányzó, másszor a kifogástalan biró szerepét betölteni? vájjon szét tudja-e magában választani a kétféle joghatóságot gyakorló személyt, tud-e délelőtt jól kormányozni s délután jól ítélkezni? Bizony lehetetlenség az, a mit törvényeink e tekintetben kívánnak!