Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-02-22 / 8. szám

többé mulasztásunkat helyrehozni. Nem lehet azt tovább tűrnünk, hogy szervezetünk vénítő és életemósztő rendszer legyen. Sőt azt sem szabad figyelmen kivül hagynunk, hogy a jelenlegi kritikus időben, s még inkább a jövőben, el legyenek vonva püspökeink és espereseink amaz elsőrangú kötelesség teljesítésétől, hogy reprezentáljanak s egyéniségük teljes erkölcsi erejét mérlegbe vethessék, mindazon exponált és veszélyes pontokon, a hol tollal, tintcival és papirossal nem védhetik meg egyházunk igaz érdekeit. Jól tudom én, hogy ehhez szükséges volna még az egyházkerületek, vagy legalább az egyházmegyék helyesebb beosztása ós kikerekítóse is. ím »az okos pápások« e tekintetben is előttünk járnak! De ezzel most nem foglalkozom. Addig pedig, míg a jobb kor elkövetkezik, a mi kedves »tehetetlen öregeink« vigasztalják magukat, jeles költőnk: Lóvaynak ezen szavaival: Ülhetek még a tanácscsal, Keresni megfontolással A hazának közjavát; Hol, mint hajdan, nem felejtik S a mérlegbe súlylyal vetik : Az öregek bölcs szavát. Garző Gyula. ISKOLAÜGY. A budapesti vallástanítás berendezéséhez. II. Czikkeimből láthatta, a ki látni akar, hogy a vallástanítás ügyéért szóltam, s bár egészen távol tartottam magam minden személyes érdeknek hordozásától, mégis azt hihettem, hogy talán annak a nyolcz katecheta társamnak is szolgálni fogok, a kit a budapesti egyház állandósított. Azonban H. kollegám a megmondhatója, hogy miért lát ő esetleg támadható jogi bonyodalmakat, ha a presbitérium a katechetákkal szemben elvállalt kötelezettséget el nem vállaltaknak tekintené. Én ezt meg nem valósulható rémképnek tekinteni; miatta nem is aggódom. Feltűnő, hogy H. kollegám hallgatagon két helyen is elismeri, hogy még sem egészen olyan illuzorius az én jogczímem, mikor a jövendő rendezésről beszélve, kifejtem, hogy népiskolában a tanítók is kellőképen tudnák szolgálni a czélt. Neki sincs olyan kifogása, a mely e gondolat megvalósulásának legyőzhetetlen akadálya volna, sőt az általam felsorolt feltételeknél kevesebbel is megelégednék; de — mintha semmi módon nem akarna velem egy véleményen lenni — Pál apostol szavát, hogy t. i. az ajándékokban is (— s az oklevelekben is —) különbség vagyon s a szolgálatban is, egészen másként magyarázza, mint ón. H. kollegám úgy magyarázza, mintha a különböző szolgálat miatt a mostani katecheták és lelkészek ajándékaiban vélnék különbséget; én pedig úgy értem, hogy az elemi s a felsőbb fokú iskolákban van a vallástanítás, a szolgálat között olyan különbség, hogy amazt a kisebb ajándékú (oklevelü) néptanító is elvégezheti. Az oklevelekről nem azért beszéltem, mintha az egyiket, a lelkészit lealacsonyítani, a másikat, a tanítóit felmagasztalni lett volna szándékom; hanem mivel gyarló emberi Ítélettel a valamely munkára alkalmazhatóságot e szerint szoktuk mérni. Újra azt állítom, hogy az általam felállított feltételek mellett, tanítói oklevéllel biró férfiakra a népiskolai vallástanítást nyugodtan bizhatnánk. (Legfőbb kvalifikácziónak természetesen a rátermettséget tartom, mert valóban katecheta non fit, sed nascitur.) De most jő az utolsó s H. kollegám szemében a legfontosabb kérdés, — s alighanem e miatt lőn az ő ítéletében illuzoriussá az én szólási jogczimem, — ama képzelt sérelem, a melylyel állítólag theol. akadémiánkat illettem. A ki czikkeimet figyelemmel elolvasta, láthatja, hogy professzoraimról s akadémiánkról hálával emlékezem, mert szivemben is ezek iránt őszinte hálát érzek. Mégis, mivel bizonyos kérdésben fejtegetésem summájául azt mertem állítani, hogy bár itt megtanuljuk, hogy „« fejlettebb lelkeket hogy ápoljuk, hogy neveljük és erősítsük, de az ébredő lelkekkel szemben, ha Őszinték akarunk lenni, meg kell vallanunk erőtlenségünket, készületlenségünket". II. kollega lovaggá üti magát, akadémiánk féltett becsületének s áldott professzoraim jó hírnevének védelmében támad és pedig oly hangon, a melyben a sok szenvedély mellett, ha némi igazság is volna, fejemre zúdíthatná sokak neheztelését. De szerencsére hiányzik szavából az igazság s így én nyugodtan lehetek. Szeretettel s féltékenyen őrizzük theológiánk hírnevét; de a vallástanítás szent ügye érdekében újra azt kell mondanom, hogy iskolák számára katechetákat ott nem neveltek. H. kollegám ugyan más véleményen van s mondja, hogy még a gyakorlati képzés is elegendő, mert látogattunk iskolát, részt vehettünk a vasárnapi iskolai tanításban, sőt egy néhányan még nevelősködtünk is. Igaz, megtörtént az iskolalátogatás, láttunk, hallottunk gyakorlati tanítást; de, ha H. kollegám tudná, liogy miként történik az e fajta gyakorlati képzés a képezdékben, akkor czikkem megfelelő részéből nem sértő, vagy lelkészi oklevelünket kicsinylő szándékot, hanem csak a vallástanítás ügye iránt való jóindulatot olvasott volna ki. A vasárnapi iskolai tanításban a theol. részt vehetett s ez Szabó Aladár mostani igazgató úrnak oly egyéni érdeme, mint H. kollegának az, hogy az angol nyelvet tanítva módot nyújtott a theol. ifjúságnak e kincs megszerzésére. Én nevelő lévén theologus koromban, a vasárnapi iskolai tanításban sohasem vehettem részt ; de kérdem, hogy ma hány theologus ifjú gyarapítja ez úton gyakorlati pedagógiai tudományát? s ha e kérdésre választ kaptam, akkor kérdem tovább, hogy lehet-e ezzel komolyan érvelni az iskolai katecheta, a pedagógus képzés tökéletessége mellett? Ha már ezt gyenge bizonyítékul felhozta H. kollega, én úgy gondolnék ebből erős bizonyítékot csinálni, ha kimondatnék, hogy a vasárnapi iskolai tanítás, vagy a rendes előadás keretében az előkészítő órákon részvétel kötelezővé tétetik. Igaz, hogy egy néhányan nevelők is voltunk, s a kit — mint engem is — szegénységem e pályára késztetett, az némi gyakorlati ügyességet is elsajátíthatott; de tekinttel arra, hogy most, a megnövekedett theologus létszám mellett is alig egy néhányan vannak, a kik nevelősködéssel tartják fenn magukat, azt hiszem, hogy ezzel komolyan nem érvelhetünk theologiánk gyakorlati pedagógiai képzése mellett, mert ilyforma következtetést engedve meg, mivel volt és van theologus, a ki ügyvédi irodában körmölve keresi kenyerét, azt is elmondhatnánk, hogy