Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-28 / 52. szám
Egyházunk anyagi egyenjogúsításában még ennyire sem vagyunk, mert az adott évi segélyben még mindig a kormány kegyelem kenyerét eszszük, s nincs törvény, a mely az államsegélyt törvényhozás biztosítékaival megállapítaná s mint a magyar államban élő szabad egyháznak nyújtaná. Napirendre került s élénken foglalkoztatta egyházi gyűléseinket az 1848. évi XX. t.-cz. s ha kérdjük, minő eredménynyel ? hát azzal, hogy bizottsághoz utasították!? Itt is tapasztalhattuk az egyetértés hiányából folyó tapogatózást, erőtlenséget és nembánomságot. Nincs bennünk annyi őszinte egyházszeretet, hogy komoly kitartással egyházunk k özjogi aliásat meghatározó törvények értelmében s közmívelődési feladatainak megfelelő tekintélylyel tudnánk felibe kerekedni egyes politikai, egyéni és egyéb ide nem tartozó tekinteteknek, hogy határozottan követeinők azt, a mi minket törvény szerint, ország s Isten előtt több mint félszáz esztendő óta jogosan megillet. Vájjon meddig fog tartani a fellángolt lelkesedés és terem-e egészséges gyümölcsöt roskadozó egyházunk megerősítésére? Egyházi intézményekben nem gazdagodtunk, s meg kell elégednünk annak a kevésnek fentartásával, a melyeket nagy nehezen és keveseknek áldozatával sikerült létesíteni. Nem is csoda, mert míg egyfelől szegénység miatt a kisebb egyházak még a lelkészi s tanítói állásokkal és egyházi épületek fentartásával járó költségeket sem képesek elviselni, addig másfelől a nagy ós módos egyházak pigra massaja tehetetlenségében alig bír érzékkel egyes új egyházi intézmények létesítése iránt. Ila őseink az üldözések közepette sem tartották szükségesnek, hogy ily nemű intézményeket létesítsenek, minek kellene most gondoskodnunk nekünk !? Legyen úgy, mint régen volt, haladhatunk tovább eddigi utainkon, az Isten majd gondját viseli nyájának —• gondolják és alszanak .... Megindult egy mozgalom, a melynek az a törekvése, hogy a prot. theologiai tudomány művelésének méltó helye legyen a budapesti egyetemen s az állam egy prot. theol. fakultást állítson s tartson fenn, miként az egyetem egyéb fakultásait. Lángoltunk s lelkesedtünk érte sokan, azt gondolva, hogy komolyan kell venni az eszmét s mi az eredmény? Ott fekszik az eszme eltemetve egyes gyűlési határozatokban — a mihez egyébként kitűnően értünk ! Valóban kérdéses, hogy a mostani nemzedék fel fogja-e támasztani !? Belső életünk fejlődött-e? Igaz, erre nagyon nehéz felelni! Sokkal többet kellene foglalkoznunk az egyes gyülekezetek belső életével, mint a" mennyit foglalkozunk ós mélyebben kellene bepillantanunk azoknak összes ténykedéseibe, hogy biztos következtetéseket vonhatnánk s egészen határozottan rámutathatnánk az általában vagy a különösen mutatkozó hiányokra, feltűnő szomorú jelenségekre, biztató és örvendetes tényekre. Mindazáltal a különböző gyűléseken elhangzottakból, jelentésekből értekezleti tárgyalásokból, hírlapi közleményekből ós magán érte^ sítósekből lehet oly következtetéseket vonnunk, a melyek az egyház belső életének megközelítő tükörét képezik. Mivel a külsőleg megnyilatkozó élet a belsőnek kinyomata, annálfogva már a fentiekből is világosan következik, hogy a hol ilyen bajok uralkodnak, ott nem lehet kifogástalan az egyház belső élete sem. A hol erős a hit s valódi a szeretet, ott az egyháznak külső életében is láthatjuk annak nyomait. A mely egyházban csak egy néhány lelkes s buzgó tag található, az magával viszi a többit ós új életet teremt másokban s a sokaságban is. Nagy eredményeket, kiváló sikereket nem igen jegyezhetünk fel a mult évi egyházi életünkről, tehát korhacltnak, szenvedőnek kellett annak lennie, mint évek óta volt. A bürokratizmus nem kisebbedett, hanem ha lehet, még jobban terjeszkedett s a papirkorszak uralma igen sokban azt a téves ambicziót fejleszti, hogy iktató s posta-könyvüknek sok számában keressék dicsőségüket, mintha a. lelkésznek hivatása levelek s akták írásában s elintézésében állana. Hogy milyen az istentisztelet látogatása, vagy az úrvacsorának s egyéb istentiszteleti s egyházias cselekményeknek igénybe vétele, arról nagyon ritkán ós nagyon felületesen értesülünk. Az egyháztagoknak lelki gondozása a lelkész részéről, a szegényeknek, ügyefogyottaknak s betegeknek segélyezése, ellátása s gyógyítása az egyház részéről még mindig ismeretlen előttünk. A katekizáczió, az ifjúság vezetése, a nők egyházi gondozása, az egyházi irodalom ápolása s terjesztése még mindig gyermek korukat élik. A belső egyházi tevékenység elmaradottságának vagy teljes hiányának következése a sok helyütt uralkodó belső viszály az egyház tagjai, elöljárói között, az egyházi járulékoknak szomorú behajtása s mind az, a mit az egyház rosz közszellemének vagy teljes hiányának nevezünk. Ám azért az egyház belső élete egészben véve mégis a haladás ós javulás útjára tért. Számos biztató jel mutatkozik már is. Örömmel telik el keblünk, ha látjuk, hogy itt-ott kezd ébredezni a protestáns szellem, s hogy erősbödik az érdeklődés egyházi intézményeink iránt. Irodalmi társaságaink, ha nehezen is, de évről évre szélesebb körben s nagyobb számban ter-