Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-02-02 / 5. szám

Gyula ügyvéd 24-et, Gál Ferencz kecskeméti törvény­széki elnök 19-et, Kozma László zombori ügyvéd 13-at kapott; a többi szavazat 28 egyén között megoszlott. Abszolút többséget tehát senki sem nyert. A bizottság szűkebb szavazást rendelt el Kiss Aron és Szeless József között, a mire vonatkozólag a szavazatok márczius l-ig küldendők be az esperest és márczius 8-ig a püspöki hiva­talhoz. Lelkészválasztás. A lás-dobszai (Alsó-Zemplén) ref. gyülekezet, meghívás útján Kajdy Menyhért takta-har­kányi helyettes-lelkészt választotta meg lelkipásztorává. Lelkészbeiktatások. A nagy-borosnyói ref. gyüle­kezet a mult vasárnap iktatta be hivatalába új lelki­pásztorát, Kovács Árpádot. A beiktatást Vén Mihály, az egyházmegye esperese végezte. — A háti ev. egyház­község új lelkészét, Hajdú Lajos mult hó 19-én iktatta be hivatalába édes atyja, Hajdú Lajos és Fuchs János bagonyai lelkész. A király adománya. 0 Felsége a király a titeli evang. egyházközségnek, templomópítésre 200 koronát adományozott. A pesti ág. evang. magyar egyházközség mult hó 27-én tartotta meg évi rendes számadó közgyű­lését. Az elnöki jelentés kapcsán jegyzőkönyvileg örö­kítették meg néhai özv. Kéler Sándorné szül. Bielek Terézia emlékezetét, a ki végrendeletileg tízezer koro­nát hagyományozott az egyházközségnek. Horváth Sán­dor lelkész az egyházközség belső életéről tett jelen­tést s különösen kiemelte azt a jótékony hatást, a me­lyet az egyház hitoktatói által, a város különböző pont­jain, a községi iskolák termeiben rendszeresen tartott istentiszteletek és az egyháztagok meglátogatása gya­korolt a gyülekezet belső életére. Jelentést tett a kis­pesti és az erzsébetfalvai fiókegyházak szervezkedéséről; legutoljára pedig a gyülekezet népmozgalmi adatairól, nyereségeiről és veszteségeiről számolt be. A gyűlés a jelentést tudomásul vette, s kimondotta, hogy jövőre a lelkészi jelentés kinyomassék és a gyűlést megelőzőleg kiosztassék. Elfogadták a folyó évre szóló költségvetést; végül pedig az újonnan szervezett második segédlelkészi állásra, három pályázó közül ifj. Porkoláb Gyula vár­palotai segédlelkészt választották meg. Az acsádi ref. egyház énekkara, mely a gyüle­kezeti éneklés és az egyházias érzés emelésére alakult meg ezelőtt két esztendővel, s a mely azóta már több­ször adta bizonyságát életrevalóságának, mult hó 19-én sikerült felolvasó estét tartott, a melyen elbeszélések felolvasásával, szavalatokkal és szépen előadott össz­hangzatos énekekkel gyönyörködtették a tagok a nagy­számú közönséget. A pápai ref. egyház templomópítése. Említettük már, hogy a pápai ref. egyház, régi és zárt helyen fekvő temploma helyett egy alkalmasabb helyen kiván új templomot építeni. A mint a Dunántúli Prot. Lap írja, ebben az ügyben a mult hónapban bizalmas érte­kezletre hívta össze Fenyvessy Ferencz főispán a város képviselő testületét. Az értekezleten Kiss József lelkész előterjesztette az egyház azon óhajtását, hogy a város engedje át az új templom számára a mai színház-teret, a színházat pedig a kollégium telkén építse fel. A jelen­voltak kivétel nélkül annak adtak kifejezést, hogy az egyház megkeresi a várost a színháztér átengedése vé­gett, a kérést teljes készséggel támogatni fogják. Vallásos estólyek. A sátoralja-ujhelyi ref. egyház­ban mult hó 23-án tartott vallásos estélyeken, gyüleke­zeti ének és ima után Fejes István lelkész tartott elő­adást a biblia alapján a haza- és vallás-szeretetről; záradékképen pedig, tárgyának illusztrálására felolvasta „Ezekiel" czímű gyönyörű vallásos költeményét. A val­lásos estély többi programmszámait vegyes énekkari, férfi négyes énekek és vallásos tárgyú szavalatok képez­ték. Az estélyt a gyülekezet közéneke rekesztette be. — Komáromban mult hó 22-én tartottak vallásos estélyt. A gyülekezet közóneke után Antal Gábor püspök mon­dott imádságot, majd pedig Tárnok Gyula közs. iskolai tanító tartott igen szép felolvasást a vallásos érzésnek már a gyermekek lelkébe beoltásának szükségességéről. Ezenkívül karénekeket adott elő az egyházi első ének­kar Sulacsik Lajos karnagy vezetése alatt; Farkas Béla ifjúsági egyesületi tag Kiss József: Jehova czímű költeményét szavalta el, Sulacsik Mariska pedig Beetho­ven egy szép dalát énekelte el. Az estélyt a gyülekezet közóneke zárta be. Az 1848: XX. t.-czikk a költségvetés tárgya­lásánál. A mint a „Magyar Szó" írja a f. évi állami költ­ségvetés tárgyalása alkalmával a függetlenségi Kossuth­párt komolyan szóvá fogja tenni az 1848: XX. t.-czikk végrehajtásának szükségességét, és pedig egyáltalán nem úgy, mint egyoldalú felekezeti ügyet, hanem mint az alkotmányosság kérdését. A törvény végrehajtása ügyé­nek a törvényhozás előtt felvetését helyeseljük; legalább nyilvánosan és hivatalosan teendő kormánynyilatkozatot hallhatunk majd Azt azonban előre is ki kell jelente­nünk, hogy protestáns egyházunk a törvény betűszerinti végrehajtását, a mely autonómiáját megsemmisítéssel fenyegetné, egyáltalán nem kívánja; de igenis kívánja a törvény szellemében a méltányos és az autonómiát nem csorbító dotácziót. A r. kath. autonómiai kongresszus a mult hónap 23-án kezdte meg újra tárgyalásait. A 24-diki ülésben Szmrecsányi Pál szepesi püspök bejelentette, hogy a püspöki kar általánosságban elfogadja a 27-es bizottság munkálatát a tárgyalás alapjául, a részletes tárgyalás­nál azonban követelni fogja az alapok és alapítványok, valamint az ezekből fentartott iskolák ügyének az erdé­lyi r. kath. autonómia szerinti rendezését. A 25-diki ülésen befejeződött az általános vita és következett a szavazás, a melynek eredménye a 27-es bizottság munkálatának a részletes tárgyalás alapjául elfogadá­sával végződött. A munkálat elfogadása mellett szavaz­tak 69-en, ellene 56-an, az elfogadás tehát 13 szótöbb­séggel történt. A 27-dikén megkezdett részletes tárgyalás 10*

Next

/
Thumbnails
Contents