Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-02-02 / 5. szám

leme előhaladó fejlődési képességében és érvényesülésében van. Ennélfogva Istennek a Jézus Krisztusban való egyedüli kijelentése ellen való azon állásfoglalást, hogy ez által a keresztyénség már eleitől fogva mumiaszerűségre és élettelenségre volna kárhoztatva, haszontalannak kell tekintenünk. A Jézus ismeretének ezen kivül ama tantételek állnak útjában, a melyekben az Ő egyéniségét kidomborítani próbálták Az emberek hallják azt, hogy Jézus szűztől született, hallják eleve való létezését, hallják, hogy ő mint az Istenség második személye, Istenhez mindenben hasonló fiú ós miután ilyen hangoktól már régen elszoktak, meghökkennek és nem tudják, hogy hol van a ki- vagy bevezető út? Valamivel több történeti érzék és történeti ismeret felvilágosíthatná őket a felől, hogy az ilyen tanokban a mult idők eleven, vallásos érdekeltsége nyert kifejezést. A mennyiben azonban nem tudják magokat azokba a jelen korban beletalálni, hát hagyjuk ott azt az előttök érthetetlen tételeket. Krisztushoz való viszonyunkban nem határozó az, hogy vájjon kettős természetet különböztetünk-e meg benne, vagy sem? Legelső helyen nem arról van szó, hogy milyen állást foglalunk a Jézusról szóló tételek egyike-másikával szemben, hanem arról, hogy miként vélekedünk magáról Jézusról, s annak önkijelentéséről, hogy ő Istennek fia? Mi ezt a kijelentést helyeseljük és megpróbáljuk az értelem által felfogható okokat kimutatni. Helyeseljük ezt a kifejezést és pedig egyszerűen a Jézus szempontjából. Senkinek sem jut eszébe azonnal igazat adni még a hozzá legközelebb álló legjobb emberének is, ha az magáról rendkívüli nagy dolgokat állít. Ha a kipróbálás eszközei hiányzanak, szemügyre veszi az egész embert, hogy vájjon igaznak, megbízhatónak látszik-e vagy igaztalannak, megbízhatatlannak ? Ilyen vizsgálódó tekintettel állunk a Jézus egyénisége előtt és bármily bizalmatlanok legyünk is, nem vonhatjuk ki magunkat ama benyomás alól, hogy Krisztus az igazságtól van. Miért hittek benne kortársai? Mivel nem vonhatták ki magokat az ő önzetlen, kegyes egyéniségének hatása alól. Mi is így vagyunk vele. Ha eleinte szertelennek tartjuk is kijelentéseit, de mennél bizalmasabb viszonyba jövünk vele, annál hihetőbbnek találjuk azokat Nincs többé kedvünk azt állítani róla, hogy őt félrevezették, vagy ő vezetett félre másokat, hanem örömmel ismerjük el, hogy ő igaz és igazán beszél. Dr. Schöll J. után Ruszkay Gyula. (Vége köv.) BELFÖLD. Az Énekeskönyv reviziójáról. III. Az erdélyi énekeskönyv darabjairól. 1. A vasárnap reggeli kezdő ének Erdélyben nagyon kedvelt s azzá válik rövid időn az egész hazában. 2. A vasárnap délutáni kezdő ének szintén nagyon használt. De hogy e négy sorban használt hat főnévi igenév a vers szépségét nem emeli, s a mi kezdő énekeinkkel versenybe nem állhat: az bizonyos. El kellene hagyni. Predikáczió előtti ének. Erdélyben a pap nem visz fel magával bibliát csak imakönyvet, gyakorlottabb szónokok azt se. Minden kathedrán ott fekszik a Szentkönyv (némelyik még nagyságos Rákóczy uram ajándékából, nagy kapcsos kiadás) s midőn az imát végzi a pap, a gyülekezet énekel (Szűkölködünk) s az ének alatt, mint egy a nyert ihlet alatt keresi ki a pap a szent-leczkét. Nekem ez tetszik. Változatosabbá teszi az isteni tiszteletet, gyakrabban nyújt szerepet a hívőknek közreműködésök által tenni változatosabbá a közönséges isteni tiszteletet. Ezért a „Szűkölködünk" czímű éneket bevenném. A 2. dallama nincs közölve, s ma már én sem emlékszem reá. Szövege pedig jó és délutánra használható lenne. A köznapi kezdőre nincs szükség. A 16., 17. és 18. dics. dallama nincs megnevezve. Ha jól sejtem, az első és utolsó a 146. új dallamára (Oh áldandó), a 17. pedig a 179. dics. dallamára megy. Alkalmuk sincs megemlítve. Ha emlékem nem csal, ezek invokácziók; gyülekezés közben éneklik a hívek, míg az orgona — mely ott csaknem minden templomban található — meg nem zendül, az utó-ének pedig a kimenetelkor. Ha népünk jártos lesz az éneklésben, egyikre sincs szükség. Az invokáczióra magok választanak alkalmas éneket, kijövetelre pedig a lelkész jelöli ki az alkalmas verseket. A 28 -nál van sok szebb énekünk; ez csak a számot szaporítaná. Ha a „ Szűkölködünk"-et beveszszük, úgy ez az Erdélyben kedvelt ének is megmaradhat, már csak a dallam gyakorlása .végett is. A 30. dicséret általánosan ismert ós kedvelt parafrázisa a „Mi Atyánk"-nak s bár ugyan erre szolgál a 137. dicséret, mégis úgy tartalmánál, mint nagyon kedvelt dallamainál fogva felveendő. Ám, a dallam, minden ékitéstől megfosztva, egész puritán egyszerűségben tétetett le. Nálunk így is elterjed, de Erdélyben mit szólanak majd hozzá azok, kiknek ez volt a legkedvesebb énekök és pedig ismert zenei ókítósű sorokkal? 33. dicséret (Dallama? 90. zs.?) A 90. zsoltár után van készítve és jó is. Kérdés, nem lesz-e fölösleges ? A vasárnapi énekek közé felvehető. 34. dicséret. Általánosan kedvelt ének. Az lenne nálunk is, ha erre és a 30.-ra több dicséret vagy zsoltár alakíttatnék át. A 2-ik strófa 5—6. sorának zenei festése még az átdolgozással sem lett sikerültté. Nagyobb ellentétet alig képzelhetek, mint e két sort: „Keblünk szelíd sóhajtása. A szélvész vad ordítása (mert az eredetiben így van) egy és ugyanazon dallamra énekelni. Művészi dalkör a pianó és forte kellő alkalmazásával talán színeket adna hozzá, de a gyülekezet ajakán ott marad a kontraszt az átdolgozás után is. A 35. dicséret dallamának 4 első sora az utolsó