Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-21 / 38. szám

A wupperthali ünnepi héten Gunning tanár „a theológia s a vallástudomány közötti viszonyról" értekezett. Saussaye tanárnak az 1897. évben tartott vallástudományi előadására utalva, szerző azt hangsúlyozta, hogy a különböző vallásokkal szemben a Krisztus kijelentésének vallása az egyedüli vallás. Ez alapon a ker. theológia az egyedüli igaz vallástudomány, s vallástudományról mint olyanról szó sem lehet. E supranaturalista állásponton sajnálja az előadó, hogy Luther Wormsban az írás mellett észokokra is támaszkodott, hogy Kálvin az Istent a természetben is kereste és hogy Zwingli „de vera et falsa religione" czimű művében be akarta bizonyítani a vallásos igazságot. Szerinte ezekkel a bizonyításokkal az objektív isteni kijelentés az emberileg igazolható vélemények körébe van bevonva. Schleiermacher függőségi érzete és Rietschl theológiája is belevonta a raczionális elemet a vallás körébe. Az értelemnek ilyen primátusa természetfeletti jellegétől fosztja meg a keresztyénséget, azt csupán a többi vallások élére helyezi s így a theológia veszedelmére vezet. Csakis az objektív isteni kijelentés alapján nyeri a theológia a maga szilárd álláspontját minden állítólagos vallástudománynyal szemben. Fejtegetéseinek eredményeit a következő supraraturális tételekbe foglalta össze az előadó: A theológia a kijelentett élő Istenről szóló tudomány, s ép azért szorosan meghatározott s egységesen körvonalozott objektív tudomány. A vallástudomány a történet, a bölcselet s a psychologia egyik fontos része, s ép azért nem egységes és önálló tudomány. A vallástudomány csak elvilágiasítja a theológiát. A theológia a vallástudomány alá helyezve önmagának megszüntetésére vezetne. A theológiának nincsen szüksége tudományra, hanem csak a Krisztusra. Mi pedig azt mondjuk, hogy a theológiának és a vallástudománynak ily merev supranaturális különválasztása a theológia tudományos jellegének és a keresztyénség történeti alapjainak megsemmisítésével azonos. E fejtegetések emlékeztetnek bennünket az orthodox Vilmar elméletére „a tények theológiájáról", a mi már közel áll a r. katholiczizmus felfogásához. A tudományos theológiának régi ellensége az orthodoxia, mely régebbi és újabbi alakjában azt vallja, hogy — mint hübel is tette — „alapvető különbség vagyon modern liberális és orthodox pozitív theológia között, s hogy a kettőnél, főleg a hitvallásokhoz való viszonyát tekintve két ellentétes világnézetről van szó." Im legújabban is az „Ev. K.-Ztg". azt írja, hogy a modern theológiát az ev. theológia önálló irányának nem tekinthetjük, sőt hogy a két iránynál két különböző vallásról volna szó. Pedig a hitvallásokhoz való viszonyunkat tekintve azt kell mondanunk, hogy a keresztyénségnél előbbrevaló az élet, mint a tan, s hogy a személyes és szocziális keresztyén életet semmiféle hitvallás sem pótolhatja. A hitvallásoknak merev jogi használatáról, ma már nem lehet szó az egyházban, és itt is érvényesül az a bibliai igazság, hogy „a betű öl, a szellem pedig megelevenít". Nem egy ponton térünk ma el a hitvallásoktól, a nélkül, hogy azzal a mi hitvallásainkat megtagadnék. Különbséget kell tennünk a hitvallások maradandó vallási szubstancziája s azoknak relatív kortörténeti jellege és értéke között. Ezzel megdől Stöckernek a minapi vádja is, a mely szerint Ilarnack csakis azért (és korántsem apologétikai czélból) írta volna meg „A keresztyénség lényege" czimű nagyhírű művét, hogy azzal .,egy új evangéliumot konstruáljon". Ugylátszik, Schleiermacher még nem eléggé tudott megreformálni némely theol. köröket! A német ev. tartományegyházak szorosabb tömörüléséről s a német prot. egyházi egységről igen érdekesen ír Haupt tanár a Beysclilag-féle „Deutsch-Evang. Blátter" hasábjain ekkópen: Ez a kiváló hallei tanár örömmel üdvözli a Beyschlag életideálját képező egyesülés mozgalmát. Minden egyesülés erőt, minden szétszakadozottság gyengeséget jelent a prot. egyházban is. Már a fölvetett eszmét is üdvözölnünk kell az egységes német protestantizmus szempontjából. Itt az ideje, hogy az egyszerű óhajok teréről immár a cselekvés terére menjünk át. A tömörülés eszméjét — és ez a biztató — a német ev. egyháztartományok egységes képviselete, az eisenachi egyházi értekezlet egyhangúlag szavazta meg, a mire kétségtelenül igen nagy befolyása volt a német császár és a gótliai fejedelem mult évi karácsoni beszédjének. De az egységes orgánum eddigelé bizonyos közös egyházi ügyeknél tisztán csak tanácskozási joggal bírt, s épen nem volt neki valamelyes tekintélye a birodalommal szemben. ígv a külföldi német protestánsokra az ő hatásköre épen nem vonatkozott. A berlini főegyházi tanács ugyan gondozza p. o. a keleti német protestánsokat (Szófiában, Konstantinápolyban és Palástinában stb.), de valamelyes joga e protestánsokkal szemben máig sincsen. Az eisenachi egyházi értekezletet kell ilyen központi egyesítő hatósággá átalakítanunk, s neki szerep- és jogkört biztosítanunk. A német ev. egyháztartományoknak ne esetleges külső összejöveteléről vagy képviseletéről, hanem azok szerves egyesítéséről legyen szó a jövőben. Nemzeti és prot. érdeke az egyaránt a nagy német birodalomnak. A német nemzeti egységet mielőbb a német prot. egyházi egység kövesse." Örömmel üdvözöljük az életrevaló gondolatokat! Az „Ev. Bund" XV. nagygyűlését okt. 6—8. napjain Hagen városában fogja tartani. Az ünnepi istentiszteleteken Nebe münsteri generálszup. és Kaiser lipcsei lelkész fogja tartani. Előadást tart Bourrier párisi lelkész a franczia reformmozgalomról, Buchner berthelsdorfi miszsziói igazgató a r. kath. missziói buzgalomról, mint a prot. veszedelméről, Weitbrecht wimpfeni lelkész a nép megnyeréséről az Ev. Bund számára, Ney lixheimi lelkész a lothringiai ev. egyházról, Hoffmann boroszlói lelkész a testvéri czivakodásról és szeretetről, Reischle hallei tanár a bibliáról és a ker. népéletről. Geest dorfhaini lelkész a külföldi ev. diasporáról, Meyer zwickaui szuperintendens az osztrák protestantizmusról, Eritze ransart 78