Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-17 / 33. szám

ha az egyetemes papság eszméje felkölti mindnyájunk keblében a kötelesség öntudatát s megteszszük mindnyájan azt, a mit szent vallásunk tőlünk megkíván; ha türelmetlenségnek nem bélyegzi azt köztünk az irigység, a féltékenység, mikor egyházunk érdekei mellett melegebben buzgólkodunk, „akkor közel lesz hozzánk az a jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán". Mi is his?szük ezt, csak talán abban különbözik véleményünk az ősz püspökétől, hogy ő közelinek látja azoknak a feltételeknek a valósulását, a melyek mellett egyházunk felvirágozhat, mi pedig, akár a megfelelő állami támogatást, akár híveink terheinek lejebb szállítását, akár pedig, s legfőképen a kötelességeit nemcsak tudó, de végző egyetemes papság fenséges eszméjét nézzük, a mi vén lassú haladásunk mellett nem merjük oly hirtelen várni azt az átalakulást, a melyre pedig oly égetően szükségünk volna. — Ugyanezen, valamint a következő számban Sáfrány Dezső f.-borsodi egyházmegyei ügyész mutat reá arra az anomáliára, hogy, daczára zsinati s királyilag megerősített- törvényeinknek, a polgári bíróságok illetékesnek Ítélik magokat oly peres ügyekben, a melyek pedig kizárólag csak az egyházi bíróságok elé valók. Ezért szükségesnek látja, hogy az egyetemes ref. egyház állást foglaljon és erélyes akcziót indítson az iránt, hogy a nemsokára országgyűlési tárgyalás alá kerülő polgári rendtartásba vétessék fel egy szakasz, melynek tartalma az legyen, hogy a magyarországi ev. ref. egyház törvényes alapon hozott, alkotmányos módon jóváhagyott zsinati törvényeiben foglalt intézkedések hatálya a polgári perrendtartás intézkedései által nem hatálytalaníttatnak. — Ezt az indítványt a f.-borsodi egyházmegye, úgy tudjuk, a kerület útján a zsinati előkészítő bizottsághoz terjesztette fel, s igen óhajtandó, hogy az általa megszüntetni kivánt anomália felkeltse a bizottság komoly figyelmét; mert ime, ismét egy olyan sérelem, a melynek orvoslása sürgősen szükséges, ha csak azt nem akarjuk, hogy királyilag megerősített törvényeink tekintélye semmivé legyen. A 23-dik számban Sarudy György mondja el kifogásait az orsz. ref. tanáregyesület alapszabályait illetőleg, s azt kivánja, hogy némely pontok a jövő évi gyűlésen módosíttassanak. A 24-dik számban dr. Tüdős István veszi igen erős kritika alá a konventnek a zsinati kérdésekre vonatkozó határozataikat, s a konventet egyenesen az egyház kerékkötőjének minősíti. Itt is tehát feltűnik azaz ellentét konvent és egyházi közvélemény között, melyről már fentebb szóltam. Miben volna itt a segítség ? Annak a régebbi törvénynek a visszaállításában, a mely szerint a konventi képviselőket nem az egyházkerületi gyűlések hanem az egyes gyülekezetek választották. A míg ez meg nem történik, konventünk olyan marad, a milyen, s meglehet, hogy idők multával még nagyobb lesz az eltérés közte és az egyházi közvélemény között. Quod Deus avertat! Az Erdélyi Prot. Lap 19-dik számában Péchy Árpád elmélkedik az 1848: XX. t.-cz. végrehajtása kérdésének képviselőházi tárgyalása felett. Sajnálattal konstatálja, hogy a pártfegyelem, a melyet meglehet, hogy a háttérből bizonyos fekete kéz irányított, szájkosarat tett a protestáns képviselők szájára és csak a függetlenségi 48-as párt állt meg becsülettel a küzdelemben. Ennek hatása alatt a miniszter ajkán az először elhangzott hegyes sóhaj Ígéretté alakult ugyan át; de még ennek sem szabad bennünket kielégíteni. Nekünk törvény kell, a mely ezt az életbevágó fontos kérdést az 1848. évi 20. t.-cz. szellemében, egyházi hatóságaink meghallgatásával megoldja. Sürgetnünk, követelnünk kell ezt, mivel nekünk a jobb anyagi helyzet nem azért kell, hogy uraskodjunk, hanem hogy az evangéliumi hitért és a hazáért annál jobban munkálkodhassunk. A lap további részében ifj. Bartók György (Elmélkedések az üdv evangéliumáról) és Horváth István (Pál apostol Rómában) dolgozatainak befejezését olvassuk. A 20-dik számban Király Béla ír a vadházasságok leküzdéséről. Ezt a rákfenét állami törvény egymaga ki nem irtja. Az egyházaknak, a lelkészeknek is segítő kezet kell ehhez nyújtani. A lelkészek segítő kezet nyújthatnak, ha a lelki gondozást híven teljesítik. Legelső sorban arra kell törekedniök, hogy a vadházasságok létrejöttét megakadályozzák. Ezt úgy érhetik el, ha lehetőleg elejét veszik a szerencsétlen házasságkötéseknek, mivel a tapasztalat szerint ezek a vadházasságoknak legjobb melegágyai. Kisérje figyelemmel a lelkész az új házastársak életét s lelkipásztori prudencziával igyekezzék eltávolítani abból mindent, a mi bontólag hathatna. A fennálló vadházasságokat igyekezzék törvényes házasságokká átalakítani, s ha ennek talán az érvényben levő törvényes házasság volna az akadálya, azt a törvényes úton felbontatni. Mindezeket azonban a lelkész csak úgy hajthatja végre sikerrel, ha a saját magán- és családi élete kifogástalan ,tiszta; ha mint igazi lelkipásztor bizalmat és szeretetet tud kelteni maga iránt, és ha presbitereit, egész gyülekezetét munkatársaivá megnyeri. — Közérdekűbb közleménye még a lapnak Tolstoi kiátkoztatása, Tankó Bélától, a mely egész terjedelmében adja a szent szinódusnak Tolstoit az egyházból kirekesztő végzését és Tolstoinak arra írt feleletét. Kár azonban, hogy Tolstoi felelete a nyomdász által oly össze-vissza tördeltetett, hogy. az ember azt sem igen tudja, hogy hol az eleje s hol a vége. A 21-dik számban Gsekme Ferencz ír az erdélyi egyházvizsgálati kérdőpontokról. Helyesli, hogy a kérdőpontokat az egész kerületre nézve egyöntetűleg állapították meg; mert csak így lehetséges az egyházi élet képét egyöntetűleg megrajzolni. — Én magam meg nemcsak azt szeretném, hogy kerületenként, hanem, hogy az egész egyházban is egyformák legyenek a kérdőpontok. De necsak egyformák, hanem olyanok is, hogy ne lehessen az egyházi életnek egyetlenegy olyan fontos mozzanata sem, a melyekre ki nem terjednének. Igen nagy bajunk az, hogy évenként nem áll előttünk egész