Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-05 / 1. szám

zata ellen, másik kézzel serényen építgetni a protestáns Jeruzsálem falait. Bizony ez nehéz, bizony ez csaknem emberfeletti munka a szegény magyar protestánsoknak. Apostoli lélekkel, nagy bátorsággal és még nagyobb türelemmel kell ma bírniok az evangélium híveinek és szolgáinak itt hazánkban, hogy az ellentétek e zűrzavarában s az óriási nehézségek között fejőket ne veszítsék. A hitnek valóságos hősiességére és vérnélküli martirságára, a béketűrő szeretetnek fokozott energiájára van ma szükség, hogy renclíthetlenül megállhassunk a hitetlenség gúnyjával, megvetésével és czinizmusával szemben, s hogy nyugodtan szembeszállhassunk a bigottság ádáz gyűlöletével. Azt is tudom, hogy korunk anyagiassága és erkölcseinek lazasága, jellemeinek puhasága, sőt petyhüdtsége, gondolkozásának képmutatásra hajló ledérsége teljességgel nem kedvez annak a nagy idealizmust, hősies hitet, magas erkölcsi energiát és fenkölt gondolkozást igénylő evangéliumi szellemnek és irányzatnak, a melyet e Lap »megfogyva bár, de törve nem« évek óta vaskövetkezetességgel sürget, ajánl, követel. Es én mégis azt hangoztatom, azt kiáltom, azt sivítom a te füledbe, szeretett protestáns egyházam: serkenj, ébredj, buzdulj fel munkára és két kézzel is építs s védekezzél, mert itt a megpróbáltatás ideje. Lássátok meg, oh népem őrállói, lássátok meg korunk nagy evoluczióit s vonjátok el belőle a biztató tanulságokat. íme a három utolsó század világtörténete hangosan kiáltja: a mely nemzetek bevették a Krisztus evangéliumának világító, szabadító és megszentelő erőit (angolok, németek, hollandok, svédek, norvégek, svájcziak, északamerikaiak stb.) azok nagygyá lettek, világuraivá emelkedtek; de a melyek nem fogadták be a reformáczió evangéliumi keresztyénségét, azok, ha háromszáz évvel ezelőtt nagyok és elsők voltak is (spanyolok, olaszok, portugallok, osztrákok, sőt részben a francziák is), vagy teljesen lehanyatlottak, vagy a rohamos hanyatlás lejtőjére jutottak. Lássátok be, édes hitfeleim, hogy a hol az evangéliumi szabadság, egyenlőség és testvériség elvei uralkodnak, ott a szegény és kis nemzeteket is gazdagságra és nagyságra emeli az a mustármagnyi erő, az evangélium, a mely a legnagyobb hatalom, mert Istennek hatalma. Tanítsátok meg a szabadságért lelkesülő népet templomban, iskolában és napi olvasmányban arra, hogy »a hol az urnák lelke vancc, ott van az igazi, a maradandó, a népboldogító szabadság. Győzzétek meg korunk felvilágosult elméit arról, hogy az a világosság az igaz és örök világosság, a mely a bethlehemi jászolban gyúlt ki, s a mely kétezer év bizonysága szerint csakugyan a »világ világossága® lőn. Mutassátok meg korunk filantrópjainak a világtörténet megczáfolhatatlan tényeiből, hogy az az igazi, az isteni emberszeretet, a melyet a korunk kételyei által kissé elhomályosított názáreti mester hirdetett és gyakorolt, s a mely a föld és az élet valódi ízesítő és megtartó savának bizonyult. Tárjátok fel e nemzet gondolkozó fiai előtt hazánk viharos, de dicsőségteljes múltját, és meglátják belőle, hogy háromszáz év leforgása alatt ez a sokat üldözött és máig is elnyomott evangéliumi protestantizmus volt a magyar nemzeti eszmének, az alkotmányosságnak és függetlenségnek soha el nem csüggedő, soha meg nem hátráló, tántoríthatatlan bajnoka és ő volt az egy vallásért rajongó, az idegen nyelvről álmodozó s az ősi alkotmányosságot megsemmisítéssel fenyegető osztrák beolvasztási politikának utoljára már csak egyetlen szirtje. Ily kétségtelen tényeken okuljatok, ily magasztos példákon buzduljatok fel egyházam őrállói és emelkedjetek a jelenkori feladatok magaslatára. Vonjátok el az evangéliumi protestantizmus hazai dicsőséges küzdelmeiből és külföldi fényes diadalaiból a jelenre és jövőre szóló nagy tanulságokat. Az első tanulság, a mely mind a hitvédelemnek, mind a hitépítésnek eleje és veleje, így fejezhető ki: Az evangéliumi protestáns népeket nagygyá tevő erő és hatalom az egyéneknek és nemzeteknek Krisztushoz és az ö Úszta evangéliumához való hűsége. Ezért minél tisztábban és minél teljesebben be tudja oltani valamely egyház az egyesek és a nemzet életébe az evangélium isteni erőit: annál jobban fölvértezi azokat szellemi és erkölcsi véelő paizszsal a vakhit és a hitetlenség támadásai ellen, s annál jobban ellátja az egyeseket és a nemzetet életmegtartó, életnemesítő és életfejlesztő erőkkel, mindaz egyházi és állami, mind a családi és társadalmi tevékenység mezején. Az egyének és a nemzetek nagyságának legbiztosabb erőmérője a Jézushoz való hűség; e hűség fokozása biztosan növeli az erkölcsi s ezzel a maradandó, az alkotó és megtartó erőket; e hűség lazulása egész bizonyossággal leszállíij a az egyének és nemzetek erkölcsi emelő erőit. Lám a föld legnagyobb hatalmasságát, a római birodalmat is megdöntötte az evangélium isteni ereje, s a reformáczió korában két igen jelentéktelen nemzetet, az angolt és a németet, s protestantizmust később bevett Egyesült-Államokat alig néhány száz év alatt világhatalmassággá emelte az evangélium csodálatos hatalma. A második tanulság, a melynek szintén nagy hasznát vehetjük úgy az egyházvédelemben, mint az egyházépítésben, ekként formulázható: Keresz-