Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-22 / 25. szám

A mohácsi vész utáni rész ismertetésénél is az eddigi eljárást követem, vagyis felsorolom a reformáczió terjedésének megakadályozására vonatkozó okiratok rövid kivonatát. Zápolya János király 1527. január 25-én megparancsolja Szeben város hatóságának, hogy Luther követőit, ha világiak, vessék börtönbe és összes javaikat foglalják le a kincstár részére, s más úton módon is, a mint jónak látják, birják rá őket az eretnekség elhagyására. Az egyháziakra nézve felemlíti, hogy Várday Pál esztergomi érsek már külön rendeletben intézkedett, ő pedig megparancsolja, hogy valahányszor az ezen ügyben kiküldött érseki biztos ós káptalani dékán őket megkeresik, támaszukra és segítségükre legyenek (301.. 1.). A lutheránus hírben álló Mária özvegy királyné, Ferdinánd királyhoz április 15-én írt levelében tisztázni akarja magát a gyanú alól. Köszöni Ferdinándnak iránta tanúsított szeretetét, melyet megbizonyított akkor, midőn a Luther által neki ajánlott művet (Luthernek 1526. decz. 1. kelt ajánlása a 294. 1. van közölve) testvéri figyelmeztetés kíséretében küldötte meg (ápr. 12-ről), s emlékeztette arra, a mi neki benne nem tetszik. Tudhatja Ferdinánd, hogy ő (Mária) nem tilthatja meg Luthernek, hogy azt ne írja, a mit akar, ha tudna erre módot, szívesen megtenné. Arról azonban biztosíthatja, hogy Luther az említett könyvet az ő tudta és beleegyezése nélkül irta, a mint az előszóból is látható. A mi figyelmeztetését illeti, Isten Őrizze, hogy olyasmit tegyen, a mi házuk jó hírnevének árthatna. Reményli, hogy Isten kegyelmével jó keresztyén nő fog maradni, mint eddig is volt, s ezen hitben szándékozik meghalni (318. 1.). Ferdinánd az özvegy királynéhoz ápr. 19. írt válaszában elismeri azon igazságot, miszerint Luthernek nem lehet megtiltani, hogy azt ne írja, a mi neki - tetszik, mindazonáltal reményli, hogy öt Luther sohasem fogja megdicsérni azért, hogy tudományát, melyet evangéliumnak nevez, elfogadta és oltalmazta. Egyébként nem kételkedik, hogy nővére, mint bölcs és keresztyén fejedelemnő, azt fogja tenni, a mi kötelessége. Csak arra kéri, hogy azon két pontra is, a melyekre levelében nem válaszolt, t. i. ne olvassa Luther kárhoztatott könyveit, és vigyázzon környezetére, nehogy ezen két ok miatt hírbe keveredjék, mintha jó lutheránus volna, a mint ezt csakugyan sokan kezdik beszélni (319. 1.). Az özvegy királyné április 29. kelt válaszában ismételte a mit előbbi levelében írt, hogy mint jó keresztyén kiván élni és halni. Luther iratait régóta nem olvasta, tudtával környezete sem vétett a hit ellen, ha pedig tudtán kívül tett ilyesmit, azért nem felelős. A mi azt illeti, hogy lutheránának mondják, kérdezze meg azoktól, a kik ettől oly nagyon félnek, miben vétett hát az egyház parancsai ellen. Igaz, hogy böjti időben húst evett, de környezete tanúsíthatja, hogy azt betegsége elkerülése végett kényszerűségből tette. Rosz emberek meg akarják közöttük a jó viszonyt zavarni, de ez nem sikerült, mert Ferdinánd nem fog a rágalmazóknak könnyen hitelt adni (320.1.). Ferdinánd sem akarván Zápolyától elmaradni, aug. 20-án Luther, Carlstadt, Zwingli, Oecolampadius s bármely más hitújítók, bármi szín alatt való követése ellen terjedelmes és kimerítő rendeletet adott ki, melyet a közelebbi tíz év alatt karácson és húsvét ünnepén a szószékből az egész nép előtt minden papnak fel kellett olvasni (333. 1.). Kálnay Imre erdélyi főesperes nov. 13-ról azt írja Oláh Miklós, ekkor szekésfehérvári őrkanonoknak, hogy nem mehet most Budára, mert fogadalma szerint előbb Csensztochowóba kell zarándokolni. Mindegy, ha kinevetik is a lutheránusok, nemsokára a Szentföldre is elmegy (345. 1.). Szerémi György, Zápolya udvari káplánja, emlékiratában decz. 27-ről azt jegyezte fel, hogy Kassáról Bodókőbe menekülve megismerkedett Dévai Bíró Mátyással, ki ott Tomory Istvánnál káplán volt és igen buzgó katholikus, most pedig, úgymond, főfő lutheránus (356. 1.) A kötetbe felvett időköz két utolsó esztendejéből felemlítek még néhány adatot. Miklós beszterczebányai parókhus 1528. január 14-én azt írja György tescheni hitszónoknak, hogy a városi tanács és egyebek kérésére beleegyezett, hogy Beszterczebányára hitszónoknak jöhessen, de csak azon feltétel alatt, hogy Luther tévelyétől magát távol tartsa (361. 1.). Kuriózumként legyen itt feljegyezve Ibrányi Péter és a tornai várnagy, Lőrincznek febr. 19-ről kelt azon levele, melyben felszólítják a szárdvári őrséget, hogy Ferdinándtól a lutheránizmus védelmezőjétől pártoljanak el (363. 1.). Henckel Jánosról igen sok adat van közölve, 1520-tól, lőcsei plebánossága idejétől kezdve (4. 1.), s bármint vélekedjenek is ezen kiváló férfiúról, leghívebben jellemzi őt 1528. aug. 28-án kelt s Erdélyi Antal kassai prédikátorhoz írt levele, melyben értesíti, hogy Mária királyné az evangéliumnak igen kedvez, de annál inkább ellenzi azt Ferdinánd, . . . majd inti, hogy óvatosan terjeszsze az új hitet (397. 1.). Kell-e ennél több dokumentum a reformáczió ügyéhez való rokonszenvéről? Kőhalmi Péter segesvári domokosrendű perjel, 1529-ből való emlékiratában a lutheránizmus terjedéséről emlékezik meg (491. 1.); végül ezen óv november havában Lőcsén, a lutheránizmus miatt bebörtönzött 17 egyén névszerint fel van sorolva az 503. lapon. S ezzel a tárgyunkra vonatkozó okiratok kivonatos ismertetését be is zárhatjuk, mert ebből kitűnik, hogy hol terjedt a reformáczió és mily intézkedéseket tettek annak megakadályozására. Elismeréssel említem fel, hogy szerkesztők lehetőleg minden jelentékenyebb adatot felvettek munkájukba ; gyűjteményüket azonban maguk sem tartják teljesnek. Lehetetlen is, hogy minden levéltárt felkutassanak és minden, a reformáczió korára vonatkozó okmányt összeszedjenek. A mi ismert, vagy még elrejtve levő okiratot nem vettek fel kiadványukba, az pótkötetekkel mindig kiegészíthető lesz. A „Függelék"-ben közlik szerkesztők a felvett időközből: I. az erdélyi dominikánusok névsorát (527— 533. 11.); II. a krakkói magyar tanulók háza 1519— 1529. lakóinak jegyzékét (534—543. 11.); III. magyarországi tanulók a bécsi egyetemen 1520—1529. (544— 547. 11.); IV. a wittenbergi egyetemen tanult magyar és