Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-22 / 25. szám
TÁRCZA. Az Istennek kegyelme. Ha valakit annyira foglyul ejtett a modern felfogás és gondolkodási mód, hogy előtte az isteni beavatkozásnak eszméje hihetetlennek és elfogadhatlannak tetszik, úgy bizonyára balgatag és szeretetnélküli felfogásra valló dolog rágalommal vagy szemrehányással illetni az ilyent, vagy épen azon merev alternatíva elé állítani, hogy vagy higyjen a természetfelettibe, vagy adja fel a tökéletes élet eszméjét, a mely felé e hit nélkül úgyis hiába tör. Ha valaki képtelen hinni Istenben, mint személyes és jóindulatú Akaratban és Jézus Krisztusban, mint a testté lett Igében, világ Megváltójában, úgy pótolhatlan veszteség éri ezzel, de a jó és tökéletes élet eszméje élhet mégis lelkében. Élhetnek lelkében az emberi tökéletesség olyan eszményképei, a melyek erősítőleg, ihletőleg hathatnak reá, türelemre és bátorságra serkenthetik az élet küzdelmében. Ilyen eszmén}^kép: Sokrates, a ki meghalt bátran, mint egy hős, pedig előtte nem volt semmi, mint a nagy ismeretlen Óceán; vagy ilyen Marcus Aurélius, a ki oly búsan elmélkedett a dolgok eredetéről és végéről, de kötelességét mindvégig hiven teljesítette és annyi romlottság közepette igyekezett tisztán tartani magát. Mily nagy az 0 és Pál apostol életfelfogása közötti különbség! Mily sivár, öröm és remény nélküli az előbbinek felfogása az életről, ennek kezdetéről és végéről. Az előbbinek lelkéből hiányzott valami, a mely a pogányok apostolának életét kimondhatlan fénynyel, reménynyel töltötte el mindvégig. Mily örömnélkülinek tűnnék fel előttünk is az élet, ha a létről való felfogásunk csak az volna, hogy az ember nem egyéb, mint egy kéve gabona; a születéssel belékerül egy nagy cséplőgépbe, a melynek zakatoló kerekei őrlő fogai körül mind jobban előrejutva, meg tépve a földre hull. A mi az ilyen életfelfogásban a legvisszariasztóbb, az azon tudat, hogy e szerint a multat megbánni s új életet kezdeni nem lehet. Egy nagy, hatalmas, mindeneket megőrlő törvény uralma alatt áll az ember e felfogás szerint : bűnös volt az atya, bűnös a nagyatya, vagy vétkezett maga az illető kora ifjúságában, a mult bűnei iin annyira felszívódnak, beevődnek a sziv vérébe, hogy az élet soha ezek befolyásától meg nem szabadulhat, el kell végezniök ezeknek az ember bensejében átkos, emésztő munkájukat! Miért a küzdelem, ha a vég úgy is — a biztos veszteség? Miért is beszélnek nekem az erkölcsi törvények megdönthetlen fenségéről és nem tévedő következetességéről, ha én magam vagyok ezek áldozata és bizonyítéka? Ilyenkor szokott előfordulni, hogy még a törvény hajthatlan uralmában hivő ember lelkében is önkéntelenül felébred a velünk született vágy és reménykedés a kívülről jövő segítség után. Mert tegyük fel, hogy a szellemi világban van egy más erő is a törvényen kivül; vagy inkább tegyük fel, hogy a törvény nem is erő, hanem csak eszköz, a mely által az élő akarat működik. Tegyük fel, hogy ezen akarat érvényesítheti magát, nem a törvény megváltoztatása, hanem ennek egy más, új alkalmazása által! A mit kivánunk, nem egyéb, minthogy egy új tavasz jöjjön életünkre ; hogy a puszta földre az égnek madarai ejtsék reá a jó magot, hogy a felülről jövő fény és meleg fakaszszanak új tenyészetet e puszta földön: virágot és nemes gyümölcsöket. Ez Pál apostol felfogása az isteni kegyelemről. De hátha a vallásnak e kedves képzete: az isteni kegyelem beavatkozásáról csak egy üres remény és álom, a mely csak Pál apostol misztikus lelkét töltötte el hiú reménykedéssel, de a melynek valódiságára nincsen bizonyíték sem a történelemben, sem az életben? Ha az isteni akarat — kegyelem — beavatkozása tény, úgy ennek kell valami meggyőző bizonyítékának lennie. Tényleg van ilyen bizonyíték, —- kettős bizonyíték : a Jézus személyében ós a keresztyén tapasztalatban ! Kétségtelen tény az, hogy egy bizonyos időben, midőn az emberi nem az erkölcsi üresség, romlottság lejtőjén volt, egy ember jelent meg itt e földön, a ki merő ellentétben állott a bűnös környezettel. Három évig élt, kitéve a legszorgosabb kritikának és ellenséges indulatnak, de e három év alatt úgy élt, közönséges, mindennapi körülmények között is, hogy legnagyobb ellenségei sem vádolhatták őt semmi bűnnel; ezen ember élete mind a mai napig úgy áll előttünk, mint az isteni kegyelemnek legtökéletesebb kinyilatkoztatása. Befolyása oly csodálatosan vonzó és átalakító volt, hogy az, a ki körébe került, az emberi erénynek és jóságnak egy egészen új és addig ismeretlen légkörébe emelkedett. A mint mi most egész elfogulatlanul tanulmányozzuk Jézus életét, vizsgáljuk motívumait, halljuk szavait, figyelünk cselekedeteire: ellenállhatlanul vesz erőt rajtunk az a meggyőződés, hogy Jézussal egy új erő lépett be az emberi életbe és kezdte meg működését, behatását az idveziilésre. 0 egy új élet forrásává lőn, tőle egy új nemzetség származott az emberi nem körében, a mely mint friss, üde vér kering az elsatnyult, beteg test ereiben. Mondhatjuk tehát, hogy két nemzetség, két származék van az emberi nem körében: a régi és az új, s ha valaki átlép ez utóbbiba, megszabadul a réginek befolyása alul és egy új, tisztult légkörbe jut, Krisztus környezetbe és elmondhatja: a régiek elmultak ós mindenek újjá lettek! Midőn Pál apostol a római birodalomban utazott városról-városra és hirdette az örömhírt az isteni kegyelemről, a mely a Krisztusban megjelent, akkor ezek mindegyikében egy-egy kis társaság keletkezett, a melyeket az apostol nem méltatlanul nevezett minden fogyatkozásaik daczára is szentek gyülekezeteinek. így volt és van ez azóta is! A kik a Jézus Krisztus környezetébe kerülnek, vele életközösségre lépnek, bizonyos főbb, jellegzetes vonásokban különböznek egyebektől, úgy hogy nevezhetjük őket: új teremtményeknek a Krisztusban. Az isteni kegyelemről való felfogás, az ebben való hit nem üres képzelődés hát, hanem egy történeti, objektív tényen alapul, a mely megnyilatkozott a Jézus életében és megszakítás nélkül nyilvánvaló lett annyi évszázadon át az emberiség történelmében. Ha most már kérdezzük és kutatjuk: honnan jött Jézus? mi az 0 befolyásának láthatatlan oka? sokan hajlandók erre azzal felelni, hogy 0 egy rendkívüli jelenség volt és hogy a benne lakozó kegyelmi erő nem egyéb, mint egy különös és kiváló lelki tehetségnek megnyilatkozása. De ilyen magyarázattal nem lehetünk megelégedve, mert mindenképen maradnak fenn kérdések, a melyekre ilyen magyarázattal nem kapunk kielégítő választ. Miután az Ü tökéletes jellemének, bűnnélküliségének mássá nincs, bizonyára kielégítőbb azon felfogás, hogy bárhonnan jött légyen is Jézus, az 0 életét, a benne lakozó kegyelmi erőt az akkori környezetből, sem zsidóból, sem