Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-15 / 24. szám

keresztyén embernek szélesebb látóköre, ihletésre alkalmasabb eszménye van, míg a hitetlen megfosztja magát a legfenségesebb vallási hagyományok támaszától és a legtetszetősebb, legtisztább felhevülés gyönyörétől. Az apostol intenzív, meg nem alkudó „tekintélylyel" szólott, míg a modern igehirdető bizalmatlan, engedékeny és könynyen megalkuvó. S ha már kérdezzük, hogy ezen ember, — ki oly szerény volt — honnan vette ez önbizalmat, e tekintélyt, a melylyel szólott ? nem kaphatunk más feleletet, mint hogy utalunk a keresztyén hitről való felfogásának magasztosságára. Szerinte a keresztyénség az abszolút vallás, az egyedüli út és mód az emberi czél, az idvezülés eléréséhez. Nem állította az apostol azt, hogy Krisztus előtt az emberek teljes sötétségben voltak; sokkal fenségesebb volt az ő felfogása Istenről és az emberről, mintsem ezt hirdette volna. Nemcsak az ő atyáinak hite volt szerinte Isten egy különleges kijelentése, hanem az egész emberiségben el volt terjedve természetes uton annyi ismeret Isten felől, a jó, az igazságosság felől, a mely elegendő volt a cselekvésnek helyes irányítására (Róni. II., III.) De a pogány vallás és a keresztyénség között nem fokozati, hanem lényegbeli különbség van szerinte. Volt ezekben is tanító, prófétai elem, előkészítő a tökéletes hitre, de lényegükben természeti vallások voltak; semmi nincs bennük, a mire az ember saját értelme és következtetései útján el ne juthatott volna. A keresztyénség történelmi jelenségeiben az emberi élet keretében jelent meg, de lényegére, eredetére nézve kivül esik a természetin és forrása Istenben van. Midőn Pál apostol fölszólította az embereket, hogy hallgassák meg az evangéliumot és engedelmeskedjenek ennek, akkor úgy szólott, mint egy a természet és ember fölötti hatalom megbízottja. Pál apostol szerint a természetfölötti nem valami csodatévő természeti erő, (a csodákra ő nem is sokat adott), hanem egy mindeneket irányító, átható, „szorongató" szellemi hatalom. Neki e természetfölötti jelzésére egy szép és sokat mondó kifejezése van, a melyet untalan használ: az „Istennek kegyelmeu

. A „természetfölötti" egy tudományos szó és a fizikai erők körére vonatkozik; a kegyelem egy vallásos kifejezés, a mely a szellem körében mozog. Mint Pál apostol helyesen felfogta, a kegyelem Istennek jóakarata az emberekhez, a mely megnyugodott az egész emberi nemzetségen és lőn üdvességónek forrása. Az isteni gondolatok egyszersmind teljesülések, s így az isteni jó indulat, akarat egyszersmind jótétemény is. Krisztus előtt is már nyilvánvaló volt ezen isteni jóindulat a bűnös ehiberiség iránti türelemben, az isteni jellem és lényeg fokozatos megismertetésében, az evangéliumi ígéretekben, a reménynyel és örömmel teljes messiási időkre vonatkozó látásokban. Ez az isteni jó indulat — kegyelem — jelen volt mint világító, vigasztaló és tisztító erő Krisztus előtt is egyes kiválasztottak körében. A Krisztusban jelent meg e kegyelem bőségében, egész teljességében, és áradt szét a Szentlélek közvetítése által. Az evangélium hirdetése, a sakramentumokban az emberi léleknek Istennel való egyesülése által az isteni kegyelem teljes gazdagsága vonult be az emberi nemzetségbe. De Pál apostol még nagyobb előszeretettel gondolt az isteni kegyelemnek a saját életében való megnyilatkozására. Áz Isten jóakarata öröktől fogva megnyugodott ő rajta, a ki még nem is élt és különös jó téteményeket tervelt számára. Születésétől fogva körülvette őt ez a kegyelem, az első imában, a melyet anyjától tanult, az atya példájában, az írás tanításában. Egy napon ez a kegyelem ellenállhatlan támadást intézett a lelke ellen, megindítva a lelkiismeretet, bűnbánatra és hitre vezérelve mindaddig, míg új teretmény lett a Krisztusban. Ezen „újjászületés" tői kezdve ugyanazon egy isteni kegyelem vezérelte, tanította, segítette és szentelte meg őt; ugyanaz őrizte meg az eleséstől és változtatta át Isten fiának képmására. A sötétség és szorongattatások óráiban ez a kegyelem volt vigasza és fentartó ereje; ez élesztgette szivében az örök élet reménységét, és végezetül az isteni kegyelem e választottja, ha megtisztulva, bűnei bocsánatával áll az Úr trónusa előtt, úgy egész élete és megdicsőülése az isteni kegyelem nagyságának és dicsőségének hirdetője. Minden,1 a mit Pál apostol megismert, a nű jót tett, a mire eljutott: az isteni kegyelem munkája. Úgy, hogy a kegyelem nélkül az apostol semmi, mert mindent ennek köszönhet. Ilyen Pál apostol tanítása szerint az isteni kegyelem gazdagon megtermékenyítő és éltető ereje. Hogy most a mi korunkban az Istennek ezen mindenható kegyelméről kevesebbet beszélünk, ez annak a kifolyása, hogy a mai kor gondolkozásánál és felfogásánál fogva idegenkedik a természetfölöttitől. Mi sokat nyertünk a megértés, de vesztettünk a hit dolgában. Atyáink felfogása szerint ez a termeszetfölötti közel volt hozzájuk, körülölelte őket minden oldalról, irányította gondolataikat, cselekedeteiket, s nem csoda, ha hitök közel járt a hiszékenység és imádásuk a babona határához. Benépesítették e világot magasabb szellemekkel, lényekkel, a kik szerintük oly közel voltak Isten választottaihoz! Hallottak szózatokat, miket mi nem hallunk; vettek intelmeket, a minőkre mi nem ügyelünk. Mindenütt, mindenben a láthatatlan a láthatóban feloldódottnak tünt fel előttük. Az emberi lélek ilyen reezeptiv állapotában, mondhatjuk. könnyű volt az Istenbe, illetve az isteni kegyelem áldásosán beavatkozó munkájába való hit. A mi napjainkban sok dologról fellebbent a titok fátyola és a természetfelettinek határai mindinkább kijebb szorulnak. Minket a természettudomány érvei meggyőztek a felől, hogy a természet minden országában egységes, megtörhetlen törvények uralkodnak; sőt újabban mindjobban igyekeznek bennünket meggyőzni a felől is, hogy a szellem világában is a természetiekkel azonos törvények vannak. így hát nem lehet csodálkoznunk azon, hogy sokan ama meggyőződésben élnek, hogy semmi sem bír reális léttel, amit a tudomány eszközeivel és módszerével fel nem fedezhetünk, és hogy a supra natuturalis nem egyéb mint valótlan mithosz. Lelkünkben e gondolat lévén szüntelen a háttérben, nehezen vagyunk hajlandók elhinni azt, hogy Isten befolyásolja az emberek lelkét és kijelenti magát az emberi életben. S így nemcsak a fizikai csodákba vetett hit szűnt meg, hanem jóformán enyésző félben van ma a nemesebb csodába, t. i. az isteni kegyelem hatásaiba és bizonyítékaiba vetett hit is. Megfeledkezünk az Isten jó akaratáról, mert feledjük egyáltalában azt, hogy 0 az Akarat. B. Pap István.